Nyert a Győr, de nem lefutott a döntő

Vágólapra másolva!
2016.05.19. 16:31
null
Eduarda Amorim és a ferencvárosi fal találkozása (Fotó: Szabó Miklós)
A Győri Audi ETO KC hazai pályán 26–22-re nyert az FTC-Rail Cargo Hungaria ellen a női kézilabda NB I döntőjének első mérkőzésén. A visszavágót május 24-én, kedden rendezik a Ferencváros otthonában.

 


Ha egy jövőbe látó ember elárulja a mérkőzés előtt Elek Gábornak, hogy az első negyedórában mindössze négy gólt kap a csapata, a Fradi vezetőedzője valószínűleg elégedetten dörzsölte volna tenyerét. Igen ám, csakhogy ők meg a 14. percben (!) vették be először a győri kaput, addig több hetest és ziccert is kihagytak.

MARTÍN: HAGYJÁK A CSAPATOMAT JÁTSZANI!
Ambros Martín, a Győri Audi ETO KC vezetőedzője az M4 Sportnak nyilatkozva mérgesen utalt vissza az utolsó másodpercekben történt vitás esetre.
„Ideges voltam az utolsó másodpercekben. Elvárnám a sportszerű játékot mindenkitől, és hogy hagyják a csapatomat játszani" – mondta Martín.

A jeget Kovacsicz Mónika törte meg, majd Szucsánszki Zita is mattolta a nagyszerűen védő Kari Aalvik Grimsbőt, és a vendégek máris elfogadható helyzetben érezhették magukat. A félidő hajrájában azonban ismét pontatlanná váltak, az ETO pedig ezt, ha nem is maximálisan, de kihasználta, így ötgólos előnnyel térhetett pihenőre (11–6).

A második játékrész elején Cifra Anita megtáltosodott, majd csatlakozott hozzá Kovacsicz, gólerős játékukkal a Ferencváros két gólra zárkózott fel kettős emberhátrányban.

A 49. percben egy találatra olvadhatott volna a Győr előnye, ám Schatzl Nadine ziccerben kapu fölé lőtt, ez pedig fordulópontnak bizonyult, mert a hazaiak újra elléptek (24–19).

Mégsem reménytelen a fővárosiak helyzete a jövő heti visszavágó előtt, amit elsősorban Szikora Melindának köszönhetnek, aki a hajrában a védéseivel megakadályozta a nagyobb különbségű győri győzelmet.

NŐI KÉZILABDA NB I
DÖNTŐ
ELSŐ MÉRKŐZÉS

GYŐRI AUDI ETO KC–FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 26–22
(11–6)
Győr, 3500
néző. V: Bacs, Bóna
GYŐR:
GRIMSBÖ – Knedlíková 2, Groot 3, Kovacsics 3, H. Löke 3, E. Amorim 3, GÖRBICZ 7 (4). Csere: Kiss É. (kapus), Broch 1, Alstad, Orbán Adrienn 2, Sulland 2. Edző: Ambros Martín
FTC:
Szikora – KOVACSICZ 7, Hornyák D., Szucsánszki 2 (1), CIFRA 5, Pena 1, Schatzl 2. Csere: Tomasevics (kapus), Szekeres, Szekerczés 2 (2), Zácsik 3, Lukács V., Mészáros. Edző: Elek Gábor
Az eredmény alakulása. 7. perc:
4–0. 14. p.: 4–0. 15. p.: 4–2. 19. p.: 7–5. 24. p.: 10–6. 35. p.: 14–9. 41. p.: 16–13. 43. p.: 17–15. 51. p.: 24–19. 54. p.: 24–21
Kiállítások:
4, ill. 8 perc
Hétméteresek:
5/4, ill. 6/3
MESTERMÉRLEG
Ambros Martín: –
Az első félidőben jól játszottunk, de a második félidőben sok gólt kaptunk a koncentráció hiánya miatt. Év vége van, nincs a csapat csúcsformában, de még egyszer meg kell küzdenünk a jó befejezésért.
Elek Gábor: –
Nagyon gyáván kezdtünk, negyed óra előnyt adtunk a győrieknek. Az elején összeszedett négygólos hátrány megmaradt a végéig, ami nekünk sokba kerülhet, de ezzel együtt is óriásit harcolt a csapat.

A visszavágó jövő kedden, 18 órakor kezdődik a Ferencváros pályaválasztásával.

PERCRŐL PERCRE

2. FÉLIDŐ:

60. perc: Nem jó a vendégtámadás, próbálkozik a Győr. Groot lő, Szikora véd. Groot visszafut, majd belemenésért ki is állítják két percre. Érdekes bírói döntés. A meccs utolsó támadását a Fradi vezetheti, de nincs gól. Görbicz üres kapura ugyan betalál még, de a dudaszó után. 26–22 a végeredmény!
59. perc: Időt kér Ambros Martín. Görbicz próbálkozik a szélről, de Szikora véd.
58. perc: Fent a bírók keze, Pena a kapufát találja el.
57. perc: Groot talpról, Szikora érezte az irányt, de nem tudja védeni, 26–22! Szucsánszkit kell ápolni, beütötte a fejét.
56. perc: Pena első gólja, 25–22!
55. perc: Görbicz cunderét védi Szikora, de hetes. Ezt már belövi, 25—21!
54. perc: Támad a Fradi!
53. perc:
Görbicz hagyja ki a ziccert a szélről.
52. perc: Fradi-hetes, Szekercés belövi, 24–21.
51. perc: Passzív vendég akció, Zácsik lő, de nincs gól. Kovacsicz szép gólt dob a szélről. Neki ez ma a hetedik. 24–20!
50. perc: Ismét egy győri gól, 23–19! Egy lerohanás után Löke gólt lő, 24–19! Elek Gábor időt kér.
49. perc: Egy gólra feljöhetett volna a Fradi, de nincs gól. Ehelyett megint három közte, Kovacsics, 22–19!
48. perc: Orbán
Szikora lába között talál be, 21–18! Szucsánszki átlövésből óriási gólt akaszt a hálóba, 21–19!
47. perc: Kovacsicz szép akció végén a szélről dob gólt, 20–18!
46. perc: Schatzl a szélről eredményes, 19–17! Amorim átlövésből elereszt egy bombát, 20–17!

45. perc: Cifra-gól, 18–16! Löke válaszol, 19–16!
44. perc:
Passzív a vendégek akciója, támad a Győr, belemenés. Broch hibázik.
43. perc: Cifra is kiáll két percre. Most 40 másodpercig kettős hazai előny. De így is gólt szerez a Fradi! Kovacsicz, 17–15. Fontos periódus lehet ez, Ambros Martín időt is kér. Görbicz a szélről dob gólt, 18–15!
42. perc: Zácsik kap két percet, hetes. Görbicz belövi, 17–13! Szekercés büntetőből, 17–14!
41. perc: Kovacsicz volt szemfüles, egy kipattanót értékesít, 16–12! Schatzl is dob egy gólt, 16–13!
40. perc: Amorim
másodszor eredményes a meccsen, 16–11!
39. perc: Zácsik
lövése épphogy bemegy Grimsbőről. 15–11!
38. perc:
Masszívan védekeznek a hazaiak.
37. perc: Kovacsicz-gól a szélről, majd Knedlíková a másikról a másikon. 15–10!
36. perc: Szucsánszki mellédobja a hetest. Harmadik büntetőjüket hagyják ki a vendégek. Kovacsics ismét a szélről dob gólt. 14–9!
35. perc: Cifra beállóból, majd Kovacsics a szélről szerez gólt. 13–9!
34. perc: Cifra ismét eredményes, 12–8!
33. perc: Szucsánszki halássza el a labdát, ellentámadás.
32. perc: Kis pontatlanság itt is, ott is, végül Cifra góljával 12–7!
31. perc: Győri támadással indul a második félidő, Szikora véd, de a kipattanót Löke bedobja, 12–6!

1. FÉLIDŐ

Nagyon jól kezdett a Győr, agresszívan védekezik Ambros Martín csapata. Grimsbö parádésan véd, neki is köszönhető, hogy a Fradi mindössze hatszor tudott betalálni a kapujába az első félidőben. A vendégek sok hibával játszanak, idegesen, elképzelés nélkül támadnak.

30. perc: Zácsik rálépett a vonalra, de lövése amúgy is gyenge volt. Félidő, 11–6-ra vezet a Győr!
29. perc: Egy figura után Kovacsics lövését védi Szikora. Belemenés az ellentámadásnál, idegesen játszik a Fradi.
28. perc: Lépéshiba a vendégeknél, támad a Győr. Ambros Martín időt kér.
27. perc: Sulland első gólja, 11–6! Broch kap kiállítást.
26. perc: Mindkét kapus védett, ismét támad a Fradi, Hornyák lövését védi Grimsbö. A 10. védése a norvég kapusnak.
25. perc: Akadoznak a Fradi támadásai, nagyon agresszívan védekeznek a hazaiak.
24. perc: Cifra kap két percet. Hetes. Görbicz kihagyja. Orbán lő gólt a szélről. 10–6!
23. perc: Zácsik
egyedül tör be, gól. 9–6!
22. perc: Görbicz
marad üresen, gól az akció vége. 9–5!
21. perc: Szucsászki átlövését védi Grimsbö.
20. perc: Groot nagy gólt lő középről, csuklóból engedi el a védő mellett. 8–5!
19. perc: Groot lerohanásból, 7–3! Zácsik távolról válaszol, 7–4! Kovacsicz is lő egyet gyorsan, 7–5!
18. perc: Broch betalál ,6–3!
17. perc: Most fölé ejt Knedlíková.
16. perc: Knedlíková eredményes a szélről, 5–2! Cifra válaszol, 5–3!

15. perc: Újabb hetest kapnak a vendégek. Szucsánszki belövi, 4–2!
14. perc: Kovacsicz bedobja az elsőt! 4–1!
13. perc: Fent a bírók keze, Pena lő mellé. Kiválóan védekezik a Győr.
12. perc: Szikora ismét véd, rajta nem múlik.
11. perc: Görbicz fejbe lövi Szikorát, egy kis ápolás. Elek Gábor időt kért! Azt mondja, a védekezés rendben van, koncentráltabb játékot kér.
10. perc: Szikora véd, nem tudja növelni előnyét a Győr. Az ellentámadásból most sem tud eredményes lenni a fővárosi csapat.
9. perc: Hetest kap a Fradi. Szucsánszki tört volna be, belül védekezés. Mellé megy a hetes...
8. perc: Kovacsics Anikó hagyja ki a ziccert, két percre kiállították Szekerest.
7. perc: Támad a Fradi, de nincs gól. Jól védekezik a Győr.
6. perc:
Grimsbö ismét véd, támadhat az ETO. Ismét hetes, Görbicz ezt is bedobja, 4–0!
5. perc: Görbicz átlövésből eredményes, 3–0!
4. perc: Kovacsicz Mónika találja el a lécet, elmarad a vendég-gól.
3. perc: Löke harcol ki hétméteset. Görbicz belövi, 2–0!
2. perc: A találkozó első hetesét kivédi Grimsbö!
1. perc: A vendégek kezdték a játékot, Hornyák lövése maradt ki. Amorim góljával vezet a Győr! 1–0!

A hazaiak tiszta zöldben, a vendégek tiszta fehérben lépnek ma pályára.

Az idei bajnoki döntőben oda-vissza vágós párharcban küzdenek meg a csapatok a bajnoki címért. Az első mérkőzést Győrben rendezik, a visszavágó május 24-én, kedden lesz.

A bajnoki rájátszás negyeddöntőjében a Győr a Fehérvárt és az Érdet múlta felül, míg a fővárosi együttes a Vác és a Debrecen ellen vívott küzdelmek után jutott be a fináléba.

Az alapszakaszt a Győr nyerte 41 ponttal (22 meccsen 20 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség), a második Ferencváros ugyanennyi pontot gyűjtött.

A Bajnokok Ligája negyeddöntőjében a Fradi az első meccsen 13, a visszavágón 17 góllal kapott ki Ambros Martín csapatától. A bajnokságban legutóbb 33–22-re nyert a Győr, míg az április végi Magyar Kupa elődöntőjében 25–24-re kaptak ki Elek Gábor tanítványai.

Üdvözöljük kedves olvasóinkat a Győri ETO–Ferencváros bajnoki döntő élő, szöveges tudósításában! Tartsanak velünk!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik