Női kézi: pozitív teszt a Csabánál, a fehérvári bajnoki elhalasztva

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2020.10.13. 18:45
null
(Fotó: Szakony Attila/Zalai Hírlap)
A hétfőn elvégzett kötelező koronavírusteszt pozitív eredményt hozott a Békéscsabai Előre NKSE egyik játékosánál, így a keret, valamint a szakmai stáb tagjaira tíznapos járványügyi megfigyelés vár, ezért elhalasztották az eredetileg mára kiírt, Alba Fehérvár elleni bajnoki mérkőzést.

 

A Békéscsaba tájékoztatása szerint a pozitív eredményt produkáló játékos teljesen tünetmentes, a többi sportoló, valamint stábtag teszteredménye egyaránt negatív lett.

A teszteredmények reggeli megérkezését követően az érintettek azonnal önkéntes karanténba vonultak, az esetet a klub jelentette a magyar szövetség, valamint az illetékes hatóságok felé is, akik jelezték, hogy járványügyi megfigyelés alá kerül a csapat.

A tíznapos hatósági karantén október 22-én jár le, majd a szabályok értelmében az ezt követő nyolcadik napon lehet mérkőzést játszani, így októberben már nem szerepelhet bajnoki találkozón a csabai együttes.

Emiatt elhalasztották a mára kiírt, Alba Fehérvár elleni idegenbeli bajnokit. Az október 17-i, Érd elleni találkozó egyébként is elmaradt volna, hiszen az érdi csapatban is van igazoltan koronavírusos fertőzött, de kérdéses volt a Szombathely elleni hazai mérkőzés megrendezése is, mert még a Vas megyei csapat is járványügyi megfigyelés alatt áll.

Közben az Érd pedig arról számolt be, hogy elhalasztotta az október 14-re kiírt, Kisvárda és a 22-re kiírt, Fehérvár elleni mérkőzéseit.

Legfrissebb hírek

„Székesfehérvár az én városom!” – interjú Szuzana Lazoviccsal

Képes Sport
2026.02.02. 07:52

A gyengébb kezdés ellenére 17 góllal nyert az FTC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.02.01. 16:49

Az Esztergom kettő, a Budaörs hat góllal nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.01.31. 17:42

Női kézilabda NB I: a Vác már meg is nevezte az új vezetőedzőjét

Kézilabda
2026.01.31. 11:33

A következő idényben már nem Horváth Roland lesz a váci kézilabdázók edzője

Kézilabda
2026.01.31. 09:56

Férfi kosár NB I: kiütéses Alba-siker a Szeged ellen

Kosárlabda
2026.01.30. 20:22

Női kézi NB I: a NEKA ellen folytatta hibátlan menetelését a Győr

Kézilabda
2026.01.30. 18:57

Női kézilabda NB I: hosszabbított saját nevelésű irányítójával a Debrecen – hivatalos

Kézilabda
2026.01.29. 12:40
Ezek is érdekelhetik