Női kézi: öthetes terhes – két meccs után szakítottak a kapussal

Vágólapra másolva!
2020.02.24. 08:04
null
Tatalovics (jobbról a második) máris távozott Békéscsabáról (Fotó: balkan-handball.com)
A női kézilabda NB I-ben az utolsó előtti, kieső helyen álló Békéscsaba két mérkőzés után máris megszüntette a január végén igazolt Dragica Tatalovics következő idény végéig szóló szerződését. A 35 éves szerb kapus több mint öthetes terhes, ám a szerződtetését megelőző tárgyalások során nem tett említést a gyermekvállalási szándékáról.  

 

„Az Eubility-Group Békéscsabai Előre NKSE a következő sportszezon végéig szóló szerződésének megszűntetését kezdeményezte Dragica Tataloviccsal, aki a mosonmagyaróvári meccset követően, hétfőn bejelentette, várandós. Sajnos a leigazolását megelőző tárgyalások során nem tett említést gyermekvállalási szándékáról a jelenleg terhességének ötödik hetében tartó játékos” – fogalmaz a békéscsabai klub a hivatalos honlapján megjelent közleményben.

„Nehezíti a munkát, hogy az elmúlt időszakban több játékosunkat voltunk kénytelenek sérülés miatt nélkülözni – folytatódik a közlemény. – Alekszandra Vukajlovics a Debrecen elleni mérkőzésen lábsérülése miatt nem léphetett pályára, felépülése jó ütemben halad. Giricz Laura a térdműtétét követő rehabilitáció utolsó szakaszába lépett, hamarosan újra edzésbe állhat.Kopecz Barbara is túlesett a térdét érintő műtéti beavatkozáson, amely kontrollvizsgálatok szerint jól sikerült, hamarosan megkezdődhet rehabilitációja.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik