Női kézi NB I: Vácról igazolt átlövőt a Békéscsaba

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.19. 08:40
Barján Bianka a következő idényben ismét a Békéscsaba játékosa lesz. A Vác együtteséből érkező tehetséges átlövő 2013–2014-ben már egy idényt töltött az Előrénél.

„Nagyon örülök, hogy újra a Békéscsaba együttesében szerepelhetek. A döntésemben nagy szerepe volt, a vezetőedző személyének, bízom benne hogy a közös munka által, remekül sikerül majd a visszatérésem. Az idény elején szerzett sérülésemnek már nyoma sincs, így teljes erőbedobással tudok készülni majd nyáron a csapattal. Remélem, hogy egy szuper jövő előtt állunk, és szép sikereket tudunk majd együtt elérni" – nyilatkozta az átlövő. „Nagyon örülök, hogy újra a Békéscsaba együttesében szerepelhetek. A döntésemben nagy szerepe volt, a vezetőedző személyének, bízom benne hogy a közös munka által, remekül sikerül majd a visszatérésem. Az idény elején szerzett sérülésemnek már nyoma sincs, így teljes erőbedobással tudok készülni majd nyáron a csapattal. Remélem, hogy egy szuper jövő előtt állunk, és szép sikereket tudunk majd együtt elérni" – nyilatkozta az átlövő.

Legfrissebb hírek

Női kézilabda NB I: 90 milliós támogatást kapott a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
2025.10.18. 10:37

Súlyos sérülést szenvedett a kisvárdai kézilabdacsapat átlövője

Kézilabda
2025.10.13. 20:19

Per Johansson: Szinte tökéletes játékkal győztük le a Fradit

Kézilabda
2025.10.13. 14:11

Botrányos molinó a hétvégi Győr–FTC kézirangadón, eljárást indított az MKSZ

Kézilabda
2025.10.13. 10:51

Tóth Gabriella kilenc gólt lőtt a Vasas kapujába, könnyedén nyert a Mosonmagyaróvár a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.10.11. 19:48

Jesper Jensen: Sako teljesen kinyírt minket

Kézilabda
2025.10.11. 17:01

Rangadó helyett edzőmeccs: tizenöt góllal verte meg az ETO az FTC-t a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.10.11. 16:39

Tízéves győri átok megtörésére készül a Ferencváros

Kézilabda
2025.10.11. 08:50
Ezek is érdekelhetik