HIRDETÉS
HIRDETÉS
nemzetisport.hu 2018.02.13 15:13 Frissítve: 2018.02.13 15:31

Női kézi MK: az FTC és a Győr már az elődöntőben összecsap

A Magyar Kézilabda-szövetségben kisorsolták a Török Bódog női Magyar Kupa négyes döntőjének párosítását, az elődöntőben FTC–Győr és Siófok–Érd párharcokra kerül sor. A résztvevő együttesekkel történt egyeztetést követően az is eldőlt, hogy a négyes döntőre új időpontban, 2018. március 31. – április 1-jén kerül sor, a Papp László Budapest Sportarénában.

HIRDETÉS

 

„Szeretnénk igazi sportági ünneppé varázsolni a női Magyar Kupa négyes döntőjét, ezért a magyar klubkézilabda történetében először a Papp László Budapest Sportarénában adunk otthont az események – mondta el Novák András, a Magyar Kézilabda-szövetség főtitkára. – Reményeink szerint sok ezer szurkolót tudunk megszólítani, és nagyszerű hangulatú mérkőzéseken dőlhet el a kupa sorsa. A magyar női bajnokság Európa legerősebbjének számít, a négyes döntőbe pedig a K&H női liga négy élcsapata jutott be, így mindkét nap érdemes lesz kilátogatni a találkozókra. A kísérőprogramok kapcsán is arra készülünk, hogy egyfajta magyar FINAL4-t rendezzünk húsvétkor.”

TÖRÖK BÓDOG NŐI KÉZILABDA MAGYAR KUPA
NÉGYES DÖNTŐ (Papp László Budapest Sportaréna)
A PROGRAM
ELŐDÖNTŐ (2018. március 31.)

FTC-Rail Cargo Hungaria–Győri Audi ETO
Siófok KC–Érd
Az elődöntők időpontjai: 13.00 és 15.15

HELYOSZTÓK (2018. április 1.)
14:00: a 3. helyért
16:30: döntő

HIRDETÉS

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

HIRDETÉS
2018.05.23 23:48:34

Kézilabda CS. Z.

KÉZILÉGIÓ. Rédei István a légiósévek tapasztalatai mellett a francia klubok BL-beli előretöréséről is beszélt.

2018.05.24 09:16:53

Kézilabda SIMON JÓZSEF

A spanyol szakember aranyálma ötödik idénye végén vált valóra a Mol-Pick Szeged élén.

2018.05.23 12:40:04

Kézilabda HATÁR DÁVID

Ambros Martín triplázással búcsúzik a győriektől • Az FTC-nek labdája volt a trófeához.

2018.05.23 08:10:11

Kézilabda BÁLINT MÁTYÁS

A BAJNOKI ZÁRÁS 18-tól. Békéscsabán és Vácon is ígérik, nem feltett kézzel lépnek pályára.

2018.05.21 23:34:21

Kézilabda SIMON JÓZSEF

NS-VÉLEMÉNY. Ehhez erős lélek, nagy szeretet és állhatatos hűség kell.

HIRDETÉS
HIRDETÉS