Női kézi NB I: Érden „bronzcsatát” nyert a Dunaújváros

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.08. 19:46
Az élvonalbeli női kézilabda-bajnokság 22. fordulójában a Vác hazai környezetben nem bírt a Békéscsabával, a Dunaújváros ikszes első félidőt követően nyert Érden, a Veszprém pedig kiütötte az MTK-t.

Az Érd–Dunaújváros mérkőzés elején látszott, tétre megy a játék. Sokat hibáztak a játékosok, főleg az esélyesebb számító hazaiak, pedig sikerükkel megelőzték volna az Újvárost, amelyből főleg a jobbszélső Hosszu Boglárka és a kapus Csapó Kyra nyújtott nagyszerű teljesítményt. A 20 éves Csapó a második félidőben váltotta a válogatottba is meghívott Vig Vivient, aki alig találkozott a labdával. Nem úgy társa: két hetest és ziccerek sorát hárította, jól együttműködve a védelemmel. Az Érd kapuscseréje ugyanakkor nem vált be, Oguntoye Viktória három perc után piros lapot kapott, miután kifutva ütközött Hosszúval. A vendégek a 43. percben már 19–13-ra vezettek, ezzel el is döntötték a meccset.

„Hűha! – nevetett Ferling, miután csapattársaival körtáncot lejtett. – A második félidő elején állt igazán össze a védekezésünk, és Csapó Kyra is jól védett."

NŐI KÉZILABDA NB I
22. FORDULÓ

ÉRD–DUNAÚJVÁROSI KOHÁSZ KA 20–22 (11–11)
Érd, 1800 néző. V: Horváth P., Marton
Érd: JANURIK – Koren 2, KOVÁCS ANNA 5, BOGNÁR B. 2, Kisfaludy 1, Triscsuk 4, Schatzl. Csere: Oguntoye, Gridnyeva (kapusok), Vukcsevics 1, Szekeres, Klivinyi 3, Wolf 2 (2), Oláh N. Edző: Szabó Edina
Dunaújváros: Vig – Hosszu 3, Gera 2, FERLING 5 (2), Takács D. 3, BULATH 4, VINCZE 4. Csere: CSAPÓ (kapus), Rádl 1, Vadász, Kővári. Edző: Mátéfi Eszter
Az eredmény alakulása. 3. p.: 2–0. 5. p.: 2–2. 19. p.: 6–7. 25. p.: 10–9. 30. p.: 10–11. 33. p.: 13–12. 43. p.: 13–19. 45. p.: 14–20. 52. p.: 17–20. 58. p.: 18–22
Kiállítások: 10, ill. 12 perc
Hétméteresek: 5/2 ill. 3/2
MESTERMÉRLEG
Szabó Edina: – Túl sok hibával játszottunk ahhoz, hogy győzni tudjunk.
Mátéfi Eszter: – Csodálatos csapatom van! Újra bizonyítottuk, hogy megérdemeljük a harmadik helyet. Nagyon jó együttest sikerült legyőznünk.

IPRESS CENTER-VÁC–EG-BÉKÉSCSABA 27–27 (14–14)
Vác, 500 néző. V: Bacs, Bán
Vác: Bíró –Niksics 1, Hámori 1, FARKAS 9 (4), Dakos 2, Nikcsevics 2, Szondi 1. Csere: Fülöp, KAMPER 4, Szádvári 3, Virág, Ertl, Hansághy, Drávai 4. Edző: Konkoly Csaba
Békéscsaba: Dömény-Veress – Csáki, Nikolajenko 3 (2), Szabó V. 2, GLUSICA 10, Walfisch 1, GÁVAI 4. Csere: Terenyi (kapus), Szögi 1, Hanczvikkel 1, Barján 1, Diószegi 1, DOMBI 3. Edző: Bakó Botond
Az eredmény alakulása. 6. perc: 3–0. 12. p.: 6–5. 19. p.: 11–7. 28. p.: 11–14. 32. p.: 15–14. 40. p.: 18–18. 49. p.: 23–21. 55. p.: 25–26. 59. p.: 27–26
Kiállítások: 8, ill. 8 perc
Hétméteresek: 5/4, ill. 2/2
MESTERMÉRLEG
Konkoly Csaba: – Nagyon bosszantó, hogy nem tudtunk élni a sors által felkínált lehetőséggel.
Bakó Botond: – Mi nem üzengetünk, hanem megcsináljuk… Fantasztikusan küzdöttek a lányok, így igazán boldog a nőnap.

VESZPRÉM BARABÁS DUNA TAKARÉK KC–MTK-BUDAPEST 32–20 (15–11)
Veszprém, 100
néző. V: Andorka M., Hucker R.
VESZPRÉM: Szemerey – Pelczéder 3, Tóth E. 6 (2), TÓTH G. 8, Kurucz, Planéta 4, Vesztergombi 2. Csere: Pásztor, Györkös (kapusok), TAKÁCS B. 7, Hajtai, Marincsák 1, Horváth D., Kokas 1. Edző: Róth Kálmán
MTK: Schneck – BALOG 6 (5), Despotovic 3, Petrovszki 3 (1), Borbás 2, Takács F. 2, Barczi 1. Csere: Kurucz A. (kapus), Fundák 1, Tamás 2, Buzsáki, Pácz, Fekete. Edző: Majoros Gusztáv
Az eredmény alakulása: 5. perc: 2–3. 12. p.: 3–5. 19. p.: 7–7. 24. p.: 11–11. 33. p.: 16–13. 43. p.: 22–16. 51. p.: 25–19
Kiállítások: 12, ill. 4 perc
Hétméteresek: 3/2 ill. 8/6
MESTERMÉRLEG
Róth Kálmán:
– Bár nagy különbségű győzelmet arattunk, nem volt könnyű, és tudjuk, hogy a rájátszásban ennél csak nehezebb lesz.
Majoros Gusztáv: – Amikor szétesett a védekezésünk, a támadásokat is elvesztettük.

AZ ÁLLÁS
1. Győri Audi ETO KC 22 21 1 730–465 +265 42
2. FTC-Rail Cargo Hungaria 21 19 2 703–509 +194 38
3. Dunaújvárosi Kohász KA 22 16 1 5 622–551 +71 33
4. Érd 22 14 1 7 615–542 +73 29
5. Fehérvár KC 21 10 1 10 551–536 +15 21
6. Ipress Center Váci NKSE 22 9 3 10 550–558 –8 21
7. Budapest Bank Békéscsaba 22 9 1 12 555–561 –6 19
8. DVSC-TVP 22 9 1 12 582–623 –41 19
9. Siófok KC-Galerius Fürdő 21 9 1 11 548–592 –44 19
10. Veszprém Barabás Duna Takarék 22 7 1 14 543–586 –43 15
11. MTK-Budapest SE 22 2 20 471–700 –229 4
12. Eszterházy KFSC-Globál Safe 21 21 469–716 –247 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik