Revánsot vett a Fradin, Szuperkupát nyert a Győr

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.29. 13:56
null
A győriek nagy csatában tartották otthon a Szuperkupát (Fotó: Szabó Miklós)
A Győri ETO női kézilabdacsapatáé lett a Szuperkupa, miután 29–24-re legyőzte a bajnoki címvédő Ferencvárost, visszavágva ezzel a májusi hazai vereségéért.

A Ferencváros a 18 és fél éves győri nyeretlenségének májusi megszakítása után ezúttal sem kezdett rosszul, főleg Kovacsicz ziccereinek köszönhetően rendre előnyben is volt, és 4–4 után villámgyorsan elhúzott 7–4-re.

A kétszer is emberelőnybe kerülő győriek lassan éledeztek, de a 17. percben először vezettek a meccs során (8–9), majd a bajnok hullámvölgyét kihasználva – pillanatokon belül két hetest is mellé(!) dobtak a fővárosiak – Groot révén már három volt a csapatok között (9–12).

A második félidő elején eldőlni látszott az összecsapás, az első játékrészben magához képest rendkívül pontatlan Löke alaposan belelendült, és Sulland hetesével a 36. percben már hattal ment a házigazda (12–18).



Pena sem akart lemaradni, vezérletével megindította a felzárkózást a Fradi, Szucsánszki pedig két gólra zárkóztatta fel övéit, ráadásul még emberelőnybe is kerültek a fővárosiak (21–23). Ennél közelebb azonban már nem – a szünetben nagyszerűen beszálló Kiss Éva rendre a legfontosabb pillanatokban mutatott be védést, az utolsó másodpercekben pedig Lökéék fölényessé tették a sikerüket (24–29).

NŐI KÉZILABDA SZUPERKUPA
GYŐRI AUDI ETO–FTC-RAIL CARGO HUNGÁRIA 29–24 (14–11)
Győr, 5000
néző. V: Andorka, Hucker
GYŐR: Grimsbö – Bódi, SULLAND 6 (2), Kovacsics 3, H. LÖKE 6, Tomori 1, KORSÓS 5. Cs: KISS É. (kapus), Broch 1, Tóth G. 4, Groot 3 (2). Edző: Ambros Martín
FTC: Tomasevics – KOVACSICZ 5, PENA 7, SZUCSÁNSZKI 4, Mészáros R., Hornyák D. 3, Schatzl 2. Cs: Szikora (kapus), Szekeres, Zácsik, Cifra, Szarka, Szekerczés, Lukács V. 2, Szamoránsky P. 1. Edző: Elek Gábor
Az eredmény alakulása. 6. perc: 4–4. 9. p.: 4–7. 14. p.: 7–7. 21. p.: 9–9. 25. p.: 12–9. 34. p.: 17–12. 38. p.: 18–14. 47. p.: 22–20. 53. p.: 26–22
Kiállítások: 4, ill. 8 perc
Hétméteresek: 5/4, ill. 1/0
MESTERMÉRLEG
Ambros Martín:
– Nagyon fontos volt számunkra a jó idénykezdet, így nemcsak elégedett, hanem boldog is vagyok a győzelemmel. Apró sérülések és betegségek miatt nem kockáztattuk néhány játékosunk pályára lépését, viszont akik játszottak, azok hozzáállása példaértékű volt.
Elek Gábor: – A mérkőzés elején és a második félidő közepén jó teljesítményt nyújtott a csapat. Elsősorban nem a Szuperkupára készültünk, ezt be kell vallani, egy tétmeccs és egy felkészülési találkozó között volt félúton ez a találkozó. Szerettem volna látni, hogyan veszik fel a játékot az új és a visszatérő játékosok, mert én rajzolgathatom a taktikát, de tapasztalat útján lehet a legjobban elsajátítani.

PERCRŐL PERCRE

60. Véget ért a mérkőzés.
60. Löke
még befordult és a jobb alsóba lőtt. 24–29
60.
Kiss újabb védést mutatott be.
60. Korsós
is megszerezte az 5. gólját, kiszorított helyzetből. 24–28
59.
Időt kért az ETO.
58. Szucsánszki
szakította meg az eladott labdák sorát. 24–27
57. Kovacsics
betörésből eredményes, Pena bombagóllal felelt. 23–27
56.
Schatzl sem tudott betalálni Kissnek.
55.
Sulland hiába talált be a szélről, belépett.
55.
Lökétől elvették, de eladta a Fradi.
54.
Kiss védett.
53. Korsós
a jobb szélről újabb gólt szerzett. 22–26
53.
Rossz bejátszás Mészárosnak, ismét eldőlni látszott.
52. Sulland
a hatodik gólját dobta, a léc alá bombázott. 22–25
52.
Tóth kapufája után maradt a Győrnél. Löke hetest harcolt ki.
51.
Eladott labda mindkét oldalon.
50. Hornyák
átlövésből szépít. 22–24
50.
Időt kért a Fradi.
50. Sulland
hátrányból is eredményes, kilőtte a hosszú felsőt. 21–24
49.
Kiss ismét védett.
49.
Kiss védett, de marad a Fradinál.
48. Tóth
belement, majd nem engedte elvégezni a szabadot, két perc.
47. Szucsánszki
újabb gólt szerzett. 21–23
46. Szucsánszki
kettőre „lopta fel” együttesét, de Löke válaszolt. 20–23
45. Korsós
éles szögből, Schatzl valamivel nagyobb helyzetből talál be. 19–22
44. Pena
nagyon belelendült, Kovacsiczhoz hasonlóan ötnél járt már. 18–21
43. Tóth
gátat szabott a zárkózásnak, a bal felsőbe bombázott. 17–21
43. Kovacsicz a jobb szélről volt eredményes. 17–20
42.
Sulland belement.
41. Pena
szépített, Tomori fölé lőtt, de az ellentámadásnál Kiss védett. 16–20
40. Sulland
a jobb alsóba lőtt át. 15–20
39. Pena
újabb gólt lőtt, majd két kimaradó támadás következett. 15–19
39. Löke
befordult, négynél járt már. 14–19
38. Szamoránsky
beállóból, Schatzl lerohanásból szépített. 14–18
37. Újabb eredménytelen ferencvárosi támadás.
36. Sulland
a bal felsőbe bombázott. 12–18
36.
Löke még csak szabadot, Kovacsics már hetest harcolt ki.
36.
Szucsánszki fölé tüzelt.
35. Korsós
csúnyán felborította a levegőben lévő Szucsánszkit, két perc itt is.
35. Szikora
most védte Groot hetesét.
35. Pena
fegyelmezetlen, szövegelésért kiküldték.
34.
Löke nagyon élt, újabb hetest harcolt ki.
34.
Szucsánszki távoli lövései nem ültek annyira, Kiss könnyedén védett.
33. Groot
belőtte Szikorának. 12–17
33. Hornyák
most viszont leült, Löke harcolt ki hetest róla.
33. Hornyák
szorongatott helyzetből, átlövésből szerezte meg újabb gólját. 12–16
32.
Kezd elmenni a hajó? Löke fordult be. 11–16
31.
Eladta a Fradi, Kovacsics pedig berepülve a bal felsőbe lőtt. 11–15
31. Folytatódott a mérkőzés.
Kiss a győri kapuban.

30. Véget ért az első félidő.
30. Groot
a léc alá lőtt. 11–14
30.
Kovacsics betörése után Tomasevics védett, de hetes. Méghozzá időn túli.
29.
A jobb szél nagyon megy a Fradinál, megint Lukács. 11–13
28.
Eladott ferencvárosi, majd győri labda.
27. Tóth
ment át a védelmen, 10–13.
26.
Sulland lövése most pontatlan, Lukács a jobb szélről szépített. 10–12
26.
Cifra helyzeténél Grimsbö védett nagyot.
25. Zácsik mellé, de Bódi már belépett, mielőtt a kapuba talált.
25.
Eleknek ismét időt kellett kérnie.
25.
Újabb eladott labda, Groot is megszerezte az első gólját. 9–12
24. Sulland
a szaggatottról, már kettővel ment az ETO. 9–11
23.
Hihetetlen, Pena is mellé dobja a hetest.
23. Szekerczés
mellé lőtt, de visszarendelték, beléptek a győriek.
22. Grimsbö nagyot védett, de belül védekezés miatt hetes.
22.
Bódi labdát szerzett, Löke pedig ziccerben Tomasevics feje fölé lőtt. 9–10
21.
Zácsik a blokkba, de Kovacsics elejtette.
20.
Maradt a Fradinál, de nincs helyzet, Zácsik viszont lehúzta az indítást.
19.
Tomori fölé lőtt, Szekerczés átlövését pedig a blokk hárította.
18. Pena
passzívnál ritmust váltott, 9–9.
17. Broch
beállóból eredményes, először vezetett az ETO. 8–9
16. Pena
talpról, Tóth betörésből talált be. 8–8
15.
Kiegészült a Fradi, Elek pedig időt kért.
15.
Szucsánszkitól megint elvették, de Tomasevics megint védett.
14.
Elvették a Fraditól, de Broch ziccerét Tomasevics védte.
14.
Győri gyors indítás, Kovacsics egyenlített. 7–7
13. Mészárost
megint kiküldték ráadásul.
13. Bódi
betörésből szépített. 7–6
13.
Hornyákot blokkolták, Grimsö a földre ülve védett.
Nem volt sikeres a győri előny, 0–0-val zárult.

12.
Eladta a Fradi, de Löke lövését ezúttal a bal oldali kapufa védte. Nem megy eddig neki, három ziccere is kimaradt.
11.
Most viszont győri belemenés.
11.
Löke zúgó kapufája után ferencvárosi lábat érintett a labda.
11.
Az első kiállítás Mészárosé (FTC).
10.
Szucsánszki távolról a kapu mellé lőtt.
10. Sulland
betörésből megszerezte az első gólját. 7–5
9. Kovacsicz
nak nagyon megy, már a negyedik gólját szerezte, ismét a szélről volt eredményes. 7–4
9. Kovacsics bejátszása után Löke szorongatott helyzetből a bal felső mellé lőtt, nincs ítélet.
8.
Időt is kért Ambros Martín.
8.
Az eladott győri labda után a végletekig kijátszotta a Fradi, Kovacsicz pedig a jobb szélről Grimsbö lába közé lőtt. 6–4
7. Hornyák
hatalmas bombát eresztett meg, a labda a jobb felsőben kötött ki. 5–4
Pena lent maradt, ápolni kellett, meglökték a levegőben, de folytatni tudta.
6. Pena futtából
, talpról talált be, de Tomorit sem tudták megállítani. 4–4.
5. Szucsánszki
betörésből volt eredményes, majd Kovacsicz elől mentettek a győriek, Korsós pedig a szélről megint felelt. 3–3
4. Löke
kapott jó bejátszást Sullandtól és a bal felsőbe lőtt. 2–2
4.
Szépen szélről szélre, ziccerbe, megint Kovacsiczé a lehetőség, és a jobb alsóba lőtt. 2–1
3.
Ami előbb a szélről nem ment, most lefordulásból igen, Kovacsiczé az első gól. Korsós a szélről betört és egyenlített. 1–1
2.
Tomori futtából lőtt, de belül szabálytalanság, Grimsbö pedig ziccert védett.
1.
Grimsbö kezdett a győri kapuban, Tomasevics a Fradiéban. A Győr indította a meccset.
A győrieknél Eduarda Amorim nem kezdte el a bemelegítést a csapattal, kihagyja a Ferencváros elleni Szuperkupa-meccset – számolt be róla a Kisalföld.

ELŐZMÉNYEK

A Győr revánsra készül, mivel a fővárosi zöld-fehérek hét év után elhalászták előlük a bajnoki címet. A két csapat legutóbbi, május 14-i összecsapásán történelmi FTC-siker született, a budapestiek 18 és fél év elteltével diadalmaskodtak legnagyobb hazai riválisuk otthonában, míg a Győr 2004. október 3-a óta először kapott ki otthon magyar bajnokin. A győri diadal a Fradi történetének tizenkettedik bajnoki győzelmét eredményezte.

„Az elmúlt másfél hónapban, úgy látom, megvalósítottuk a terveinket, és jó fizikai alapot szereztünk az új szezonra, továbbá taktikai szempontból is sokat haladtunk – nyilatkozta Ambros Martín, a Győr vezetőedzője. – Természetesen nem vagyunk csúcsformában, hiszen jó pár játékosunk cserélődött fontos posztokon, de a szombati Szuperkupára mindenképpen versenyképesnek tartom magunkat.”

A győriek hat játékost igazoltak a nyáron, a válogatott átlövő Tomori Zsuzsanna éppen az FTC-től tért vissza, mellette Kiss Éva és Tóth Gabriella csatlakozott az együtteshez, valamint „légiósfronton” Linn Jörum Sulland olimpiai, világ és Európa-bajnok norvég jobbátlövő a Larviktól, Nycke Groot holland irányító a Midtjyllandtól, honfitársa, a beállós Yvette Broch pedig Metztől szerződött Győrbe. Történt még egy változás az elmúlt idényhez képest, szülése után Görbicz Anita, az együttes irányítója már elkezdte a labdás edzéseket.

A találkozóra a Ferencváros is jó előjelekkel készül. Elek Gábor együttese a szombaton befejeződött X. Josip Samarzija nemzetközi emléktornán, valamint azt megelőzően az Elek Gyula-Rail Cargo Hungaria-kupán is veretlenül diadalmaskodott, hét közben pedig legyőzte a Vácot.

LEIER KÉZILABDA SZUPERKUPA, GYŐR
14.00:
Nők, FTC-Rail Cargo Hungaria–Győri Audi ETO KC (Tv: Duna World)
16.00: Férfiak, MVM Veszprém–Mol-Pick Szeged (Tv: M4) – ÉLŐBEN AZ NSO-N!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik