Női kézi: Rasmussen szerint az IHF szankciója csak ürügy volt a menesztésére

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.01.07. 23:49
null
Kim Rasmussent kedden mentette fel a munkavégzés alól a honi szövetség (Fotó: Földi Imre)
Mint beszámoltunk róla, a Magyar Kézilabda-szövetség elnöksége úgy határozott, hogy felmenti Kim Rasmussent a női válogatott szövetségi kapitányi posztjáról. A dán szakember nyaralás közben értesült a hírről, és nem érti, hirtelen miért változott meg az MKSZ megítélése a munkájával kapcsolatban, amikor tavaly megegyeztek a hosszabbításról. Úgy gondolja, könnyű ráfogni a nemzetközi szövetség felfüggesztésére a menesztését. 

„Ha nem tudnék együtt élni vele, nem vállaltam volna el a munkát” – mondta Rasmussen a dán Tv2-nek azzal kapcsolatban, hogy edzői pályafutása során már nem először került olyan helyzetbe, amikor szerinte kevéssé racionális döntés áldozata lett.

Danyi Gábor vállalná, ha a klubja támogatja – Bartha Csabát már maga mögött tudhatja – részletek itt!

Annak idején a Vardar Szkopjénál kevesebb, mint egy hónapig volt tanácsadó, mielőtt elküldték volna. A magyar válogatottnál 2016 májusában nevezték ki kapitánynak, és szerinte a munkájával való elégedettséget mutatja, hogy tavaly novemberben ajánlottak neki újabb négy évre szóló szerződést, amit alá is írt.

A decemberi világbajnokság aztán mindent megváltoztatott, a csapattal a várakozásoktól elmaradva a 14. helyen végzett, ráadásul a románok elleni vesztes meccset követő kirohanása miatt az IHF felfüggesztette. A nemzetközi szövetség azóta sem pontosította, mennyi időre szól a felfüggesztése, mint ahogy azt sem lehet tudni, mikor hoz az ügyében ítéletet az etikai bizottság. Rasmussen szerint könnyű ráfogni az IHF szankciójára a menesztését.

REAGÁLT A SZÖVETSÉG
Kim Rasmussen állításaival kapcsolatban megkerestük a Magyar Kézilabda-szövetséget (MKSZ).
„Igen, igaz a hír, a Magyar Kézilabda-szövetség valóban meghosszabbította Kim Rasmussen szövetségi kapitányi szerződését a decemberi világbajnokság előtt – reagált az MKSZ operatív igazgatója, Novák András. – Hiszen erre, a hosszabbításra, minden okunk megvolt. Ugyanakkor, a Rasmussen által teremtett és így kialakult helyzet miatt, tekintve, hogy a nemzetközi szövetség felfüggesztette, bizonytalanságba kerültünk. És, kvázi az életünk, a női szakág legfontosabb hétvégéjének, a márciusi, győri olimpiai selejtező küzdelmeinek nem vághatunk neki egy ilyen bizonytalan szituációban. Sem magára a tornára, sem az odáig vezető útra nem léphet ilyen helyzetben a női válogatott. Éppen ezért az MKSZ elnöksége lépéskényszerbe került és – véleményem szerint – meghozta a legjobb döntést, felmentette a kapitányt tisztségéből.”

„Az olimpiai selejtező márciusban lesz, míg a következő válogatott összetartás február közepén, így kivárhatott volna a szövetség, miközben készít egy forgatókönyvet arra az esetre, ha rosszra fordulnak a dolgok az IHF-fel. Könnyű ezt ürügyként felhasználni, de szerintem nem állja meg a helyét. Különös, hogy nemrég még elégedettek voltak a munkámmal és a fejlődéssel, aztán hirtelen megváltozott a véleményük. Ez kicsit bosszantó” – tette hozzá Rasmussen, akit ausztriai vakációján telefonon értesítették a döntésről, amely után megszakította az útját, és Budapestre indult, hogy összepakoljon.

A dán kapitány ismét hangsúlyozta, hogy soha nem tudott a munkája megkezdésekor elképzelt legjobb kerettel dolgozni, mert mindig voltak hiányzók, sérülés vagy éppen családalapítás miatt. „A kulcspozíciókban mindig újra kellett kezdenem az építkezést. A középső védekezést vagy háromszor kellett átszerveznem, pedig mindenki tudja ennek a fontosságát. Elég kaotikus volt, ugyanakkor izgalmas és kihívásokkal teli.”

A távozó kapitány szerint jó eredmény, hogy a fiatal csapat részt vehet az olimpiai selejtezőn, ugyanakkor sajnálja, hogy pont ezen fontos meccsek előtt nem volt türelmesebb a szövetség.

„A kézilabda az életem, szeretnék minél hamarabb visszatérni. A távolság nem számít, az elmúlt tíz évben már hozzászoktam. Készen állok bármilyen munkára, legyen az Dániában vagy más országban” – zárta a beszélgetést a szakember, aki hozzátette, a hibáiból természetesen tanulni fog, mielőtt továbblépne.

Az MKSZ elnöksége felkérte Pálinger Katalin alelnököt és Novák András operatív igazgatót, hogy kezdjék meg a tárgyalásokat Danyi Gáborral és Elek Gáborral. A tervek szerint a Bajnokok Ligája-címvédő Győr, valamint a Ferencváros vezetőedzője együtt látná el a szövetségi kapitányi feladatokat a március 20–22-én sorra kerülő győri olimpiai selejtezőtornán, valamint azt követően a Montenegró elleni Európa-bajnoki selejtezőkön.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik