Női kézi BL: a Valcea lesz a Győr ellenfele az elődöntőben

Vágólapra másolva!
2013.03.17. 18:34
null
Barbosa győzelmet ünnepelhetett, és várhatja a Győr elleni elődöntőt (Fotó: NS-archív, Korponai Tamás)
A román Oltchim Valcea lesz a Győri Audi ETO KC ellenfele a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében. A középdöntő hatodik, utolsó fordulójában a II. csoport záró mérkőzésén a román Oltchim Valcea hazai környezetben ugyan három góllal nyert a szlovén Krim Ljubljana ellen, de ezzel a sikerével csak pontszámban érte be riválisát, az egymás elleni eredmény miatt maradt a második helyen. A másik elődöntőben Krim Ljubljana riválisa a norvég Larvik lesz.

 

A kezdés a szlovénoké (0–2), a folytatás azonban már a románoké volt, akik a kezdeti megilletődöttség után összekapták magukat, és lendületes játékuknak, bátor egyéni megmozdulásaiknak köszönhetően átvették az irányítást, majd a vezetést is. A 16. perc tájékán okkal kértek időt a támadásban hosszú gólcsendet tartó vendégek, akik akkor négygólos (7–3) hátrányba kerültek. Szigorú öt percet tette bele a meccsbe a Krim, amely felzárkózott egygólos különbségre, majd a hajrá előtt fórban játszva kiegyenlített (7–7). A szünet előtti percekben már nem lehetett feltartóztatni a vendégeket, aki három góllal megléptek (9–12).

A fordulást követően tíz percig tartott ki a vendégek előnye, előbb csak óvatosan, majd vészesen közeledett a Valcea, amely a 45. percben már előnyben játszhatott (17–16). Sőt, a játék képen alapján érett a csoportelsőséghez szükséges négygólos győzelem is, ám akkor vélhetően a ljubljanai kispadról elhangzott az a bizonyos varázsszó. Nem valami taktikai csodára gondolunk védekezésben vagy támadásban, sokkal inkább a lehetséges elődöntőbeli ellenfélre utalunk. Ugyan ki akarna a Győrrel meccselni a döntőért, amikor az abszolút favoritnak tekinthető magyar együttes könnyen a végállomást jelentheti a II. csoportból továbbjutóknak? Az utolsó percekre fel tudott zárkózni a házigazdákra a Krim, de a végére meglett a három közte, a több azonban már nem volt benne a meccsben (23–20).

Az elődöntős párharcok első mérkőzéseit április 6-án és 7-én, a visszavágókat pedig egy héttel később rendezik.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA

KÖZÉPDÖNTŐ, II. CSOPORT, 6. FORDULÓ
Oltchim Valcea (román)–Krim Ljubljana (szlovén) 23–20
(9–12)

A II. CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Krim Ljubljana (szlovén) 6
4 2
161–149 +12 8
2. Oltchim Valcea (román)6
4
2154–142+128
3. FERENCVÁROS 6 3 3 163–173 –10 6
4. Zvezda Zvenyigorod (orosz) 6 1 5 159–173 –14 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik