Női kézi Eb: El kell ismerni, norvégfóbiánk van – Siti Beáta

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.12.08. 18:49
null
Siti Beáta szerint a norvégok minden magyar hibát megbüntettek (Fotó: AFP)
Siti Beáta másodedző szerint a magyar női kézilabda-válogatottnak fóbiája van Norvégia csapatával szemben, ezért kapott ki 13 góllal a franciaországi Európa-bajnokság középdöntőjének első fordulójában péntek este.

„El kell ismerni, hogy norvégfóbiánk van, ők könnyebben elbizonytalanítanak bennünket. A németekkel szemben ez nem áll fenn. Minimális hibáink voltak, de ezek is elegendőnek bizonyultak a norvégok számára ahhoz, hogy kihasználják, és nagyon keményen megbüntették. Mi ehhez tegnap alanyok voltunk” – nyilatkozta szombaton Siti, aki 1994 és 2004 között 135 alkalommal szerepelt a válogatottban.

A magyar együttes múlt szombaton 28–25-re alulmaradt az előző tornán ezüstérmes Hollandiával szemben, majd hétfőn Horvátországot 24–18-ra, szerdán Spanyolországot 32–26-ra legyőzte, így a C-csoport második helyén végzett. A középdöntő II. csoportjában, Nancyban pénteken 38–25-re kikapott a címvédő Norvégiától, majd vasárnap 15 órától a németekkel, szerdán 18 órától pedig a románokkal találkozik.

Az első két helyezett jut az elődöntőbe, a harmadik pedig az ötödik helyért játszhat.

A magyar válogatott legutóbb a 2015-ös dániai világbajnokság csoportkörében szenvedett hasonlóan súlyos vereséget: napra pontosan három évvel ezelőtt Németh András csapatát Montenegró múlta felül 32–15-re. A 2016 májusában kinevezett Kim Rasmussen irányításával a pénteki volt a nemzeti együttes legnagyobb különbségű kudarca. A negatív csúcsot eddig a két évvel ezelőtti svédországi Európa-bajnokság középdöntőjében rendezett, Románia elleni (21–29) és a tavalyi, németországi világbajnokság csoportkörében lejátszott, Norvégia elleni (22–30) nyolcgólos kudarc jelentette.

Siti Beáta hangsúlyozta, ezt a fiaskót sem a legfiatalabb, sem a legtapasztaltabb játékos, sem Kim Rasmussen nem tudja egyedül feldolgozni, ezért közösen kell újra összeszedniük magukat és hitet adniuk egymásnak.

„Csak előre szabad nézni, sosem hátra. Máshogy nem lehet ezt a helyzetet megoldani. Az a bokszoló, aki azon gondolkozik, miért kapott pofont, meg fogja kapni a következőt is. Egy világverseny pontosan ilyen helyzet, hiszen sűrűn jönnek egymás után a meccsek. Ha elkezdjük mardosni, ostorozni önmagunkat, szemrehányásokat tenni, azzal nem tudjuk építeni magunkat" – magyarázta.

A korábbi kiváló irányító hozzátette, tudják, hogy hibáztak, és a norvégok mindenben jobbak voltak, nem úgy sikerült a mérkőzés, ahogyan szerették volna, ám ez benne van a pakliban.

„Pillanatnyilag a kukába kell dobni, ami történt, de majd később, amikor belefér az időnkbe, elemezzük és javítjuk a hibákat" – vélekedett.

Siti már megtekintette a – meglepetésre 33–32-es német győzelemmel zárult – német–norvég csoporttalálkozó felvételét, amelyen azt látta, hogy a gyors középkezdést előszeretettel alkalmazza a magyar együttes vasárnapi ellenfele, márpedig ez nem sok női válogatottra jellemző.

„Elég komolyan próbálkoznak ezzel, és jó sebességgel kézilabdáznak, fizikálisan is erősek. A norvégok ellen zárt, kompakt hatos fallal védekeztek, azonban van lehetőség megbontani őket. Nagyon egységes csapat, vannak egyénileg is jó játékosaik, de nem érzem lehetetlen feladatnak a győzelmet" – fogalmazott.

Az edző kijelentette, nem lehet csupán 98 százalékig komolyan venni az ellenfelet, a játékosoknak a legjobbjukat kell hozniuk ahhoz, hogy meg tudják verni a németeket.

„Ha mindenki hozzá tudja tenni, ami benne van, megoldható a feladat" – mondta.

A mostani tornán egyelőre Kovács Anna a válogatott házi gólkirálya, a Debrecen jobbátlövője harminc lövésből 17 alkalommal volt eredményes, ebből hatszor büntetőből. A legtöbb gólpasszt (15) az Érd irányítója, Tóth Gabriella adta, és az ő nevéhez fűződik a legtöbb eladott labda (11), illetve a legtöbb kiállítás (10 perc) is. A kapusok rangsorában Bíró Blanka a negyedik helyen áll, mivel 96 lövésből 34-et kivédett. Hétméteresek esetén Kiss Éva remekel, eddig 15-ből hatot hárított.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik