Női kézi NB I: Fradi-gólgála Siófokon, 12-vel nyert a Győr

Vágólapra másolva!
2015.01.14. 19:26
null
Szucsánszki Zitáékat ezúttal nem tudta meglepni a Siófok (Fotó: Korponai Tamás)
A női kézilabda NB I 14. fordulójának rangadóján a Ferencváros kiütéses sikerrel állt bosszút a Siófokon, a Győr pedig 12 gólos sikert aratott a sereghajtó Szeged felett.

 

A két csapat őszi mérkőzésén a Balaton-parti együttes 28–28-as döntetlent harcolt ki a Népligetben, azóta is ez az egyetlen botlás szerepelt a zöld-fehérek eredménysorában.

A meccs elején ezúttal is jól tartották magukat a siófokiak, hiszen bár 2–1-es vezetésük után a jó formában védő Szikorának is nagyban köszönhetően 5–2-re fordított a Ferencváros, a hazaiak időkérés nélkül is visszakapaszkodtak, miután Pastrovics is egyre gyakrabban találkozott a labdával (5–6).

Sőt, a 16. percben Elek Gábornak kellett elbeszélgetnie lányaival, miután 6–8-ról egyenlített a Siófok, sőt, Such ziccerével már ismét a hazaiaknál volt az előny (9–8).

A vendégek 10–9 után azonban már egyszer sem voltak hátrányban, 11–13 után pedig a félidő hajrájában Lukács pillanatai következtek, a jobb szélső rövid idő alatt háromszor is betalált (12–16). Az első harminc percben Tomorit és Penát is ápolni kellett, de mindketten folytatni tudták (15–19).

A 37. perctől (19–23) kezdve aztán végleg ellépni látszottak a vendégek, a 49. percben pedig már számolhattak is a szurkolók a házigazdára (23–33). A zöld-fehérek ezt követően sem vettek vissza, a siófokiak pedig már nem tudtak közelebb kerülni, így a mostani 28 góljuk kevésnek bizonyult (28–38).

Tamires bemutatkozott a Győrben (Fotó: gyorietokc.hu)
Tamires bemutatkozott a Győrben (Fotó: gyorietokc.hu)



A Győrben bemutatkozott a friss brazil igazolás, Tamires Morena, a 20 éves beálló pedig a 18. percben megszerezte első gólját a csapatban. A címvédő ekkor már 10–5-re vezetett, a játékrész utolsó perceiben pedig már nyolc gól is volt a felek között, köszönhetően Litre hetedik találatának (15–7).

A 43. percben az ETO is elérte a tízgólos különbséget (22–12), végül pedig 31–19-re nyert a Szeged ellen.

A TÖBBI MÉRKŐZÉSEN

Az MTK megszerezte szezonbeli második sikerét, a „katasztrofálisan” védekező Békéscsabát verte meg 34–27-re, a Mosonmagyaróvár a tízgólos Tóth Gabriella vezérletével egészen az utolsó percekig alaposan megszorongatta az Érdet (29–32), a Dunaújváros pedig a 14 gólos Bulath Anita irányításával nyert a Debrecen vendégeként (32–38).

Csupán 30 gólt hozott a szerda esti mérkőzés, a Fehérvár KC–Vác összecsapás, köszönhetően nagyban a magyar válogatott két kapusának, Kiss Évának és Bíró Blankának is (17–13).

NŐI KÉZILABDA NB I
14. FORDULÓ

SIÓFOK KC-GALERIUS FÜRDŐ–FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 28–38 (15–19)
Siófok, 500 néző. V: Tomecskó-Hunyadi, Unyatinszki.
SIÓFOK: PASTROVICS – Such4, Szekerczés 3, Piedade 3, Wörz 5, Orbán 4 (3), Erdősi 2. Csere: Kumpel (kapus), Németh Cs., Szalai B. 3, Szabadfi 1, Schneider, Deáki 1, Fauszt, Buzsáki 2. Edző: Golovin Vlagyimir
FERENCVÁROS: SZIKORA – Kovacsicz 3, TOMORI 7, Szamoránsky 4, SZUCSÁNSZKI 3, PENA 7 (2), SZARKA 6.Csere:Hlogyik (kapus), Rédei-Soós 2, Mészáros, LUKÁCS 5 (1), Háfra 1 (1), Cifra. Edző: Elek Gábor
Az eredmény alakulása. 3. p.: 2–1. 8. p.: 2–5. 17. p.: 9–8. 23. p.: 10–13. 33. p.: 16–21. 44. p.: 20-28. 48. p.: 22–32
Kiállítások:
6, ill. 4 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 6/4
MESTERMÉRLEG
Golovin Vlagyimir: – Szerettük volna megnehezíteni a Ferencváros dolgát, úgy gondoltuk, hogy ami sikerült az ősszel a fővárosban, összejöhet most is. Sajnos a szünet után a technikai hibák és az eladott labdák lelkileg megtörték a csapatot, már nem tudtunk felzárkózni.
Elek Gábor: – Tudtuk, hogy a nehéz sorozatban lévő Siófok mindent egy lapra tesz fel. Így is történt. A második félidőben megfelelő sebességgel kézilabdáztunk, tíz percig a védekezésünk is jól működött. Szurkolok testvércsapatunknak, hogy ebben a szezonban is érje el céljait.

GYŐRI AUDI ETO KC–SZEGEDI KKSE 31–19 (16–9)

Győr, 1400 néző. V: Buza, Cseszregi
GYŐR: Herr O. – Bognár-Bódi 1, S. Müller, Kovacsics 3 (1), V. MILANOVIC-LITRE 10, Boczkó-Hornyák 2, Korsós 1. Csere: Wéninger (kapus), Morena 1, SZENY 5 (1), Lakatos 1, KNEDLIKOVÁ 4, Planéta 2, Szepesi 1. Edző: Ambros Martín
SZEGED: Dobó – Zsilák, Albert 1, ARON 5, Gulyás 2, Selmeci 3, Szabó E. 4 (2). Csere: Futaki (kapus), KISS K. 3, Csoknyai 1, Hárs. Edző: Marosán György
Az eredmény alakulása. 8. perc: 5–2. 17. p.: 8–4. 25. p.: 13–7. 37. p.: 19–11. 42. p.: 22–12. 54. p.: 27–17
Kiállítások: 0, ill. 2 perc
Hétméteresek: 3/2, ill. 2/2
MESTERMÉRLEG
Ambros Martín: –
Mai játékunkból hiányzott a tűz. A kiválóan helytálló szegediekkel szemben kevés értékelni valót találok csapatom teljesítményében.
Marosán György: – Jó érzéssel vonulunk le a győri aréna pályájáról. Úgy gondolom, tisztességgel álltunk helyt a világ legjobb csapata ellen.

MTK BUDAPEST–UBILITY GROUP BÉKÉSCSABAI ENK SE 34–27
(15–13)
Népfürdő utca, 200 néző. V: Herczeg, Südi
MTK: Blazek – Török P., Valovics 2, WOLF 7 (3), Khouildi 2, BARNA 7, SZÁDVÁRI 5. Csere: Ignácz-Pethő (kapus), Ábrahám 2, CSUKA 2, Varga N., BALOG B. 6 (2), Horváth D. 1. Edző: Horváth Attila
BÉKÉSCSABA: Sipeki – Kovács A., NIKOLAJENKO 7, Walfish 2, SZABÓ V. 5, Leposava 3, GÁVAI 5. Csere: Kerényi (kapus), Szögi 5 (4), Diószegi, Török G. Edző: Avar György
Az eredmény alakulása. 7. perc: 2–5. 18. p.: 9–9. 26. p.: 14–12. 34. p.: 18–14. 48. p.: 29–23
Kiállítások: 12, ill. 16 perc
Hétméteresek: 6/5, ill. 4/4
MESTERMÉRLEG
Horváth Attila: –
Gratulálok a lányoknak, nagyon sokat dolgoztunk a sikerért, és ez a munka először most érett be. Az utolsó öt percben is azt játszották amit terveztünk, a kezdeti nehézségen felülkerekedtek, megérezték a győzelem ízét, reméljük így is folytatják.
Avar György: – Védekezésünk katasztrofális volt.

FEHÉRVÁR KC–IPRESS CENTER VÁC 17–13 (9–7)
Székesfehérvár, 700
néző.V:Janáky, Temesi
FEHÉRVÁR: KISS É. – Csáki1, Hajduch, BOGOSZAVLJEVICS4, Horváth B. 1, EMBEROVICS, Kazai3. Csere:TILINGER5 (2), Mayer1, Isitate2. Edző:Bakó Botond
VÁC: BÍRÓ B. – Hansághy, Tóth E. 3, Farkas V. 1, Fülöp A., HORNYÁK D. 6, Szondi 2. Csere:Sztefanovics, Dakos, Katona1, Drávai, Hármori. Edző:Ottó Katalin
Az eredmény alakulása.6. perc:2–2.12. p.:4–4.18. p.:5–6.24. p.:7–6.28. p.:9–6.34. p.:10–7.40. p.:12–9.46. p.:12–10.52. p.:14–11.58. p.:15–12
Kiállítások:
6, ill. 2 perc
Hétméteresek:2/2, ill. 2/0
Mestermérleg
Bakó Botond: –
Az eredmény alapján talán vége van a félidőnek... Igazi, férfias harc folyt a pályán, be voltak a csapatok oltva a gól ellen, de a tizenhárom kapott góllal nem lehetek elégedetlen, szerencsére ennél többet lőttünk.
Ottó Katalin: –
Kiválóan összeraktuk a védekezést, ez jól működött, pechünkre az ellenfelünk isnagyon jól védekezett.

MOSONMAGYARÓVÁRI KCSE–ÉRD 29–32 (18–15)
Mosonszolnok, 400 néző. V: Bán, Szloska
MOSONMAGYARÓVÁR: Szemerei – Hajtai 3, Kiss K. 2, Kurucz 1, DOMBI 5, Gyimesi 3, TÓTH G. 10 (3). Csere: Petróczi (kapus), Raknovic 4, Csala, Puhalák 1. Edző: Róth Kálmán
ÉRD: Oguntoye – SCHATZL 7, KOVÁCS A. 6, Szekeres 1, Kisfaludi 2, KLIVINYI 7, Krpez 5 (1). Csere: Gridnyeva, Janurik (kapusok), Pálos, Bognár 2, Szignate, Vukcevic 2. Edző: Szabó Edina
Az eredmény alakulása. 5. perc: 3–2. 10. p.: 4–4. 20. p.: 13–10. 25. p.: 14–12. 37. p.: 21–18. 39. p.: 21–20. 42. p.: 21–22. 50. p.: 25–28
Kiállítások: 8, ill. 10 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 3/1
MESTERMÉRLEG
Róth Kálmán: –
Hősiesen küzdöttünk, de ez túl kevés volt egy ilyen csapat ellen. Dicséret a lányoknak küzdeni tudásból jelesre vizsgáztak
Szabó Edina: – Megint csak nagy küzdelemben szereztünk két pontot, gratulálok mindkét csapat játékosainak.

DVSC-TVP-AQUATICUM–DUNAÚJVÁROSI KKA 32–38 (12–21)
Debrecen, 1000 néző. V: Hargitai, Markó
DVSC: Horváth-Pásztor – Slakta, Karnik Sz. 1 (1), Kudor 1, B. Klikovac 3, SISKA 9, Szilágyi Á. 1. Csere: Makai (kapus), Bárány, Marincsák 2, SOPRONYI 8 (1), Varsányi 2, GORILSZKA 3, Kelemen 1, Vörös B., Bohus-Karnik M. Edző: Varga József
DUNAÚJVÁROS: Triffa – AZARI 7, TRISCSUK 4, Takács D. 1, VINCZE 4, BULATH 14 (3), FERLING 5. Csere: Nagy É. (kapus), Kamper, Takács B. 1, Khouiled 1, Gera 1, Rádl, Hosszú. Edző: Mátéfi Eszter
Az eredmény alakulása. 4. p.: 2-4. 15. p.: 4-12. 24. p.: 8-17. 38. p.: 17-26. 48. p.: 28-32.
Kiállítások: 2, ill. 4, perc
Hétméteresek: 3/2, ill. 3/3.
MESTERMÉRLEG
Varga József: – Az első félidőben eladott labdáink meghatározták az egész mérkőzést.
Mátéfi Eszter: – Jól játszott csapatom, nagy fegyvertény a hódosban legyőzni a jól küzdő DVSC-t.

AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSA
1. Győri Audi ETO KC 13 13 424–252 +172 26
2. FTC-Rail Cargo Hungaria 13 12 1 445–290 +155 25
3. Dunaújváros Kohász KA 14 10 4 373–319 +54 20
4. Fehérvár KC 14 9 1 4 334–316 +18 19
5. Érd 14 8 1 5 367–320 +47 17
6. Siófok KC-Galerius Fürdő 14 7 2 5 398–374 +24 16
7. Eubility Group Békéscsaba 14 5 9 343–412 –69 10
8. DVSC-TVP-AQUATICUM 14 5 9 357–393 –36 10
9. Mosonmagyaróvári KC SE 14 3 2 9 332–380 –48 8
10. Ipress Center Váci NKSE 14 4 10 296–348 –52 8
11. MTK Budapest SE 14 2 2 10 346–409 –63 6
12. Szeged KKSE 14 1 13 307–509 –202 1



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik