Női kézi NB I: 15 góllal nyert az ETO, Szepesi súlyosnak tűnő sérülése

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.11. 19:46
A női kézilabda NB I 14. fordulójában a címvédő Győri ETO a nehézkes első félidő után fölényesen nyert hazai pályán a Siófok ellen 15 góllal. Súlyos vereséget szenvedett a Debrecen a Dunaújváros otthonában, és kikapott vendégként a Fehérvár, valamint a Veszprém is, előbbi Békéscsabán, utóbbi Érden.

Az ETO 2014-es első hazai mérkőzésén az első félidő végén négy góllal vezetett a Siófok ellen, de a második félidőben nagy koncentráltsággal, kőkemény védekezéssel megsokszorozta az előnyét. Gyönyörű átlövések, betörések következtében növelték a különbséget, Korsós Dorina sziporkázott szélről és indításból is, a legtöbb gólig (9) pedig Heidi Löke jutott, akit nem tudott tartani az ellenfél. Szepesi Ivett is kiváló játékkal és 5 góllal járult hozzá a győzelemhez, de a második félidőben súlyosnak tűnő sérülést szenvedett, a gyorietokc.hu beszámolója szerint ölben kellett levinni a pályáról, a bal térde sérült meg, elképzelhető, hogy elszakadt a térdszalagja, de meg kell várni a pontos diagnózist.

NŐI KÉZILABDA NB I
14. FORDULÓ

GYŐRI AUDI ETO KC–SIÓFOK KC-GALÉRIUS FÜRDŐ 37–22 (16–12)
Győr, Magvassy-csarnok, 1200 néző. V: Herczeg, Südi
GYŐRI ETO: Lunde – Orbán Adrienn 1, Hornyák Á., KOVACSICS 6 (3), LÖKE 9, Hornyák D. 1, SZEPESI 5. Csere: Herr O. (kapus), AMORIM 3, Bognár-Bódi 2, KORSÓS 5, Soós, Görbicz 2, K. Bulatovics 3. Edző: Ambros Martín
SIÓFOK: FUTAKI – Lukács 1, Németh Cs., Léránt 2, Szamoránsky A. 2, BOGDANOVICS-ORBÁN 4 (2), SZALAI B. 4. Csere: Pastrovics, Nagy É. (kapusok), Dajka 1, Szabadfi 2, POLICS 5, Varga N., Termány 1. Edző: Golovin Vlagyimir
Az eredmény alakulása. 3. perc: 1–3. 10. p.: 5–5. 15. p.: 10–5. 22. p.: 12–9. 36. p.: 21–14. 41. p.: 25–15. 47. p.: 30–17. 55. p.: 35–19
Kiállítások: 4, ill. 10 perc
Hétméteresek: 5/3, ill. 2/2
MESTERMÉRLEG
Ambros Martín:
– Jól játszott, keményen küzdött a csapat. Többet most nehéz mondanom, nagyon remélem, hogy Szepesi Ivett sérülése nem olyan súlyos, mint amilyennek látszik.
Golovin Vlagyimir: – Az első félidőben helyt álltunk, a folytatásban beindult a győri henger. A mai napon ennyit tudtunk.

ÉRD–VESZPRÉM BARABÁS DUNA TAKARÉK 21–16 (11–8)
Érd, 1600
néző. V: Bonifert, Oláh
ÉRD: OGUNTOYE – Koren 2, Kovács A., Bognár, Kisfaludy, Triscsuk, SCHATZL 7. Csere: Janurik, GRIDNYEVA (kapusok), Szekeres, KLIVINYI 5, VUKCSEVICS 3, Wolf 4 (4), Balog. Edző: Szabó Edina
VESZPRÉM: PÁSZTOR – Hajtai 1, Planéta 2, Tóth E., Takács B. 2, TÓTH G. 5 (1), PELCZÉDER 3. Csere: SZEMEREY (kapus), Kurucz 1, Horváth D., Kokas 1, Gulyás 1, Vesztergombi. Edző: Róth Kálmán
Az eredmény alakulása. 8. perc: 1–3. 16. p.: 2–5. 21. p.: 5–5. 24. p.: 8–5. 26. p.: 10–6. 32. p.: 11–10. 39. p.: 12–11. 43. p.: 16–11. 49. p.: 19–14
Kiállítások: 12, ill. 10 perc
Hétméteresek: 4/4, ill. 2/1
MESTERMÉRLEG
Szabó Edina:
– Védekezésünk stabilitása ma fontos két pontot ért, gratulálok a csapatnak a győzelemhez.
Róth Kálmán: – Amikor készültünk, azt gondoltam, hogyha 20 gól környékén tartjuk az Érdet, győzhetünk. Azt viszont nem gondoltam, hogy én vagyok az egyetlen, aki készült erre a mérkőzésre.

DUNAÚJVÁROSI KOHÁSZ KA–DEBRECENI DSC-TVP 32–21 (16–10)
Dunaújváros, 800 néző. V: B. Pech, Vágvölgyi
DUNAÚJVÁROS: VÍG – HOSSZU 6, Gera 2, Ferling 4 (2), Takács D. 3, BULATH 6 (1), Vincze 5. Csere: Csapó, Pisák (kapusok), RÁDL 3, Kővári, Palotás, KEMÉNY 3 (1), Takács F., Vadász, Ács. Edző: Mátéfi Eszter
DVSC: Lajtos – Slakta 2, Ábrahám 3, Sopronyi 2 (1), Valovics, KUDOR 7, Szilágyi. Csere: Makai (kapus), Barna, Karnik 2 (1), Varsányi 2, Karalyos, Vörös 1, Som 1, Bohus-Karnik, Siska 1. Edző: Varga József
Az eredmény alakulása. 6. perc: 4–0. 18. p.: 10–4. 25. p.: 11–7. 37. p.: 19–12. 40. p.: 23–13. 58. p.: 32–19
Kiállítások: 18, ill. 14 perc
Hétméteresek: 5/4, ill. 3/2
MESTERMÉRLEG
Mátéfi Eszter:
– Óriási elismerés illeti a lányokat, mivel a „kötelező” győzelmek a legnehezebbek. Ma csodálatosan kézilabdáztak lányaim, külön öröm számomra, hogy mindenki pályára lépett, és kivette részét ebből a sikerből.
Varga József: – Rendkívül jól játszott a Dunaferr, teljesen megérdemelt a győzelme. A szünetben még bíztam abban, hogy kissé csökkenteni tudjuk a különbséget, a lányok azonban sajnos másképp gondolták.

EUBILITY GROP-BÉKÉSCSABA ELŐRE NKSE–FEHÉRVÁR KC 25–21 (15–11)
Békéscsaba, 1200 néző. V: Dobrovits, Tájok
BÉKÉSCSABA: SIPEKI — CSÁKI 3, Barján 2, Szabó V. 2, GLUSICA 5, Hanczvikkel, Kelemen 3. Csere: Veress (kapus), Nyikolajenko 6 (2), Szögi, WALFISCH 3 (1), Dombi 1, Gávai. Edző: Bakó Botond.
FEHÉRVÁR: KISS É. – Azari 1, Herr A. 2 (1), Benzal 1, Horváth B. 3, TILINGER 5 (1), Vaszari 1. Csere: Emberovics 1, MAYER 3, Hajduch 1, Siti E. 2, Kazai 1. Edző: Pal Oldrup Jensen.
Az eredmény alakulása. 5. perc: 3–1, 7. p.: 3–3, 10. p.: 7–4, 18. p.: 9–9, 25. p.: 14–10, 38. p.: 17–15, 39. p.: 19–15, 44. p.: 19–18, 56. p.: 24–19.
Kiállítások: 6, ill. 8 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 3/2
MESTERMÉRLEG
Bakó Botond:
– Végig vezettünk, a második félidőben a holtpontnál sikerült újítani. Voltak olyan pillanatai a mérkőzésnek, amikor korábban eldönthettük volna a találkozó sorsát.
Pal Oldrup Jensen: – Akadtak kritikus momentumok, ezek egyike, hogy sokat hibázott a csapat. Nem vagyok elégedett.

AZ ÁLLÁS
1. Győri Audi ETO KC 13 12 1 425–288 +137 24
2. FTC-Rail Cargo Hungaria 13 12 1 441–305 +136 24
3. Dunaújvárosi Kohász KA 14 10 1 3 392–345 +47 21
4. Érd 14 10 4 395–335 +60 20
5. Ipress Center Váci NKSE 13 7 6 318–316 +2 14
6. DVSC-TVP 14 7 7 367–393 –26 14
7. Fehérvár KC 14 6 1 7 360–376 –16 13
8. Veszprém Barabás Duna Takarék 14 5 1 8 356–365 –9 11
9. Siófok KC-Galerius Fürdő 14 5 1 8 380–399 –19 11
10. EUbility Group Békéscsaba 14 5 9 341–354 –13 10
11. MTK-Budapest SE 14 1 13 308–447 –139 2
12. Eszterházy KFSC-Globál Safe 13 13 284–444 –160 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik