Női kézi NB I: hosszabbított sztárjaival a Siófok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.12. 18:25
null
Kulcsjátékosaival hosszabbított a Siófok (Fotó: Földi Imre)
A női kézilabda NB I-ben szereplő Siófok KC több kulcsjátékosával is szerződést kötött csütörtökön – derül ki a klub beszámolójából.

 

Úgy egyezséget kötött a 26 éves világbajnok francia átlövő-irányító Estelle Nze Minko, illetve al-Gaui Aszma, Katarina Jezic és Andjela Janjusevics is.

Hír továbbá a klubbal kapcsolatban, hogy négy fiatal játékos, Sárosi Nanetta, Takács Eszter, Barkóczi Dorina és Bozsok Dóra is csatlakozik a felnőttek keretéhez az új idényben.

„Hogy őszinte legyek, amikor idejöttem Siófokra, úgy éreztem, hogy nem leszek majd itt sokáig – fogalmazott Estelle Nze Minko a klubhonlapnak. – De aztán elkezdtek megváltozni a dolgok. Sok helyen játszottam már, de nem mindig éreztem, hogy a csapat részese lennék, itt viszont ez teljesen másképp alakult. Nagyon jól érzem magam a pályán és azon kívül is. Hiszek a klubban, a csapattársaimban, a kitűzött célokban, ezek sokat jelentenek számomra. Nagyon szeretnék itt felépíteni valamit, motivál a klub törekvése. Andrea Penezic és Silje Solberg komoly erősítések lesznek a következő szezonban. Tapasztalt játékosok, évek óta a Bajnokok Ligájában szerepelnek, a nemzeti csapatukkal is nagy sikereket értek el. Várom már, hogy elkezdjük a közös munkát és együtt érjük el a kitűzött célokat a Siófok színeiben. Jelenleg arra koncentrálunk, hogy megszerezzük a nemzetközi kupaszereplést biztosító helyezést, de nem egyszerű a helyzetünk, mostanában elpártolt tőlünk a szerencse, rengeteg sérültünk van, míg egy-két játékos anyai örömök miatt távozott. Úgy gondolom, hogy bizonyos dolgokhoz időre van szükségünk. A siker nem jön egyik pillanatról a másikra, fel kell építeni, időt kell hagyni arra, hogy a dolgok kiforrjanak."

„Mindenképpen maradni szerettem volna, számomra csak ez a forgatókönyv létezett. Beleszerettem a klubba, a városba, az itt élő emberekbe. Bármit megtennék ezért a csapatért, remélem, hogy nagyon komoly eredményeket fogunk elérni a jövőben" – mondta ezt már al-Gaui Aszma.

AZ ÁLLÁS
1. FTC-Rail Cargo Hungaria 18 18 592–407 +185 36
2. Győri Audi ETO KC 19 18 1 618–421 +197 36
3. Érd 19 15 4 562–454 +108 30
4. Dunaújvárosi KKA 19 13 1 5 541–458 +83 27
5. Kisvárdai KC SE 19 12 1 6 468–456 +12 25
6. Váci NKSE 19 12 7 600–520 +80 24
7. Siófok KC 19 11 8 541–515 +26 22
8. Alba Fehérvár KC 19 6 3 10 500–525 –25 15
9. DVSC-TVP 19 7 1 11 478–524 –46 15
10. Budaörsi KC 19 6 1 12 515–566 –51 13
11. Kecskeméti NKSE 19 3 1 15 452–598 –146 7
12. MTK Budapest 19 2 3 14 463–566 –103 7
13. Békéscsabai ENKSE 18 2 16 445–573 –128 4
14. Vasas SC 19 1 1 17 409–601 –192 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik