Női kézi: Szucsánszki az anyaságot választaná Rio helyett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.08. 07:34
Mint tegnap beszámoltunk róla, az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapata három kulcsjátékosával is szerződést hosszabbított. Szucsánszki Zita egy plusz három évre írt alá – az irányító a Nemzeti Sportnak elmondta, miért ezt a formát választotta.

„Sokszor elmondtam már, hogy én innen megyek nyugdíjba, szóval ez aligha meglepetés” – nyilatkozta Szucsánszki Zita.

„Hogy miért egy plusz három év? – mosolyodott el az irányító. – Úgy tervezem, jövő nyártól az anyaságot választom. Már az idén is gondolkoztam rajta, de most még a Fradi volt az első, amíg nem sikerül a pótlásomra szerződtetni valakit – remélem, jövőre viszont eljön az idő. A riói olimpiának így sajnos búcsút kell mondanom, de az azután következő szezont már szeretném elkezdeni.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik