Női kézi BL: túlságosan felgyorsultak a ferencvárosiak

BÁLINT MÁTYÁS (Metz)BÁLINT MÁTYÁS (Metz)
Vágólapra másolva!
2018.02.03. 20:41
null
Már-már félhomályban edzettek a Ferencváros játékosai
Megtartotta mérkőzés előtti edzését a francia Metz elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés előtt a Ferencváros női kézilabdacsapata, méghozzá apró bosszúságok után elszántan és remek hangulatban.

 

 

Azt tudni lehetett, hogy az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdázóinak nem lesz egyszerű dolguk a hétvégén, hiszen a Bajnokok Ligája középdöntőjének legkeményebb meccse, a francia Metz elleni idegenbeli csata vár rájuk vasárnap 17 órától (a találkozót élőben követhetik a Nemzeti Sport Online-on). De az apró kalandokból már jutott szombatra is: Elek Gábor vezetőedző például félóra alatt ellőtte az egész hétvégére rendelt bosszankodásadagját, miután a metzi csapatszálloda konferenciatermének kivetítője és a saját számítógépe között kisebb volt az összhang, mint közte meg Bíró Blanka között a tekintetben, hogy kinek kell szurkolni a spanyol focibajnokságban. Aztán ráadásul az esti edzés előtt a helyi sportkomplexumot is körbe kellett baktatni, mire Bírónak sikerült ráutaló magatartással kinyittatnia egy ajtót, és attól sem kellett tartani, hogy a túlzott fényár tréning közben különösebb szemkárosodást okozna a játékosoknak – de egy idegenbeli túrán ezek még bőven a tolerálható apróságok közé tartoznak.

A lényeg úgyis a gyakorlás volt. Elek Gábor a védekezést helyezte középpontba, elvégre a vasárnapi ellenfél támadásban rendkívül veszedelmes – ha viszont sikerül kihúzni a méregfogát, egy győzelemmel az FTC nagyot léphetne a BL-középdöntő 2. csoportjának második helye felé, amivel jó eséllyel elkerülné a román CSM Bucuresti-et és a Győrt a negyeddöntőben – az meg nem mindegy. Ennek megfelelően mire az edzés eleji bemelegítő vonalkézilabda-meccs véget ért, a kezdeti kajlaság után már igencsak vitt mindenkit a lendület, amiből olyan touchdownok kerekedtek, hogy némelyik a hétfő hajnali Super Bowlban is elférne, sőt Bíró Blanka konkrétan megkapta a „Tom Brady” minősítést egy húszyardos álompassz után.

De a konkrét kézilabdával sem volt baj, sőt. „Gyerekek, már olyan gyorsak vagyunk, hogy mi magunk sem tudjuk követni, lassítsunk egy kicsit!” – szólt rá a lányaira Elek Gábor, mert tényleg olyan iramot diktált mindenki, hogy vissza kellett fogni őket. Háfra Noémi például egy akción belül kapott a vállára és a fejére egyet-egyet, ám így is kiharcolt egy virtuális hétméterest, Szucsánszki Zita meg olyan gólokat lőtt a végére, mintha sosem lett volna vállműtéte, vagy ha igen, akkor valami olyat ültettek bele, amit csak fejlettebb országok hadiiparában használnak. Mivel eddigre már nem volt min bosszankodni, a tréning végére csak némi egyéni lövőedzés maradt, az viszont nemcsak eredményes volt, hanem mulatságos is – vidáman, felszabadultan, fesztelenül, de elszántan és koncentráltan.

„Ez nagyon-nagyon tisztességes volt” – foglalta össze a tanulságot edzés végén Elek Gábor is, és valóban: ezzel a felszabadultsággal és hozzáállással a Ferencvárosnak jók az esélyei a franciák ellen vasárnap.

KÉZILABDA – VASÁRNAP
Női Bajnokok Ligája
Középdöntő, 2. forduló
I. csoport
15.00:
Midtjylland (dán)–CSM Bucuresti (román) (Tv: Sport1)
II. csoport
17.00:
Metz (francia)–FTC-Rail Cargo Hungaria (Tv: Sport1)

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Vardar Szkopje (macedón) 5 5 150–124 +26 10
2. FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 5 3 2 150–139 +11 6
3. Buducsnoszt (montenegrói) 6 3 3 154–151 +3 6
4. Metz Handball (francia) 5 3 2 125–122 +3 6
5. Bietigheim (német) 5 1 4 124–138 –14 2
6. Thüringer HC (német) 6 1 5 141–170 –29 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik