Női kézi BL: a Metz vélhetően már Bukarestben eldöntötte a továbbjutást

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.04.05. 19:43
null
Xenia Smits (balra) hat góllal segítette a franciákat (Fotó: gsp.ro)
Nem sikerült megismételnie a tavalyi bravúrt a CSM Bucuresti női kézilabdacsapatának, amely 2018 tavaszán tizenhárom gólos győzelmet aratott a Metz ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén. Ezúttal az esélyeknek megfelelően a franciák voltak jobbak, és 31–26-os sikerükkel nyugodtan várhatják a jövő heti hazai visszavágót.

 

Papíron a Metz számított erősebbnek, nemcsak azért, mert az első körben, majd a középdöntőben is megnyerte a csoportját, hanem mert nyolc Európa-bajnokkal érkezett Bukarestbe. A hazaiaknál Neagura, Kurtovicra és Cvijicsre nem számíthatott a szakvezetőség, de a románok abba bíztak, hogy a sok nagy csatát megélt klasszisok (Lekics vagy Radicsevics) felszívják magukat a meccsre.

Azonban hiába fogadkoztak a hazaiak, a Metz fantasztikusan kezdte a mérkőzést. Nocandy, Niombla, Smits, majd Edwige kétszer is eredményes volt, 6 perc és 22 másodperc után már 0–5, újabb másfél perccel később már 1–6 állt a franciák neve mellett.

Ekkor megrázta magát a CSM, a vendégek nyolc percig nem tudtak gólt szerezni, Radicsevics viszont hármat is dobott, és sikerült 6–6-ra egyenlíteni. A félidő második fele azonban ismét a Metzé volt, Smits összesen öt gólt szerzett, így a szünetben 11–14 állt az eredményjelzőn.

A második félidő Lekic-góllal kezdődött, de a Metz továbbra is kézben tartotta az irányítást. A 38. percben ismét hatra nőtt a vendégek előnye (13–19), de négy-öt gólon állandósult a különbség.

Az 56. percben már csak kettő volt az előny, a Metz azonban az utolsó három percet 3–0-ra hozta, így 31–26-ra győzött idegenben.

Ugyan lesz még egy visszavágó április 13-án, szombaton, de az elmúlt időszak statisztikái nem sok jóval kecsegtetnek a románok számára. Egyrészt a Metz 2017. január 28-a óta nem kapott ki otthon – sőt, azóta csak nyert! – a Bajnokok Ligájában (akkor az FTC verte meg 28–25-re), másrészt meg a CSM a legutóbbi kilenc idegenbeli BL-meccsén ötször is vereséget szenvedett.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
CSM Bucuresti (román)–Metz (francia) 26–31
(11–14)

A TOVÁBBI PROGRAM
ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
Április 7., vasárnap
14.30: FTC-Rail Cargo Hungaria–Rosztov-Don (orosz) – élőben az NSO-n!
16.50: Odense (dán)–Győri Audi ETO – élőben az NSO-n!
19.00: Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)–Vipers Kristiansand (norvég)

VISSZAVÁGÓK
Április 13., szombat
15.00:
Rosztov-Don–FTC-Rail Cargo Hungaria – élőben az NSO-n!
17.30:
Győri Audi ETO–Odense – élőben az NSO-n!
18.15: Vipers Kristiansand–Buducsnoszt Podgorica
20.00:
Metz–CSM Bucuresti

 

Legfrissebb hírek

Női kézilabda BL: megvan, mikor kezd az FTC és a DVSC a nyolcaddöntőben

Kézilabda
2026.02.25. 15:39

Szikora Melinda: Előbb a bajnokság, majd a kupa, aztán meglátjuk, a Fradival mit tudunk kezdeni

Kézilabda
2026.02.23. 08:23

Fodor Csenge megerősítette: addig nem lesz válogatott, amíg Golovin Vlagyimir a szövetségi kapitány

Kézilabda
2026.02.22. 19:46

Női kézilabda BL: a Dortmund vár az FTC-re, a DVSC a Győrrel meccselhet a final fourért – így néz ki a folytatás

Kézilabda
2026.02.22. 17:50

Simán megverte a Dortmundot, és csoportelső lett a Győr a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.02.22. 17:30

A DVSC hazai győzelemmel zárta a csoportkört a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.02.22. 15:33

Női kézilabda BL: Ana Gros elérte az ezergólos határt

Kézilabda
2026.02.22. 12:49

A PSG nyert, és újra első helyen áll a francia élvonalban

Francia labdarúgás
2026.02.21. 23:01
Ezek is érdekelhetik