Női kézi: hosszú időre kidőlt Eb-csoportellenfelünk irányítója

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.09.23. 16:38
null
Amegára (a labdával) hosszú ideig nem számíthat a Dortmund (Fotó: Imago)
Hosszú kihagyás vár a Borussia Dortmund női kézilabdacsapatának holland világbajnok irányítójára, Delaila Amegára, aki keresztszalag-szakadást szenvedett a legutóbbi Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

Amega öt gólt lőtt a vasárnapi, 41–29-re elveszített hazai BL-meccsen a Brestnek, mégsem erről marad számára emlékezetes a találkozó, hanem egy sajnálatos sérülésről. Mint azt a hétfői, a 23. születésnapján elvégzett orvosi vizsgálat megállapította, keresztszalag-szakadást szenvedett, így legalább féléves kihagyás elé néz.

Mindez azt jelenti, hogy biztosan kihagyja a decemberi, dán-norvég közös rendezésű Európa-bajnokságot, amelyen Hollandia – Szerbiához és Horvátországhoz hasonlóan – csoportellenfelünk. Ha ehhez hozzávesszük, hogy Nycke Groot már korábban lemondta a válogatottságot, míg Estavana Polman is súlyos sérülésből lábadozik, elmondhatjuk, hogy irányítóban nem lesz könnyű dolga a hollandoknak.

Amegának, aki a nyáron a TuS Metzingentől igazolt a Dortmundhoz, két évvel ezelőtt szintén elszakadt a keresztszalagja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik