Női kézi NB I: a Győr 21 gólos sikerét a Fradi túlszárnyalta

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.10. 20:32
null
A győriek válogatott játékosa, Kovacsics Anikó hat góllal vétette észre magát (Fotó: gyorietokc.hu)
A címvédő Győri Audi ETO KC fölényes, 21 gólos győzelmet aratott a 11. helyezett MTK ellen a női kézilabda NB I 13. fordulójában. A Siófok kétgólos vereséget szenvedett Érden, így a Dunaújváros és a Fehérvár is megelőzte a tabellán. A Ferencváros még az ETO-nál is nagyobb különbséggel verte meg soros ellenfelét – Elek Gábor tanítványai 29(!) góllal győzték le a Szegedet.

 

Simán megnyerte első bajnokiját az Audi Arénában a címvédő Győri ETO, amely 21 góllal múlta felül a tabella utolsó előtti helyén szerénykedő MTK-t. A hazaiak 2–2 után sorozatban hét, 13–7 után pedig nyolc gólt szereztek, így már a második félidő elején fölényesen vezettek. A különbség a hajrában sem csökkent a csapatok között, sőt az ETO fokozatosan növelte előnyét, és 38–17-es győzelmet aratott. A Győr továbbra is hibátlanul vezeti a bajnokságot.

Az éllovas első számú üldözője, a Ferencváros még a legnagyobb riválisánál is magabiztosabb, 29 gólos győzelmet aratott a sereghajtó Szeged ellen. A Fradi végig irányította a meccset, könyörtelenül kihasználta a vendégek labdavesztéseit, és elismerésre méltó 45 gólig jutott. A zöld-fehérek spanyol irányítója, Nerea Pena tíz találatot vállalt magára.

Bár jól kezdte a meccset – negyedóra után négy góllal vezetett –, végül kétgólos vereséget szenvedett az Érd otthonában a Siófok, amely támadásban sokat hibázott. A Balaton-parti együttest a Mosonmagyaróvárt – melynek 21 góljából 12-t a magyar válogatott Tóth Gabriella szerzett – négy góllal felülmúló Dunaújváros és a Békéscsaba vendégeként öt találattal diadalmaskodó Fehérvár is megelőzte a tabellán, ezzel Golovin Vlagyimir csapata visszaesett az ötödik helyre.

A Vác óriási izgalmak után tartotta otthon a két pontot a Debrecen ellen. A hazaiak – miután 11–9-es hátrányba kerültek – az első félidő második felében 9–1-es szériát futottak, és a szünet után már kényelmes, hatgólos előnyben kézilabdázhattak. A folytatásban a DVSC feljött egy gólra, majd ismét eltávolodott ötre, ám a hajrát sokkal jobban bírta erővel, mint a házigazda, így izgalmassá tette a meccs végét. A hajdúságiak az utolsó percben az egyenlítésért támadtak, de a hazai fal blokkolta a vendégek lövését, így a váciak 30–29-re megnyerték a találkozót.

NŐI KÉZILABDA NB I
13. FORDULÓ
GYŐRI AUDI ETO KC–MTK BUDAPEST SE 38–17 (20–7)
Győr, 2500
néző. V: B. Pech, Vágvölgyi
GYŐRI ETO:
J. Grubisic – Bódi 2, S. Müller 3 (2), Kovacsics 6 (1), V. Milanovic-Litre 3, Szeny 3, Korsós 5 (2). Csere: Herr O. (kapus), Aguilar 1, H. Löke 5, Planéta 1, Szepesi 4, Boczkó-Hornyák Á. 4, Knedlíková 1. Edző: Ambros Martín
MTK: Blazek – Csuka 1, Varga N. 1, Ábrahám 1, Khouildi, Valovics 3, Szádvári 2. Csere: Ignácz-Pethő (kapus), Horváth D., Balog B., Fekete B. 2, Török P. 2, Barna 1, Kovács G. 1 (1), Wolf 3 (1). Edző: Horváth Attila
Az eredmény alakulása. 3. p.: 1–2. 13. p.: 10–3. 23. p.: 14–7. 38. p.: 25–9. 48. p.: 28–14. 54. p.: 32–17
Kiállítások: 6, ill. 4 perc
Hétméteresek: 6/5, ill. 2/2
MESTERMÉRLEG
Ambros Martín: – Jól játszottunk, igazából nem is a végeredményt néztem, hanem a mutatott játékot. Egész héten nagyon kemény edzéseink voltak, ennek ismeretében még inkább felértékelődik a teljesítményünk. De egyre nehezebb meccseink lesznek, februárra nagyon fel kell készülnünk.
Horváth Attila: – Egy pillanatig sem gondoltuk, hogy esélyünk lehet a világsztárokkal teli Győr ellen. Amikor a félidőben rendeztük sorainkat és elkezdtünk gólokat dobni, ahhoz az ellenfél kiengedése is kellett. Elsősorban azokat az elemeket gyakoroltuk, amelyeket a győzelemmel kecsegtető meccseken kell játszanunk.

FTC-RAIL CARGO HUNGARIA–SZEGED KKSE 45–16 (21–8)
Elek Gyula Aréna, 500
néző. V: Felhő, Öcsi
FTC:
Szikora – KOVACSICZ 5, Soós 4, Mészáros R. 4, TOMORI 6, Szucsánszki 4, Szarka 1. Csere: Tomasevics (kapus), Szamoránsky P. 2, PENA 10 (2), CIFRA 4, Tóth M. 1, Mód 3, Lukács V. 1 (1). Edző: Elek Gábor
SZEGED: Dobó M. – Zsilák 1, Albert 1, Gulyás V. 3, Csoknyai 1, Barján 3, Szabó E. 1 (1). Csere: Futaki (kapus), Selmeci 1, ARON 3, Kiss K. 2, Hárs. Edző: Marosán György
Az eredmény alakulása. 7. p. 6–0. 14. p.: 11–3. 22. p.: 16–7. 37. p.: 27–9. 43. p.: 30–10. 51. p.: 37–13
Kiállítások: 4, ill. 2 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 2/1
MESTERMÉRLEG
Elek Gábor: – Kiváló játékvezetés mellett örülök a nagy különbségű győzelmünknek. Az igazán jelentős feladatok ezután jönnek.
Marosán György: – Ez nem az a szint, amikor elég, ha csak a szívünk van a helyén.

IPRESS CENTER VÁCI NKSE–DVSC-TVP-AQUATICUM 30–29 (18–13)
VÁC:
BÍRÓ B. – Hansághy 1, Tóth E. 1, FARKAS V. 6 (3), FÜLÖP A. 3, HORNYÁK D. 10 (1), Szondi 3. Csere: Drávai 2, Hámori 1, Dakos 3. Edző: Ottó Katalin
DEBRECEN: Horváth-Pásztor – Slakta 1, Klikovac 2, KARNIK SZ. 6 (3), SISKA 6, KUDOR 4, KELEMEN 5. Csere: Makai (kapus), Sopronyi 1, Marincsák, Gorilszka 1, Varsányi 3, Bárány. Edző: Varga József
Az eredmény alakulása: 7. perc: 1–5. 16. p.: 6–11. 24. p.: 13–12. 31. p.: 19–13. 42. p.: 21–20. 49. p.: 28–23. 54. p.: 30–28
Kiállítások: 4, ill. 12 perc
Hétméteresek: 5/4, ill. 3/3.
MESTERMÉRLEG
Ottó Katalin:
– Amikor tudtuk játszani a sokat gyakorolt stílusunkat, futott a szekér. A mérkőzés többi részében pedig vitt előre a szívünk és szurkolóink biztatása.
Varga József: – Sokan akarták a Vác megérdemelt győzelmét.

DUNAÚJVÁROS KOHÁSZ KA–MOSONMAGYARÓVÁRI KC SE 25–21 (13–11)
Dunaújváros, 800
néző. V: Bacs, Bán
DUNAÚJVÁROS:
TRIFFA – Azari 1, Triscsuk 4, Ferling 2, Takács D., Bulat 3 (2), VINCZE 9 (2). Csere: Nagy É. (kapus), Kamper 1, Takács B. 2, Hosszú 2, Rádl, Gera 1, Khouiled. Edző: Mátéfi Eszter
MOSONMAGYARÓVÁR: Szemerei – Kiss K. 1, Kopecz, Kurucz 2, Gyimesi 1, TÓTH G. 12 (5), Hajtai 1. Csere: Mistina (kapus), Dombi 1, Csala, Puhalák 3, Gerháth. Edző: Róth Kálmán
Az eredmény alakulása. 9. perc: 3–4. 10. p.: 5–4. 14. p.: 6–7. 20. p.: 9–10. 35. p.: 16–11. 40. p.: 19–12. 52. p.: 23–21
Kiállítások: 14, ill. 12 perc
Hétméteresek: 5/4, ill. 6/5
MESTERMÉRLEG
Mátéfi Eszter:
– Nagyon kemény csatában sikerült itthon tartanunk a két pontot. Játékunk hagyott némi kívánnivalót maga után, nagyon bízom abban, hogy hibáinkat a következő, szerdai mérkőzésig kijavítjuk.
Róth Kálmán: – A találkozó előtt kiegyeztem volna ezzel az eredménnyel, hiszen több sérülés sújtja csapatunkat. A lefújás után azonban azt mondom, ha még egy jó teljesítmény akad nálunk, meglepetést szerezhettünk volna.

ÉRD–SIÓFOK KC-GALERIUS FÜRDŐ 30–28 (15–15)

Érd Aréna, 1200 néző. Vezette: Kékes Cs., Kékes P.
ÉRD: JANURIK – KRPEZS 8 (2), Kovács A. 3, Kisfaludy 1, Szekeres, Klivinyi 4, SCHATZL 7 (2). Csere: Gridnyeva (kapus), Pálos-Bognár 5, Vukcsevics 2, Signaté. Edző: Szabó Edina
SIÓFOK: PastrovicsSuch 1, Wörz 2, Szekerczés 3 (1), Piedade 2, ORBÁN ANNAMÁRIA 7 (2), ERDŐSI 6. Csere: Kumpel (kapus), Deáki, SZALAI B. 5, Szabadfi 1, Fauszt 1, Schneider. Edző: Golovin Vlagyimir
Az eredmény alakulása: 6. perc: 1–3. 10. p.: 3–6. 14. p.: 5–9. 18. p.: 8–9. 23. p.: 13–14. 28. p.: 14–14. 35. p.: 17–16. 39. p.: 20–17. 45. p.: 24–20. 53. p.: 27–23. 58. p.: 29–27.
Kiállítások: 6, ill. 6 perc
Hétméteresek: 5/4 , ill. 4/2
MESTERMÉRLEG
Szabó Edina:
– Hatalmas csatában, igazi csapatként szereztük meg a két pontot. Gratulálok a lányoknak.
Golovin Vlagyimir: – Óriásit küzdöttünk, de ma jobb volt az Érd.

FEHÉRVÁR KC–EUBILITY GROUP BÉKÉSCSABA 25–20 (13–10)
Székesfehérvár, 600
néző. V: Hargitai, Markó
FEHÉRVÁR:
KISS É. – CSÁKI 5, Hajduch 3, BOGOSZAVLJEVICS 3, HORVÁTH B. 4, Emberovics, Kazai. Csere: Szavko (kapus), Tilinger 6 (5), MAYER 1, Isitate, Tanabe 2, Becséri 1, Májer. Edző: Bakó Botond
BÉKÉSCSABA: SIPEKI, Kovács Anett 1, Nyikolajenko 1 (1), Walfisch 2, Szabó V. 2, GLUSICA 9 (1), Gávai 2. Csere: Terenyi (kapus), Sári 2 (2), Török G., Diószegi 1, Tóth S., Bottó. Edző: Avar György
Az eredmény alakulása. 6. perc: 0–2. 12. p.: 5–4. 18. p.: 7–5. 24. p.: 10–8. 28. p.: 12–9. 34. p.: 13–12. 40. p.: 16–13. 46. p.: 20–15. 52. p.: 24–17. 58. p.: 25–20
Kiállítások: 12, ill. 4 perc
Hétméteresek: 5/5, ill. 7/4
MESTERMÉRLEG
Bakó Botond:
– Élvezetes, lendületes mérkőzés volt, jó irammal párosulva. Kellő sebességgel játszottunk, jól védekeztünk, elégedett voltam azzal, amit láttam. Csupán amiatt vagyok bosszús, hogy rengeteg helyzetet hagytunk ki, sokkal nagyobb különbségű is lehetett volna a győzelmünk.
Avar György: – Nagyon küzdelmes mérkőzésen egy jó Fehérvár győzött le bennünket. A második félidőben Kiss Évával nem bírtunk…

AZ ÁLLÁS
1. Győri Audi ETO KC 12 12 393–233 +160 24
2. FTC-Rail Cargo Hungaria 12 11 1 407–262 +145 23
3. Dunaújváros Kohász KA 13 9 4 335–287 +48 18
4. Fehérvár KC 13 8 1 4 317–303 +14 17
5. Siófok KC-Galerius Fürdő 13 7 2 4 370–336 +34 16
6. Érd 13 7 1 5 335–291 +44 15
7. Eubility Group Békéscsaba 13 5 8 316–378 –62 10
8. DVSC-TVP-AQUATICUM 13 5 8 325–355 –30 10
9. Mosonmagyaróvári KC SE 13 3 2 8 303–348 –45 8
10. Ipress Center Váci NKSE 13 4 9 283–331 –48 8
11. MTK Budapest SE 13 1 2 10 312–382 –70 4
12. Szeged KKSE 13 1 12 288–478 –190 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik