Női kézi EHF-kupa: az Érdnek esélye sem volt a Rosztov ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.05. 16:28
null
Andjela Bulatovics nem találta a rést az orosz falon (Fotó: Földi D. Attila)
A női kézilabda EHF-kupa C-csoportjának ötödik fordulójában az Érd hazai pályán simán, 19–30-ra kikapott az orosz Rosztovtól.

 

Az Érd már a mérkőzés elejétől alárendelt szerepet játszott, végig az oroszok domináltak. Ez még akkor is elmondható, ha a magyar csapat – amely a hetedik percben szerezte első gólját – a 26. percre ledolgozta négygólos hátrányát, és sikerült egyenlítenie (9–9). Ezek után azonban a Rosztov meglépett az Érdtől, a szünetben a vendégek már hárommal vezettek (10–13).

A második félidőben a magyar csapatnak már nem volt esélye, fokozatosan nőtt a különbség a két csapat között. A 42. percben nyolc góllal mentek az oroszok (12–20), akik a folytatásban sem vettek vissza a tempóból, az 54. percben kialakult a közte tíz (17–27). Az Érd az utolsó támadásánál azért küzdött, hogy legalább tízen belül maradjon, és hogy megszerezze a 20. gólját, de ez nem sikerült, így kiütésesnek mondható vereség lett a vége (19–30).

A Rosztov ezzel a győzelemmel megnyerte a csoportot, a másik továbbjutó hely az utolsó fordulóban dől el.

NŐI KÉZILABDA EHF-KUPA
5. FORDULÓ, C-CSOPORT

ÉRD–ROSZTOV-DON (orosz) 19–30 (10–13)
Érd, 2200
néző. Vezette: Mata, Lopez (spanyolok)
ÉRD: Janurik – Krpezs 7 (3), M. González 1, A. Bulatovics, Kisfaludy 2, Klivinyi 2, Fekete B. 2. Csere: Gridnyeva, Stojak (kapusok), SIGNATÉ 2, Szabó L.1 (1), Kiss N. 1, Araújo 1, Gulyás, Barján. Edző: Szabó Edina
ROSZTOV: LUNDE – Manaharova 4, VJAHIRJEVA 7, A. Rodrigues, Petrova, CABRAL BARBOSA 4, DEMBELÉ 5. Csere: Mehdijeva, Basarab (kapusok), Szeny 4, Borscsenko 4 (4), Makejeva 2, Csernojvanenko. Edző: Frédéric Bougeant
Az eredmény alakulása: 6. perc: 0–3. 10. p.: 4–5. 20. p.: 5–9. 26. p.: 9–9. 39. p.: 11–19. 46. p.: 14–22. 54. p.: 17–27.
Kiállítások: 4, ill. 8 perc
Hétméteresek: 7/5, ill. 4/4
MESTERMÉRLEG
Szabó Edina:
– Gratulálok a Rosztov-Donnak a győzelemhez és a csoportkörből való továbbjutáshoz, remekül játszott ma. A kollégám kétfelé is üzent. Egyszer a külvilágnak, hogy a Rosztov él és virul, másszor üzent a játékosainak. Én is ezt tenném: a csapatomnak egy olyan mérkőzés volt, amire nem volt könnyű a felkészülés. Minden mérkőzésen a győzelemért játszunk, de ha kellő alázattal és erővel, stabilitással tudjuk ezt feldolgozni, akkor a jövőben nagyon sok mindent tudunk meríteni ebből a mérkőzésből.
Frédéric Bougeant: – Elsősorban szeretnék gratulálni Edinának, hiszen jó munkát végez Érden az egész szezonban. Nagy tisztelettel jöttünk ide. A csapatom is eszerint játszott, ennek lett meg a végeredménye. Három hete vagyok a Rosztov-Donnál és nagyon sok rosszat hallottam a csapatról, de kijelentem, hogy a Rosztov-Don nem halott, nagyon is él.

Szombaton játszották
Byasen (norvég)–Bietigheim (német) 23–28

AZ UTOLSÓ FORDULÓ PÁROSÍTÁSA
Február 11.:
Rosztov (orosz)–Byasen (norvég)
Február 12.: Bietigheim (német)–Érd HC (magyar)

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Rosztov (orosz) 5 4 1 138–116 8
2. Érd HC (magyar)
5 2 3 140–141 4
3. Bietigheim (német) 5 2 3 138–148 4
4. Byasen (norvég) 5 2 3 142–153 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik