Női kézi U20-as vb: kiütéssel szereztük meg a 7. helyet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.13. 13:29
Könnyedén nyerte meg az utolsó helyosztóját Hollandia ellen a magyar női juniorválogatott a horvátországi U20-as kézilabda-világbajnokságon, így Hajdu János csapata hét győzelemmel és két vereséggel a torna 7. helyén zárt. Dél-Korea aranyérmes, Dánia bronzérmes lett

„Tulajdonképpen most még idegesebb vagyok, mint korábban. Úgy lettünk hetedikek, hogy hét meccset nyertünk, kettőt egy góllal veszítettünk el. Meggyőződésem – ezt nem először, és nem is utoljára mondom –, hogy a négy közé jutásért a németek ellen kigolyóztak minket. Utánpótlásszinten elfogadhatatlan, hogy ennyire kívülről irányítanak... Azt gondolom, a tavalyi Európa-bajnoki ezüstérem jobb volt, mint a realitás, nem mi voltunk akkor a második legjobb csapat. Ugyanakkor a mostani hetedik sem tükrözi a valóságot. Oroszország, Dánia és Dél-Korea jobb nálunk, egyszer-egyszer el lehet kapni, de hosszú meccssorozatban jobbak. Azt mondtam a lányoknak, és szerintem ők is így érzik, hogy emelt fővel mehetünk haza, nem hoztunk szégyent senkire. Köszönettel tartozom a szülőknek: sokan látogattak el szurkolni Horvátországba, remek hangulatot teremtettek, ahogy az elmúlt években is. Tegnap, a mérkőzés előtt megköszöntem a munkát a lányoknak és a stábnak is. Tóth Gabriellát leszámítva ez a generáció kiöregedett, befejeződött a közös munka. Az én jövőmről a szövetség dönt, de az mindegy is, a gyerekeké a lényeg. Szurkolok nekik, hogy a felnőttválogatottban és az élvonalban is minél eredményesebbek legyenek” – értékelt Hajdu János az utanpotlassport.hu-nak.Hajdu János az utanpotlassport.hu-nak.

NŐI KÉZILABDA U20-AS VILÁGBAJNOKSÁG
A 7. HELYÉRT
HOLLANDIA–MAGYARORSZÁG 18–36 (11–15)

Kapronca.
HOLLANDIA: Zimmermann, Nieuwenweg (kapusok), de Ruijter 2, Dulfer, Michielsen 3, Pavkovic, Smits 5 (1), Steenbakkers 6 (1), Struijs 1, Ter Elst 1, van Buren, van Duivenbode, van der Poll, van Leeuwen, Vandeval, Vollebregt. Szövetségi edző: Peter Portengen.
MAGYARORSZÁG: Bíró, Ferenczi, Szemerey (kapusok), Dombi 2, Gyimesi 3, Hajtai 1, Korsós 5, Kurucz, Lukács, Májer 4, Mészáros, Sirián 3, Szekerczés 2, Tóth G. 7 (1), Virág 2, Walfisch 7. Szövetségi edző: Hajdu János.
Kiállítások: 2, ill. 6 perc.
Hétméteresek: 7/2, ill. 3/1
(Forrás: MKSZ)

AZ 5. HELYÉRT
Franciaország–Románia 31–19 (15–8)
A 3. HELYÉRT
Dánia–Németország 2120 (1114)
DÖNTŐ
Oroszország–Dél-Korea 27–34 (10–16)

A VILÁGBAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE
1. Dél-Korea
2. Oroszország
3. Dánia
4. Németország
5. Franciaország
6. Románia
7. Magyarország
8. Hollandia
9. Norvégia
10. Horvátország
11. Csehország
12. Szerbia
13. Svédország
14. Szlovénia
15. Brazília
16. Portugália
17. Japán
18. Uruguay
19. Kína
20. Argentína
21. Angola
22. Tunézia
23. Kazahsztán
24. Kongói DK

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik