Női kézi: Tadici imádkozik, a román kapitánynak nem tetszik a rendszer

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.07. 11:27
null
Játékosai fáradtsága miatt aggodalmaskodik a románok kapitánya (Fotó: prosport.ro)
Egy hónappal a női kézilabda Európa-bajnokság előtt kifakadt a román kézilabda-válogatott nem éppen galamblelkületű szövetségi kapitánya, Gheorghe Tadici, aki a klubok túlzsúfolt versenynaptárát kritizálta, és imádkozik, hogy kiválasztottjai ne sérüljenek meg. (A magyar és horvát közös rendezésű kontinensviadalra a jegyed.hu oldalon válthatja meg előre a jegyeit.)

 

„Nem is a csoportellenfelek miatt aggódom leginkább, hanem amiatt, hogy az Eb előtt nem tudok pihenőt adni azoknak a kulcsembereknek, akiknek sok játékpercet szánok a tornán. Olyan csapatot tudok majd kiállítani, amelyben a játékosok többsége a bajnoki és európai kupamérkőzések után fáradt lesz. A Baia Mare játékosai például az októberi, novemberi időszakban harminc nap alatt tizenegy mérkőzést játszanak, nagyjából háromnaponta pályán vannak. Nem értem, hogy aki összeállította a versenynaptárt, az miért nem gondolt a zsúfoltságra, a játékosok fizikai fáradtságára. Ami nemcsak a mérkőzésen hat rájuk, hanem a közlekedés során is, hiszen a bajnokikra busszal utaznak a csapatok. Nem hinném, hogy a szakmai bizottsággal konzultáltak volna a menetrend összeállításáról. Ezek a lányok nem robotok!”

A román válogatott november 20-án kezdi meg a felkészülést, már amennyiben nem lesz semmilyen egyéb befolyásoló tényező, Tadici ugyanis nincs erről meggyőződve.

„Tudom a korábbi tapasztalatok során, hogy ilyenkor többen sérüléssel, különböző egészségügyi problémákkal érkeznek a válogatotthoz, így mindenek előtt azokat kell orvosolnunk, azokkal kell foglalkoznunk. Addig is imádkozom, hogy Oltean és Manea elvesztése után ne legyen újabb hiányzónk.”

A huszonnyolcas keretben egyedüli légiósként Cristina Neagu (Buducsnoszt Podgorica) került be, aki vélhetően már biztos kerettagnak érezheti magát, hiszen a klasszis játékos Eb-részvétele szakmai szempontokat figyelembe véve aligha van veszélyben.

A kolozsvári egyhetes összetartás lezárásaként a románok Düsseldorfba utaznak, ahol 29-én, majd 30-án megmérkőznek a C-csoportba sorolt németekkel. Szerettek volna játszani még a szerbekkel is, de amíg ők a kolozsvári, addig a D-csoportban lévő ellenfél az újvidéki helyszínhez ragaszkodott, és patthelyzet állt elő.

Így a románok jobb híján december elején magukban készülnek Kolozsváron további négy napot, majd december 6-án teszik át székhelyüket Debrecenbe, ahol sorrendben Norvégia (dec. 7.), Dánia (dec. 9.) és Ukrajna (dec. 11.) ellen játszanak. A középdöntőre továbbjutás esetén helyben maradhatnak ugyan, de a másik ágról megkapják a magyar, spanyol, orosz, lengyel kvartett legjobb három együttesét.

A ROMÁNOK 28 FŐS BŐ KERETE
Kapusok:
Paula Ungureanu (HCM Baia Mare), Denisa Dedu (Corona Brasov), Ionica Munteanu (SCM Craiova), Mirela Pasca (SCM Craiova)
Mezőnyjátékosok: Valentina Ardean-Elisei (HCM Baia Mare), Camelia Hotea (Corona Brasov), Ana-Maria Iuganu (HCM Roman), Adriana Nechita (HCM Baia Mare), Laura Chiper (Corona Brasov), Aneta Pirvut (SCM Craiova), Florina Chintoan ("U" Alexandrion Cluj), Crina Pintea (HC Zalau), Raluca Agrigoroaie (HCM Roman), Georgiana Ciuciulete (HC Zalau), Aurelia Bradeanu (Corona Brasov), Cristina Neagu (Buducsnoszt Podgorica), Oana Bondar (Corona Brasov), Cristina Zamfir (Corona Brasov), Nicoleta Tudor (Corona Brasov), Adriana Țacalie (Corona Brasov), Andreea Pricopi (Corona Brasov), Eliza Buceschi (HCM Baia Mare), Luciana Marin (HCM Baia Mare), Gabriela Perianu (HC Dunarea Braila), Diana Puiu (HC Zalau), Clara Vadineanu (HCM Rm. Valcea), Dana Babeanu (HCM Roman), Claudia Constantinescu (HC Zalau)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik