Női kézi: mindenképp NB I/B, volt DVSC-edző Kecskeméten

Vágólapra másolva!
2018.05.29. 13:27
Varga József a Hufbau-Akker KNKSE felnőttcsapatának új vezetőedzője – jelentette be hivatalos honlapján a női kézilabda NB I-ből kieső kecskeméti csapat.

Varga József több első osztályú csapatot irányított vezetőedzőként (DVSC, Siófok, Kiskunhalas, Mosonmagyaróvár), és dolgozott a Győri Audi ETO KC utánpótláscsapatainál is edzőként.Varga József több első osztályú csapatot irányított vezetőedzőként (DVSC, Siófok, Kiskunhalas, Mosonmagyaróvár), és dolgozott a Győri Audi ETO KC utánpótláscsapatainál is edzőként.

Az előző kecskeméti vezetőedző, Marosán György szerződése úgy szólt, hogy a csapat bennmaradása esetén egy évvel meghosszabbítják az együttműködést – a kiesés miatt ez nem valósult meg.

Orell Zsolt klubelnök arról is beszámolt, hogy a csapat mindenképpen az NB I/B Keleti csoportjában kezdi a 2018–2019-es bajnoki évet; „döntésünk az Eger további szereplésétől, attól, hogy vállalja-e az NB I-es tagságot, független”.

A klubelnök kérdésre válaszolva hozzátette: a szerződésekkel kapcsolatos tárgyalások folyamatban vannak, előreláthatóan öt-hat játékos marad a jelenlegiek közül, melléjük 10-12 újat szeretnének igazolni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik