Női kézi Eb: történelmet írt a magyar bírópáros – videó

Vágólapra másolva!
2016.12.05. 12:20
null
A videózás után villant a piros a holland Kelly Dulfernek (Fotó: tv2.dk)
A Horváth Péter, Marton Balázs magyar játékvezetői kettős már az első meccsén a figyelem középpontjába került a svédországi Európa-bajnokságon, miután a Hollandia–Németország (27–30) találkozón a videós visszajátszás megtekintése után adtak piros lapot az egyik holland játékosnak.

Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) elkötelezett a technológiai újítások bevezetése mellett, ennek volt újabb fontos lépcsőfoka a férfi Bajnokok Ligája májusi, kölni négyes döntője, ahol először alkalmazták a videobírót. A használatára sor is került már az elődöntőben, amely után a PSG-játékosa, Igor Vori kapott piros lapot.

A sikeres debütálás után a svédországi női Eb-n is a játékvezetők rendelkezésére áll a technikai segítség, amelyet először a magyar páros alkalmazott. A holland–német csoportmérkőzésen Kim Naidziniavicius góljával a németek 21–20-as vezetésre tettek szert, de az eset közben a játékost a holland Kelly Dulfer fejen találta. Horvát Péter és Marton Balázs megállította a mérkőzést, és a videós visszajátszás megtekintése után felmutatták az azonnali piros lapot Dulfernek. Az Eb-k történetében tehát először büntettek valakit piros lappal a videobíró segítségének igénybevételével.

Jan Pytlick, a dán Tv2 szakértője nem feltétlenül értett egyet a döntéssel, de a technika használatát üdvözölte. „Szerintem ez fantasztikus. Jó, hogy bevezették, mert vannak játékosok, akik szándékosan mennek fejre" – mondta a korábbi szövetségi kapitány.

Fontos megjegyezni, hogy kizárólag a játékvezetők hatásköre dönteni arról, kikérik-e a videobíró segítségét, arról sem az ellenőr, sem az EHF-delegált nem határozhat. A felvételek megtekintése után hozott döntésüknek ugyanolyan a státusza, mint más ítéleteiknek, tehát tényként kell elfogadni.

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, SVÉDORSZÁG

CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
A HÉTFŐI PROGRAM
C-CSOPORT (Malmö)
18.30: MAGYARORSZÁG–Csehország (Tv: M4 Sport, élőben az NSO-n)
20.45: Montenegró–Dánia
D-CSOPORT (Helsingborg)
18.30: Oroszország–Horvátország (Tv: Sport1)
20.45: Norvégia–Románia

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik