Női kézi: Görbiczék katonai kiképzésen vettek részt – fotók, videó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.22. 14:24
A Győri Audi ETO KC együttese nem mindennapi küldetést teljesített a szezon kezdete előtt hagyományosan megrendezendő csapatépítő program keretében. A zöld-fehérek a Magyar Honvédség 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred telephelyén katonai kiképzésben vettek részt – így terepen is bizonyíthatták, közösen bármire képesek.

Izgatott arccal lépték át augusztus 19-én reggel a 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred laktanyájának kapuját a győri kézis lányok, akik ekkor még nem tudhatták, mi is vár rájuk. A Győri Audi ETO KC szakvezetése és a Magyar Honvédség hivatásos katonáinak közös, nem szokványos elképzelése került a gyakorlatba átültetésre, mellyel új szintre emelték a csapatépítő tréning fogalmát. A négyórás kiképzés hivatásos katonák vezényletével történt, akik szigorúan megkövetelték a fegyelmet, a rendbontókat pedig nem haboztak társaikkal együtt büntetésben (fekvőtámasz, guggolás) részesíteni.

A lányok, a szakmai stáb tagjaival kiegészülve igazi katonákhoz hűen egyenruhát öltöttek magára, majd két szakaszra – ALFA és BRAVO – oszlottak, és várták a parancsot. Az erőpróba megkezdését váratlanul túszejtés szakította félbe, így a küldetés mindenki számára nyilvánvaló volt: csapattársukért indulnak „harcba”.

Míg az ALFA-csapat halált megvető bátorsággal nekivágott, hogy legyűrje a kiképzőpálya végtelennek tűnő akadályait, addig a BRAVO-osztag a katonai sátor felállításának és álcázásának fortélyaival ismerkedhetett meg, tagjai vegyvédelmi ruhába és oxigénmaszkba bújva elméleti oktatásban részesültek. Az osztagok a program végeztével szerepet cseréltek, így mindenki kipróbálhatott és részt vehetett a feladatokon.

A mozgalmas délelőtt további programjában alaki kiképzés (menetelés), kézigránáttal történő célba dobás, és rengeteg kúszás-mászás szerepelt, melyet az újdonsült katonák látszólag igencsak élveztek.

Az esemény fénypontjaként lehetőség nyílt a Magyar Honvédség lánctalpas járművének felfedezésére, majd az ebédet követően a jól megérdemelt jutalom következett – a hivatásos katonák előtt tisztelegve mindenki átvette személyre szóló „dögcéduláját”. A csapatok egytől-egyig remekül teljesítettek, igazi csapatszellem vezérelte az alakulatokat a feladatok minél szakszerűbb kivitelezésében – a hivatásos személyzet nagy felajánlást tett; a lányok elszánt arcait látva, kézilabdás pályafutásuk után bármikor szívesen fogadják őket a seregben.



Legfrissebb hírek

Győri-Lukács Viktória: Ahhoz, hogy a mai győzelemnek legyen értelme, még kétszer nyerni kell

Kézilabda
20 órája

Az idényben először győzte le a Győr a Ferencvárost, és megelőzte a tabellán – közel az ETO-arany!

Kézilabda
22 órája

Kézilabda: a serdülő és a junior fiúk is kikaptak felkészülési meccsen

Utánpótlássport
23 órája

Aranyrangadó Győrben: az ETO-nak nyernie kell, az FTC nem kaphat ki

Kézilabda
Tegnap, 9:13

Siti Beáta: A védekezés, a kapusteljesítmény és az érzelmek dönthetnek a Győr–FTC rangadón

Kézilabda
2025.05.09. 17:23

Kézilabda: nagy utat tett meg a női NB I-be visszajutó NEKA

Utánpótlássport
2025.05.06. 19:47

Kézilabda: Siófokon, Portugáliában és Balatonbogláron készülnek a fiúk

Utánpótlássport
2025.05.05. 19:13

Ki az a mi? – Ballai Attila publicisztikája

Kézilabda
2025.05.03. 23:30
Ezek is érdekelhetik