Női kézi Eb: három helyett egy norvég rendező város maradt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.09.08. 23:29
null
A Trondheim Spektrum a januári férfi Eb-ről – decemberben legfeljebb 200 néző lehet (Fotó: Getty Images)
A Norvég Kézilabda-szövetség (NHF) döntése értelmében az eredeti három helyett egy helyszínen, Trondheimben rendezik meg a decemberi női Európa-bajnokságot.

A december 3. és 20. között sorra kerülő, norvég-dán közös rendezésű tornán 16 csapat szerepel – köztük a magyar válogatott – és 47 mérkőzést játszanak. A csoportmeccseket az eredeti tervek szerint Trondheimben, Herningben és Frederikshavnben rendezték volna, a középdöntőre Herningben és Stavangerben, a döntő hétvégére Oslóban került volna sor. Norvég részről a három városból csak Trondheim maradt, ahol a Trondheim Spektrum lesz a helyszín.

A jelenleg érvényes szabályozás értelmében a koronavírus-járványra tekintettel legfeljebb 200 néző lehet jelen a találkozókon – többek között ez is nagy szerepet játszott abban, hogy a költségek és a fertőzés kockázatának csökkentése miatt a norvég szervezők egy helyszín mellett döntöttek.

„Az elmúlt hónapokban számos alternatívát megvizsgáltunk a rendezésre vonatkozóan. A kulturális minisztérium pénzügyi garanciája feltétlenül szükséges volt, ennek hiányában nem lehetett volna megtartani az Eb-t”jelentette ki Kare Geir Lio, a norvég szövetség elnöke, utalva arra a közelmúltbeli hírre, mely szerint garanciát kaptak, hogy az állam átvállalja a szervezők várható veszteségét.

A norvég szövetség elnöke hozzátette, a következő lépés a pontos egészségügyi protokoll kidolgozása, illetve a helyi hatóságokkal annak megtárgyalása, hogyan érkezhetnek a schengeni övezeten kívülről válogatottak az Eb-re.

A társrendező dán szövetség korábban kijelentette, az eddigieknél is komolyabban fontolgatja, hogy mégsem lesz rendezője a tornának, ha nem kap pénzügyi garanciát saját kormányától. Mindez idáig nem történt meg, pedig már az EHF is szeretne tisztán látni a kérdésben.

Michael Wiederer, az EHF elnöke a dán TV2-nek elmondta, a jövő héten ülésezik a végrehajtó bizottság, ahol végleges döntést kell hozniuk az Eb-ről. Ehhez jó lenne, ha minél több információ állna a rendelkezésükre, amelyhez elengedhetetlen lenne a dánok válasza is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik