Női kézi: titkon egymás góljainak tapsoltak a Schatzl nővérek

2019.01.13. 07:50
Az FTC 35–30-ra győzte le az Érdet a női kézilabda NB I szombati játéknapján. A mérkőzés érdekessége, hogy a Schatzl nővérek most léptek először együtt pályára, igaz, ellenfélként. A két balszélső, Nadine és Natalie az NSO Tv-nek beszélt a nagy eseményről. 



„Nyilván fura érzés volt először egymás ellen játszani
– vallotta be Schatzl Nadine, az FTC válogatott balszélsője.– Nagyon örültem, hogy a húgom kapott játéklehetőséget, amit nagyon ügyesen használt ki. Miután mind a ketten a bal szélen játszunk, a pályán nem találkoztunk össze egymással, de így is nagy élmény volt. Amikor pedig meglőtte az első gólját, félig-meddig mosolyogtam a pályán.”


„Nyilván fura érzés volt először egymás ellen játszani
– vallotta be Schatzl Nadine, az FTC válogatott balszélsője.– Nagyon örültem, hogy a húgom kapott játéklehetőséget, amit nagyon ügyesen használt ki. Miután mind a ketten a bal szélen játszunk, a pályán nem találkoztunk össze egymással, de így is nagy élmény volt. Amikor pedig meglőtte az első gólját, félig-meddig mosolyogtam a pályán.”

„Sokat készültünk erre a meccsre, nagyon vártam már, hogy pályára lépjek, és ez szerencsére összejött– mondta Schatzl Natalie, az Érd 18 éves balszélsője.– Bár valóban nem találkoztunk a pályán, Nadinehoz hasonlóan nekem is nagy élmény volt. Mindig büszkeséggel tölt el, ha látom őt játszani, így, meg még inkább az volt, hogy én is a pályán voltam. Titkon azért tapsoltam, amikor gólt lőtt, de igyekeztem nem mutatni.”

Videónkban Nadine arról is beszélt, hogy szerinte húga mire viheti kézilabdázóként, valamint azt is elmondták, bíznak-e benne, hogy egyszer egy csapatban játszanak.

NŐI KÉZILABDA NB I

FTC-RAIL CARGO HUNGARIA–ÉRD 35–30(16–14)
Budapest,
Elek Gyula Aréna, 1200néző.Vezette:Bonifert, Oláh V.
FTC:
Bíró B. – LUKÁCS V. 6, Háfra N. 3, KOVACSICS 6, Mészáros R. 2, PENA 8 (4), Schatzl Nadine 3.Csere:Szemerey (kapus), Horváth D., KLIVINYI 4, Klujber 3, Zsiborás.Edző:Elek Gábor
ÉRD:
Janurik – Krpezs-Slezák 3 (1), SZABÓ L. 6, Kiss N. 2, J. Kovacsevics 3, TÓTH G. 7, C. LASSOURCE 4.Csere:Foggea (kapus), Lavko 1, Jerábková 2, Simon A., Schatzl Natalie 2.Edző:Szabó Edina
Az eredmény alakulása. 8. perc:
6–2.12. p.:9–4.23. p.:15–10.35. p.:21–16.49. p.:29–23
Kiállítások:
6, ill. 16 perc
Hétméteresek:
4/4, ill. 1/1
MESTERMÉRLEG
Elek Gábor: –
Jól kezdtük a mérkőzést, majd hullámvasúton érezhettük magunkat, parádés megoldások mellett gyermeteg hibákat követtünk el, és ez így is ment a lefújásig.
Szabó Edina: –A második félidő elején megtört az a lendület, amellyel szerettük volna folytatni a játékot. Kijöttek azok a hibák, amelyeket feltétlenül javítani kell, de sok pozitívumot is láttam. Köszönöm szurkolóinknak, hogy elkísértek minket.

Legfrissebb hírek

Kézilabda NB I: nyilvánosságra hozták az előző idény álomcsapatait

Kézilabda
2026.08.29. 11:58

Súlyosan megsérült az FTC fiatal kézilabdázója az ETO elleni Szuperkupa-meccs előtt

Kézilabda
2026.08.28. 20:55

Kézilabda: indul a Fantasy Handball!

Kézilabda
2026.08.28. 09:08

KÉZILABDAIDÉNY, 2026–2027

Kézilabda
2026.08.27. 16:55

Női kézilabda NB I: a középmezőnyben zárna a Budaörs

Kézilabda
2026.08.26. 16:21

Fegyelmi eljárás indult a mosonmagyaróvári és a dunaújvárosi női kézilabdaklubbal szemben

Kézilabda
2026.08.25. 13:23

Magabiztosan nyertek Strasbourgban az FTC női kézilabdázói

Kézilabda
2026.08.22. 17:26

Debreceni tornán hangol az ETO

Kézilabda
2026.08.21. 07:31