Női kézi: Csík János távozik a Vasas vezetőedzői posztjáról

Vágólapra másolva!
2017.02.01. 16:43
A női kézilabda NB I/B-t vezető Vasas és Csík János vezetőedző a szakember kérésére közös megegyezéssel szerződést bontott.

„Nagy reményekkel vállaltam újra munkát a Vasasnál, szerettem volna a fő célt elérni, hogy a csapat újra NB I-es lehessen – mondta Csík János a vasassc.hu-nak. – Ennek érdekében komoly erőfeszítéseket tettünk a szakmai stábbal és a lányokkal, míg a Vasas vezetősége a lehetőségeihez mérten a maximumot nyújtotta, hogy megteremtse a szükséges hátteret számunkra. Mostanra a saját szemszögemből mégis úgy látom, hogy ezek a feltételek nem elégségesek ahhoz, hogy feljussunk, vagy stabilan megragadjunk az élvonalban. Jelenleg anyagilag nem tudunk versenyezni az NB I-es csapatokkal, sőt még néhány NB I/B-s riválisunkkal sem. Ha fiatalabb lennék, biztos felvenném a kesztyűt, folytatnám a Vasas vezetésével együtt a közös küzdelmet, de most úgy döntöttem, hogy pihenni szeretnék. Úgy érzem, jó csapatot sikerült kialakítanunk, sok sikert kívánok neki a jövőben!”

Csík János a hetvenes, nyolcvanas években tízszer nyert bajnokságot a Vasas vezetőedzőjeként, 1982-ben pedig ezüstéremig vezette a magyar válogatottat a hazai rendezésű világbajnokságon. A 70 éves szakember 2015 nyarán tért vissza a piros-kékek kispadjára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik