Női kézi: egy kicsit kiabált Kim Rasmussen, de bejött

BÁLINT MÁTYÁSBÁLINT MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2017.04.25. 13:25
null
Kim Rasmussen áprilisban is összegyűjtötte a válogatott keretet (Fotó: Koncz György, archív)
Jól sikerült a magyar női kézilabda-válogatott másfél napos budapesti összetartása, amely után már csak a júniusi világbajnoki selejtező előtt találkozik a csapat.

Azt nem lehet mondani, hogy Kim Rasmussennek ne lenne tekintélye: a magyar női válogatott szövetségi kapitánya a budapesti összetartás utolsó edzésének 37. percében kiabálta el magát úgy istenesen, és a maradék 83 percre tényleg gyorsabb és pontosabb lett a csapat játéka, egy idő után pedig az Elektromos Népfürdő utcai csarnokának ablakai sem rezegtek már. A két irányító, Kovacsics Anikó meg Pálos-Bognár Barbara az addigi kissé fegyelmezetlenül végigvitt lerohanások után kezébe vette az események alakítását (szó szerint ezt kérte tőlük Kim Rasmussen, de ha az 1-es villamos vezetőjétől kérte volna, az is hallotta), úgyhogy a tréning végére a változatos hangerővel kiosztott dicséretek kiegyenlítették az egy emlékezetes és néhány kisebb ledorongolást.

NEM SZÁMÍTOTT MEGHÍVÓRA

Ha minden igaz, Gávai Szonja a 45. játékos, akit Kim Rasmussen kipróbál, és az egyik legmeglepettebb is.

„Nem számítottam rá, hogy kerettag lehetek, hiszen Békéscsabán, a kiesés elöl menekülő csapatban játszom, ráadásul két éve elszakadt a keresztszalagom és mostanában kezdek ismét a régi önmagamra emlékeztetni – mondta a balszélső, aki a 21 meccsen szerzett 49 góljával a K&H Ligában a 10. helyen álló, a kieséstől két pontra tanyázó csabaiak negyedik legeredményesebbje. – Nem is vagyok annyira szem előtt, hiszen mi nem indulunk a nemzetközi kupában, kevés meccsünket adja a tévé, de nagyon örülök, hogy így is érdeklődik irántam a kapitány. Azt mondta, ne izguljak, adjam önmagam, és próbáltam így tenni – jól éreztem magam.”

A csapat egyébként másfél napot tölt együtt ebben a hónapban, három edzéssel, és ezeket a szövetségi kapitány arra használta, hogy felfrissítse a márciusi, győri egyhetes edzőtáborban tanultakat, és gyakoroljon pár apróságot és újdonságot támadásban és védekezésben. „Ezekre olyankor nincs idő, amikor meccsekre készülünk, most viszont ha csak a hétfő délelőtti edzést tartottuk volna meg, már akkor is lett volna értelme, hogy találkoztunk” – mondta Kim Rasmussen, akinek együttese a június eleji, Szlovákia elleni világbajnoki selejtezőkön alkalmazhatja majd először tétmeccsen a most próbálgatott zavaró védekezést, amelyikkel egyébként meg is gyűlt a baja a támadóknak.

A keretből egyébként hiányzott négy kézilabdázó és két kutya, mert a győriek – Görbicz Anita, Tomori Zsuzsanna, Kiss Éva és Bódi Bernadett – hétfő este, két edzés után bizonyos BL-kötelezettségekre tekintettel hazamehettek, utóbbi kettő büszke kutyatulajdonosként megmutatta az ebeket is a csapatnak és fordítva, keddre azonban már a jószágok is otthon ropogtatták a jutalomfalatot. Maradt viszont a keretben két újonc, méghozzá balszélsők: az egyaránt 23 éves békéscsabai Gávai Szonja (aki a siófoki Erdősi Ildikó sérülése esetére eleve tervezett tartalék volt) és érdi Fekete Bozsana (aki pedig a győri Puhalák Szidónia betegsége miatt kapott vészbehívót). Mindketten kicsit óvatosak/megilletődöttek voltak a hétfői első edzésen, de aztán szépen megállták a helyüket.

Az persze kérdés, hogy Gávainak és/vagy Feketének az eleve sűrű poszton (ahol csak a Győr három válogatott játékost foglalkoztat és most egyik sem kerettag) sikerül-e majd hosszú távon megszilárdítaniuk a helyüket a nemzeti csapatban. A kérdésre legközelebb június elején kaphatunk választ, amikor a mieink Debrecenben edzőtáboroznak a szlovákok elleni vb-selejtező előtt, és Romániával is megmérkőznek június 2-án, egy félig zárt kapus mérkőzésen, amelyen iskolás csoportok alkotják a közönséget.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik