Női kézi NB I: fontos érdi győzelem, a Veszprém már nem lehet elődöntős

Vágólapra másolva!
2012.03.16. 20:15
null
Az Érd valószínűleg elődöntős lesz, míg a DVSC elkerülte az alsóházat (Fotó: Szabó Miklós, archív)
Címkék
A női kézilabda NB I 21. fordulójának pénteki mérkőzései után nagy valószínűséggel kialakult az elődöntő mezőnye. Az Érd fehérvári győzelmének, valamint a Veszprém dunaújvárosi vereségének köszönhetően előbbi lehet ott a legjobb négy között, ha csak a Vác nem okoz nagy meglepetést Győrben.

Az Érdnek égető szüksége volt a pontokra Fehérváron, hogy ott lehessen az elődöntő mezőnyében. Ehhez képest az 50. percben még háromgólos hátrányban volt,a hajrát azonban elrontották a hazaiak, így végül egy találattal jobbnak bizonyult Szabó Edina együttese.

A Loki harcosan kezdett, keményen védekezett, a siófokiak mindössze egyszer vezettek (0–1). A szünet után feljavult a Siófok támadójátéka, de a vendéglátóknál mindig akadt valaki, aki átlendítette a csapatot a holtpontokon. A végjátékban már csak a debreceni győzelem különbsége volt kérdéses. A Loki hatalmas lépést tett a nyolc közé kerülésért, és már csak hatalmas balszerencsével csúszhat ki a rájátszás középmezőnyéből.

A Veszprém kikapott Dunaújvárosban, így kiszállt a harcból, és jelen állás szerint nagy valószínűséggel a Siófok és az Érd története során először bejut a legjobb négy közé, az utolsó fordulóban pedig már csak a harmadik helyezett kilétéről döntenek. Ezt még a Vác akadályozhatná meg, amennyiben szombaton pontot tudna szerezni Győrben, erre azonban nagy pénzben nem tennénk.

A már biztos második Ferencváros hullámzó teljesítménnyel, de végül magabiztosan győzte le a Szekszárdot.

 

NŐI KÉZILABDA NB I
21. FORDULÓ
ALCOA FKC–ÉTV-ÉRDI VSE 25–26 (11–13)
Székesfehérvár, 1000 néző. V: Bonifert, Oláh V.
FEHÉRVÁR: SZIKORA – Niksics 1, Nikcsevics, TILINGER 7 (1), Horváth B. 2, Triscsuk 6 (2), Becséri. Cs: Kuhinkó 1, Vaszari 3, Rádl 2, LELKES 3. Edző: Konkoly Csaba
ÉRD: JANURIK – Tamás K. 1, KOVÁCS A. 8, Szekeres, Vukcsevics 1, Kisfaludy,VINCZE M. 6. Cs: Gridnyeva (kapus), Bognár B. 3, Tóth T. 5, Wolf 2 (2), Török P. Edző: Szabó Edina
Az eredmény alakulása. 6. p.: 3–2. 12. p.: 4–4. 18. p.: 5–7. 23. p.: 7–11. 28. p.: 9–13. 32. p.: 13–13. 38. p.: 15–15. 44. p.: 18–16. 50. p.: 21–18. 54. p.: 21–21. 58. p.: 23–23
Kiállítások: 10, ill. 12 perc
Piros lap: Tóth T.
Hétméteresek: 3/3, ill. 2/2
MESTERMÉRLEG
Konkoly Csaba: – A második félidő közepétől kezünkben tarthattuk volna a mérkőzést, ha nem vétünk olyan elemi hibákat védekezésben, és támadásban. Talán annak is köszönhető ez a vereség, hogy az érdiek valamivel pihentebbek voltak, valamint egy-két játékosom megijedt a lehetőségtől, hogy pályán maradt.
Szabó Edina: – Mire megtaláltuk a védekezésünket, majdnem vége lett a meccsnek… Nagyon nehéz volt, de szerencsére mindig volt egy-két ember, aki átlendített minket a holtponton. Janurik Kinga óriásit védett, de ettől függetlenül mindenki hozzátett ehhez a szép sikerhez.

UKSE SZEKSZÁRD–FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 28–37 (14–15)
Szekszárd, 1000 néző. V: B. Pech, Vágvölgyi
SZEKSZÁRD: TRIFFA– Weigel 1, Szekerczés 2, BORBÁS 6, FAUSZT 10, Jenőfi 5 (1), Vasas 1. Cs: Mészáros M. (kapus), Gulya 2, Kuridza, Kaló 1 (1). Edző: Kovács Jenő
FTC: Pastrovics– Such 1, SZAMORÁNSKY P. 4, Cifra, TOMORI 4, Szucsánszki 4, Szarka. Cs: Abramovics (kapus), Zácsik 3, Zsivkovics 7 (5), Deáki 2, SZÁDVÁRI 4, LUKÁCS 7, Kocsis, Szendrei 1. Edző: Elek Gábor
Az eredmény alakulása. 6. p.: 2–3. 12. p.: 4–7. 19. p.: 7–10. 25. p.: 9–14. 35. p.: 15–19. 40. p.: 19–21. 46. p.: 19–26. 52. p.: 23–30. 56. p.: 26–34
Kiállítások: 18, ill. 10 perc
Hétméteresek: 3/2, ill. 5/5
MESTERMÉRLEG
Kovács Jenő: – Örülök, hogy minden játékosomnak lehetőséget tudtam adni.
Elek Gábor: – Hullámzó teljesítménnyel hoztuk a kötelezőt. Lukács Viktoria kimagaslóan játszott ma este.
DUNAÚJVÁROSI REGALE KLÍMA–VESZPRÉM BARABÁS KC 36–31 (16–13)
Dunaújváros, 500 néző. V: Andorka M., Hucker R.
DUNAÚJVÁROS: VÍG – Takács L. 3, GÁSPÁR 1, Léránt 3 (1), TAKÁCS D. 5, FERLING 8 (2), ERDŐSI 6. Cs: Pisák (kapus), Gera, Sári, BERTA 4, TAKÁCS F. 4, Hosszu 2. Edző: Gulyás István
VESZPRÉM: Kiss É. – Azari, Szabadfi, Emberovics 3, Hornyák 2 (1), Borkowska 2, Földes V. 6. Cs: Lengyel (kapus), Farkas V. 4, BULATH 9, Földes K. 3, Mayer 1, Selmeci 1. Edző: Gyurka János
Az eredmény alakulása. 5. p.: 2–2. 10. p.: 8–4. 20. p.: 9–8. 24. p.: 14–10. 34. p.: 19–15. 39. p.: 21–20. 43. p.: 23–23. 46. p.: 26–23. 53. p.: 30–25
Kiállítások: 6, ill. 6 perc
Hétméteresek: 4/3, ill. 4/1
MESTERMÉRLEG
Gulyás István: – Nagyon jól védekeztünk és ennek láthattuk az eredményét. Végig fegyelmezetten játszottak a lányok, szinte minden taktikai utasításomat és kérésemet betartották. Nagyszerű győzelmet arattunk. Dicséretet érdemel mindenki a csapatból.
Gyurka János: – Nagyon rosszul játszottunk, a rossz kezdésünk rányomta a bélyegét a meccs további alakulására. Gyenge első félidőt egy még gyengébb második követett, koncentrálatlanok, fegyelmezetlenek és akaratgyengék voltunk a mai napon.
DVSC-FÓRUM–SIÓFOK-GALERIUS FÜRDŐ 3126 (1310)
Debrecen, 1300 néző. V: Dobrovits, Tájok
DVSC: KIRÁLY – Slakta 1, BÁLINT 3, KARALYOS 2, SISKA 8, KUDOR 10 (4), Kazai. Csere: Makai (kapus), DAKOS 7, Szilágyi Á, Karnik Sz., Bohus-Karnik M. Edző: Köstner Vilmos
SIÓFOK: HERR O. – Bódi 1, De Souza, SZALAI B. 5, ÁBRAHÁM 4, BOGDANOVICS 8 (1), Szepesi 6 (6). Csere: Lajtos (kapus), Németh Cs., Kiss O., Herr A. 2 (1). Edző: Imre Vilmos
Az eredmény alakulása. 8. p.: 4–2. 19. p.: 9–6. 27. p.: 12–9. 38. p.: 18–13. 47. p.: 23–20. 53. p.: 26–20
Kiállítások: 6, ill. 2 perc.
Hétméteresek: 6/4, ill. 11/8.
MESTERMÉRLEG
Köstner Vilmos: - Nagyon jól védekeztünk és koncentráltan támadtunk. Fiatal csapatom megérdemelné, hogy az alapszakaszt a középmezőnyben zárja.
Imre Vilmos: - Az első félidőben a támadójátékunk, a másodikban a védekezésünk volt gyengébb. Kicsit jóllakott csapat benyomását keltettük, míg a DVSC remekül küzdött
AZ ÁLLÁS
1. Győri Audi ETO KC 20 20 810–476 +334 40
2. FTC 21 18 3 733–623 +110 36
3. Siófok KC 21 12 2 7 604–594 +10 26
4. ÉTV-Érdi VSE 21 13 8 585–582 +3 26
5. Váci NKSE 20 11 1 8 562–512 +50 23
6. Veszprém Barabás KC 21 10 2 9 597–617 –20 22
7. DVSC 21 9 12 577–643 –66 18
8. Alcoa Fehérvár KC 21 7 2 12 561–621 –60 16
9. Budapest Bank Békéscsaba 20 6 3 11 516–578 –62 15
10. Dunaújvárosi REK 21 6 1 14 638–689 –51 13
11. UKSE Szekszárd 21 2 3 16 548–683 –135 7
12. Kiskunhalas NKSE 20 2 2 16 542–655 –113 6

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik