Női kézi EHF-kupa: nehéz helyzetbe került az Újváros

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.08. 16:33
A Dunaújváros 28–19-es vereséget szenvedett a Rosztov-Don vendégeként a női kézilabda EHF-kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén.

Nehezen melegedett be az újvárosi csapat a rosztovi jégcsarnokban – ahol a nézők többsége nagykabátban ült a lelátón –, már a mérkőzés elején ötgólos hátrányba került.

A következő idénytől az orosz együttesben folytatja a pályafutását a Győrt elhagyó Katrine Lunde, de kapusposzton már most sem áll rosszul a hazája bajnokságát vezető Rosztov. A montenegrói válogatott első számú hálóőre, Szonja Barjaktarovics a mérkőzés nagyobb részében a padon ült, társa, Galina Gabiszova ugyanis remek formában védett.

A második félidő közepén már tíz gól volt a két fél között, és hiába faragott a hátrányán a Dunaújváros, a hajrában túl sok indításgólt engedett ellenfelének ahhoz, hogy biztatóbb eredményt érhessen el.

A jövő szombati visszavágón kisebb csodára lenne szükség a továbbjutáshoz.

NŐI KÉZILABDA EHF-KUPA
NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS

ROSZTOV-DON (orosz)–DUNAÚJVÁROSI KOHÁSZ KA 28–19 (14–8)
Rosztov-na-Donu, 3000
néző. V: D. Manea, R. Iliescu (románok)
ROSZTOV-DON: Gabiszova – Manaharova 4, Punko 2, Iljina 7 (5), Szlivinszkaja 3, Bobrovnyikova 5, Borscsenko 2. Csere: Sz. Barjaktarovics (kapus), A. Bulatovics, Avgyekova 1, A. Sztyepanova, Artamonova, M. Petrova 3, Szvitanko 1. Edző: Jan Leslie
DUNAÚJVÁROS: Triffa – Hosszu, Triscsuk 3, Ferling 3, Takács D. 1, Bulath 4 (3), Vincze M. Csere: Nagy É., Vig (kapusok), Kamper 2, Gera, Takács Bianka 1, Azari 5, Berta, Mekler-Rádl, Ferenczy F. Edző: Mátéfi Eszter
Az eredmény alakulása. 10. p.: 3–0. 16. p.: 8–2. 23. p.: 12–6. 39. p.: 19–9. 44. p.: 21–12. 48. p.: 23–15. 56. p.: 27–17
Kiállítások: 6, ill. 2 perc
Hétméteresek: 5/5, ill. 4/3
MESTERMÉRLEG
Mátéfi Eszter:
– Már a sorsolás pillanatában tudtuk, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz. Talán a Rosztov-Doné a legerősebb keret a sorozatban, a végső győzelemre is esélyesek az oroszok, sok hazai és külföldi válogatott játszik náluk, míg nálunk csak kettő, a Ferencvároséhoz hasonlíthatjuk az erejüket. Ennyire voltunk képesek az első mérkőzésen, nem tudtuk szorossá tenni az eredményt, mert támadásban gondjaink voltak, sok helyzetet kihagytunk, és több alkalommal is naggyá tettük a kapusukat.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik