Női kézi: pozitív eset a Siófoknál, karanténban a csapat

P. B., R. B.P. B., R. B.
2020.10.20. 10:53
null
Siófoki edzés, még a vírusmentes napokban (Fotó: Török Attila)
A Siófok női kézilabdacsapata a hivatalos honlapján bejelentette, a hétfői koronavírusteszten az egyik játékos, illetve az egyik utánpótlásedző pozitív mintát adott.

A heti tesztelésen az egyik Siófok-játékosnál kimutatták a koronavírust, így az egész csapat karanténba került. A siofokkc.hu hozzáteszi, az egyik korosztályos együttes edzője járványra utaló tüneteket produkált, szintén pozitív lett a tesztje, ezért neki és tanítványainak ugyancsak otthon kell maradni.

A Balaton-partiak közölték, felvették a kapcsolatot a Magyar Kézilabda-szövetséggel és a soron következő ellenfelekkel a mérkőzések elhalasztása miatt.

A Siófok az NB I-ben október 21-én a Mosonmagyaróvár vendégeként lép pályára, három nappal később a Kisvárdát fogadja, míg október 28-án Békéscsabára látogat.

Az Európa-ligában szereplő klub hétfőn bejelentette, közös megegyezéssel szerződést bontott Bent Dahl vezetőedzővel, Nerea Penát pedig felfüggesztette.

A Nemzeti Sport információja szerint a vezetőedzői posztra jó eséllyel pályázik Zdravko Zovko is. A 65 éves horvát tréner 2002-ben Bajnokok Ligája-döntőbe vezette a veszprémi férficsapatot, a dunaújvárosi nőkkel 2016-ban EHF-kupát nyert, 2018 nyarától idén tavaszig pedig Danyi Gábor segítője volt a Győr női együttesénél.

A Siófok hat győzelemmel és három vereséggel rajtolt a mostani bajnokságban. A Győri Audi ETO-tól kilenc, a DVSC-től öt, az MTK-tól két góllal kapott ki a gárda.

Legfrissebb hírek

György László: A váci mez kötelez bennünket, hogy mindent megtegyünk

Kézilabda
Tegnap, 16:13

Kézi: „Mentálisan is támogatnunk kell a gyerekeket” – Márián Blanka

Utánpótlássport
2026.07.21. 18:34

Női kézi: ez ám a sztárparádé – megérkeztek az ETO és a Fradi új légiósai

Kézilabda
2026.07.21. 15:39

A hónap utánpótlásedzője: Márián Blanka kézilabdatréneré a júniusi díj

Utánpótlássport
2026.07.20. 15:19

Kézilabda: a szív és a lélek magyar diadala az U20-as férfi Eb-n

Utánpótlássport
2026.07.20. 08:59

Női kézilabda NB I: távozik a Mosonmagyaróvár német jobbátlövője – hivatalos

Kézilabda
2026.07.16. 13:24

Egymásra mutogatnak a licencügy szereplői Mosonmagyaróváron

Kézilabda
2026.07.15. 15:21

Női kézilabda NB I: a kínai válogatott vendégeként készül az Alba Fehérvár

Kézilabda
2026.07.15. 13:42