Női kézi: szétesik a Ferencváros orosz BL-ellenfele

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.07. 17:01
null
Az orosz válogatott játékosai BMW X6-ost kaptak riói szereplésükért (plusz 70 ezer eurót), Jevgenyij Trefilov pedig egy Mercedes GL-t
A jelek szerint az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapatának eggyel kevesebb erős riválissal kell megküzdenie a Bajnokok Ligája csoportkörében, az orosz bajnok Asztrahanocskát ugyanis „szétkapkodták”.



Az Asztrahanocska a címvédő Rosztovot a második helyre szorítva lett aranyérmes az orosz élvonal legutóbbi idényében. A sikerben oroszlánrészt vállalt a vezetőedző Jevgenyij Trefilov, aki aztán a nyáron aranyéremig vezette az orosz válogatottat a riói olimpián.

ÍGY ÜNNEPELTEK AZ OROSZ JÁTÉKOSOK A RIÓI DÖNTŐ UTÁN


Trefilov a riói döntő után megmutatta kedvesebb arcát is, egyenként megpuszilta összes játékosát. Ez sem teljesen idegen tőle.

„Ez már hagyomány. Minden idény végén így kérek bocsánatot azért, hogy év közben kemény, talán túl durva vagyok velük. Bárki megerősítheti ezt, aki dolgozott már velem. Ilyenkor elmegyünk vidékre, megkínálom őket egy pohár borral, grillezünk, halászlét főzünk. Ezzel vezekelek a játékosaim előtt a bűneimért. Minden vétkes férfi ezt csinálná" – mondta nevetve Trefilov jó szokásáról.


A vaskezű tréner a következő szezonban már a Kubany Krasznodart irányítja, amellyel szintén a bajnoki címre tör. Teheti, hiszen a nyáron alaposan megerősítette új együttesét, leginkább eddigi klubját, az Asztrahanocskát „lerabolva”.

Nem kevesebb mint hét játékos igazolt a címvédőtől a Kubanyhoz: Viktorija Zsilinszkajtye, Polina Kuznyecova és Viktorija Kalinyina tagja volt az olimpiai bajnok riói válogatottnak, de Valentyina Goncsarova, Jana Zsilinszkajtye, Olga Gorsenyina és a szerb Krisztina Liscsevics (a Vác korábbi irányítója) távozása is nagy érvágás az Asztrahanocskának. A szintén riói bajnok Anna Vjahirjeva a Rosztovba szerződött.

Kérdés, hogy az új idénynek ezek után milyen kerettel vág neki az orosz bajnok, amelynek a BL-ben is helyt kellene állnia. A B-csoportba került a Ferencváros és a Vardar Szkopje társaságában, a negyedik csapat a 2. selejtezőcsoport győztese lesz. Trefilov szerint a csoportból való továbbjutás is nagy fegyvertény lenne korábbi csapatától.

NŐI BAJNOKOK LIGÁJA
A CSOPORTKÖR BEOSZTÁSA

A-csoport: Buducsnoszt Podgorica (montenegrói), Thüringer HC (német), Metz (francia), 1. selejtezőcsoport győztese
B-csoport:
ZSRK Vardar Szkopje (macedón), Asztrahanocska (orosz), FTC-RAIL CARGO HUNGARIA, FC, 2. selejtezőcsoport győztese
C-csoport: GYŐRI AUDI ETO KC, CSM Bucuresti (román), FC, Midtjylland (dán), Rosztov-Don (orosz)
D-csoport:
Larvik (norvég), Team Esbjerg (dán), Sävehof (svéd), 3. selejtezőcsoport győztese

A selejtezők csoportbeosztása

1. csoport: Glassverket (norvég), Podravka Koprivnica (horvát), Sercodak Dalfsen (holland), Yenimahalle (török)
2. csoport: HC Leipzig (német), Hypo NÖ (osztrák), Bera Bera (spanyol), GK Gomel (fehérorosz)
3. csoport: Krim Ljubljana (szlovén), Selgros Lublin (lengyel), Indeco Conversano (olasz), Iuventa Michalovce (szlovák)

Legfrissebb hírek

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
3 órája

A gyengébb kezdés ellenére 17 góllal nyert az FTC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.02.01. 16:49

Emily Vogel: Kellett némi idő, hogy alkalmazkodjunk Jesper Jensen taktikájához

Kézilabda
2026.01.26. 06:33

A Győri ETO a második félidőben lerendezte a Gloria Bistritát a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 17:30

A DVSC-nek nem volt esélye a pontszerzésre az Esbjerg ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 15:31

A Ferencváros a második félidőben állva hagyta a Ljubljanát

Kézilabda
2026.01.24. 17:32

Női kézilabda: a Fradi sportigazgatója szerint a távozók is maradtak volna; Glauser az utolsó pillanatban döntött

Kézilabda
2026.01.23. 11:24

Női kézilabda NB I: tartalékosan nyert az FTC, ismét ikszelt Fehérváron az Esztergom

Kézilabda
2026.01.21. 20:19
Ezek is érdekelhetik