nemzetisport.hu 2016.01.17 16:06 Frissítve: 2016.01.17 20:48

Döcögős játékkal is sima győri BL-győzelem idegenben

A Győri Audi ETO női kézilabdacsapata 26–18-ra nyert a svéd Sävehof vendégeként a BL-középdöntő második fordulójába.

(Forrás: Facebook/Győri Audi ETO KC hivatalos oldal)

 

Nem hozott BL-középdöntős színvonalhoz méltó játékot az első félidő. A fiatal svédek támadásban sokat mozogtak ugyan a győri fal előtt, de mivel távol, 12–14 méterre a kaputól tették, sok veszélyt nem tudtak kialakítani. Ritkán törtek be az üres területekre, edzőjük a 7. percben 3–1-es győri vezetésnél máris időt kért. A svéd támadások ettől csak picit lettek direktebbek, viszont amint kihagyott a győri védelem – például emberelőnyben! –, azt rögtön megbüntették.

A vendégek biztosan uralták a mérkőzést, végig ők vezettek, előnyüket folyamatosan tudták növelni. Viszont támadásban – hasonlóan a svédekhez – sokat hibáztak. Hiányoztak az ETO gyors lefolyású akciói, kontrái, és azzal is nehezen tudtak mit kezdeni a zöld-fehérek, hogy a beálló körüli területet többnyire jól levédekezték a középen egymást kisegítő svédek. Összességében azonban sok izgulni valója nem akadt az ETO-nak, amely a szünetre hét góllal meglépett (6–13).

Jól kezdte a vendégcsapat a második félidőt, benne volt a játékában, hogy feltörli a parkettát a hazaiakkal. De 3–1-es rohama után váratlanul megtorpant az ETO. Kapkodtak a vendégek, kimaradtak a kontrák, így hiába hibáztak sorra a svédek, nem nőtt a különbség. Sőt idővel még csökkent is. Nem jött jól a vendégeknek, hogy Bódi Bernadettet egy betörés után ölben kellett levinni a pályáról, a győrieknek megvolt a maguk baja ettől függetlenül is. Plusz Győrben egy ilyen eset azonnal kérdőjeleket vet fel a sérülés súlyosságát tekintve... (A helyszíni hírek szerint nincs nagy baj, de biztosat a győriek is majd csak a tüzetes vizsgálatok után tudnak mondani.)

A 49. perc, a harmadik kihagyott győri büntetőt követően Ambros Martín is időt kért, és játékosaitól kevesebb passzt, ellenben több lövést szeretett volna. Nycke Groot pillanatai következtek, aki zsinórban négy győri gólt vállalt magára, ezzel elmozdította a holtpontról övéit. Az 57. percben megvolt már a tízgólos különbség is, amiből nyolcat sikerült megtartani a végére (18–26).

Nem ez volt a győriek csúcsmeccse, de bízzunk benne, hogy lesznek ők ennél gördülékenyebbek is, kevesebb hibával, elszántabb támadójátékkal. Az ETO-ból feltétel nélkül egyedül csak Kari Aalvik Grimsbö teljesítménye emelhető ki, a többi húzóembernek inkább csak felvillanásai voltak.

NŐI KÉZILABDA, BAJNOKOK LIGÁJA
KÖZÉPDÖNTŐ, 2. FORDULÓ
2. CSOPORT

IK SÄVEHOF (svéd)–GYŐRI AUDI ETO KC 18–26 (6–13)
Partille, 821
néző. V: Alpaidze, Berezskina (oroszok)
SÄVEHOF: H. Eriksson – Lindvall-Haggren 1, EKENMANN-FERNIS 4, Andreassen 1 (1), Enhörning 1, J. Eriksson 3, Sand 2. Cs: Mouratidou (kapus), Petterson 2, R. Jensen 1, T. Olsson, Mellegard 3, Krönell. Edző: Henrik Signell
GYŐR: GRIMSBÖ – Bódi 1, H. Löke 3, BROCH 3, E. AMORIM 5, GROOT 6, Korsós 4 (1). Cs: Sulland 2 (1), Kovacsics 1, Alstad 1, Knedliková, Hársfalvi, Orbán Adrienn, Lakatos. Edző: Ambros Martín
Az eredmény alakulása. 8. perc: 1–4. 14. p.: 3–8. 22. p.: 6–9. 33. p.: 7–16. 36. p.: 10–16. 46. p.: 10–19. 51. p.: 14–20. 57. p.: 15–25
Kiállítások: 8, ill. 4 perc
Hétméteresek: 1/1, ill. 5/2
MESTERMÉRLEG
Ambros Martín:
– Nem készültünk könnyű mérkőzésre. Jól védekeztünk, hatékonyan működött a védőfalunk, ez volt a győzelmünk kulcsa. Mindenkinek lehetőséget adhattam, ez a jövő szempontjából is fontos, mert nagyon hosszú és nehéz a szezon. Örülök, hogy a sérüléséből visszatérő Kovacsics Anikó is pályára lépett, s jól teljesítményt nyújtott az első félidőben. A szünetben szólt, a kihagyás miatt elfáradt, ezért a második félidőben nem erőltettük a játékát, az eredmény sem indokolta.

A csoport másik mérkőzésén
Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)–Vardar Szkopje (macedón) 31–19 (16–8)
1. CSOPORT
Fleury Loiret (francia)–Rosztov-Don (orosz) 22–27 (13–10)

A 2. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) 6 4 1 1 160–124 +36 9
2. GYŐRI AUDI ETO KC 6 4 1 1 146–135 +11 9
3. CSM Bucuresti (román) 6 3 1 2 145–134 +11 7
4. Vardar Szkopje (macedón) 6 3 3 148–146 +2 6
5. Midtjylland (dán) 6 2 1 3 134–146 –12 5
6. Sävehof (svéd) 6 6 116–164 –48 0
AZ 1. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Rosztov-Don (orosz) 6 6 152–135 +17 12
2. FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 6 4 1 1 177–156 +21 9
3. Larvik (norvég) 6 3 3 159–153 +6 6
4. Baia Mare (román) 6 2 4 153–158 –5 4
5. Fleury Loiret (francia) 6 1 2 3 155–170 –15 4
6. Thüringer HC (német) 6 1 5 145–169 –24 1

PERCRŐL PERCRE

2. félidő

60. perc Vége a találkozónak.
60. perc
Becsúszott svéd közbelövés. 18–26
60. perc Amorim
zúzta be a jobb alsóba. 17–26
59. perc
Gyors hazai akció, ziccergól a végén. 1725
58. perc
Amorim lövését védte a svéd kapus lábbal.
58. perc
Visszahúzott svéd átlövés talált utat a győri kapuba. 16–25
57. perc Amorim
vágta be az átlövést. 15–25
56. perc
Grimsbö védett.
55. perc Alstad
talált be. 15–24
55. perc Groot
adott egy egy lövőcselt, három védő szállt el, majd ziccerbe került. 1523
54. perc
Középen törték át a győri falat. 15–22
53. perc Groot
kapta el a fonalat, ezúttal betört. 14–22
53. perc
Elpasszolt hazai labda.
52. perc Groot
lőtt közbe váratlanul. 1421
52. perc
Szélső lövést védett Grimsbö.
51. perc
Eladott győri labda támadásban.
51. perc
Svéd hétméteres, bezzeg ők belőtték... 14–20
50. perc Groot
pattintotta be az átlövést. 13–20
49. perc Győri időkérés.
49. perc
Svéd átlövés. 13–19
48. perc
Groot harcolt ki büntetőt. Alstad a kapufát trafálta telibe. A harmadik kihagyott győri hetes.
47. perc
A svédek megint középen verték meg a győri falat. 1219
46. perc
Győri belemenés.
46. perc
Középen törték át a győri falat. 1119
45. perc
Belül védekezés, győri hetes. Korsós lövésébe belekapott a svéd kapus.
45. perc
Grimsbö ült rá egy lövésre.
44. perc
Amorim harcolt ki büntetőt, amit Korsós vágott be. 10–19
44. perc
Támadóhiba a svédeknél. Ezúttal nem erőltette az ETO a kontrát.
43. perc
Ismét labdát szereztek a vendégek, de az indítás magas lett Knedlikovának.
42. perc
Győri labdaszerzés, majd eladott indítás.
41. perc
Labdaszerzés után győri kontra, Knedliková ziccerben a kapu fölé bombázott.
40. perc Korsós
került ziccerbe Amorim remek fordítása után, ki is használta a szélső. 10–18
39. perc
Passzívnál védett Grimsbö.
38. perc
Jó győri védekezés,  de támadás közben rossz labdakezelés az indításnál.
38. perc Győri gól, Bódi volt eredményes, benézett hazai kiállítással megspékelve. A győri szélsőt nehezen állították talpra, és ölben vitték le. 10–17
37. perc
Grimsbö védett egyet, majd a kipattanónál ott hagyták őt egyedül a társak, de a kapus ismételt.
36. perc
Löke befordulása most hetest eredményezett. Sulland megnézte a bal felsőt, majd kihagyta. Lövése súrolta a kapufát.
36. perc
Kapkodott a Győr, elveszítette a labdát, az ellentámadásnál megint hazai gól. 10–16
35. perc
Elpasszolta a Győr, jól törtek be a svédek a rendezetlen fallal szemben. 916
34. perc
Svéd gól a szélről. 8–16
34. perc
Löke fordult be, a svéd kapus véd. A Győr nem kapott ítéletet.
34. perc
Méterekkel kapu fölé durrantott svéd lövés középről, talpról.
33. perc Amorim
lőtt át. 7–16
32. perc
Bátor svéd betörés. 7–15
32. perc Groot
is betalált. 6–15
32. perc
A lécre lőtt a svéd szélső.
31. perc Löke
góljával indult a második felvonás. 6–14
31. perc Elkezdődött a második félidő.

1. félidő

30. perc Vége az első félidőnek.
30. perc
Grimsbö védett könnyedén egy távoli lövést.
30. perc
A svéd beálló lőtt kapu mellé, a győriektől Korsós a szélről tett hasonlót.
29. perc Kovacsics
bátor megmozdulása: egyszerre tört be és lőtt át. 6–13
28. perc Győri időkérés.
28. perc
Hazai lépéshiba.
28. perc
Eladott győri labda támadásban.
27. perc
Amorim vadászott le egy bejátszást.
27. perc Broch fordult be beállóból. 6–12
26. perc
Jól sáncolt a győri fal. Támadhatnak a vendégek. A kontránál hazai kiállítás.
25. perc
Amorim ment bele a védőjébe csel közben. Támadóhiba.
25. perc
Grimsbö védett.
24. perc Amorim
jött lendületből, kapta a labdát, a védők nem tudták őt megállítani. 6–11
23. perc
Hiába találta be a svédek, játékosuk a vonalra lépett. Nincs gól.
23. perc Sulland
lőtt átlövésgólt. 610
22. perc
Átlövésből pattintották be a labdát a svédek Grimsbö mellett a kapu jobb oldalába. 6–9
22. perc
Kovacsics kapott két percet.
21. perc
Grimsbö bravúrja: lábbal tolta ki a labdát a jobb alsóból. A labda a hazaiaknál maradt.
21. perc
Szerelt a svéd védelem, nagyon figyelnek a Lökének szánt passzokra.
20. perc
Támadófault, a labda a Győrnél.
20. perc
Védett a svéd kapus.
19. perc
Alstad lőtt kapu mellé, majd a házigazdák is.
19. perc
A kapu mellett végezte a középről leadott svéd közbelövés.
18. perc Korsós
ismét a szélről volt eredményes. 5–9
1
8. perc
Kovacsics kapkodott. A svéd támadásnál lépéshiba.
17. perc
Passz után élelmes betörés a svéd gólt előzménye. 5–8
17. perc
Sulland átlövése ment a kapu mellé.
16. perc
Csarnokból kilőtt svéd átlövés.
15. perc Groot kapott két percet.
15. perc
Emberhátrányos svéd gól, majd eladott győri labda támadásban. 4–8
15. perc
Groot harcolt ki hetest és kiállítást. Sulland értékesítette a büntetőt. 3–8
14. perc Elkapkodták a hazaiak.
14. perc
Rossz győri passz, határozott szerelés, a kontránál faultoltak a vendégek.
13. perc
Svéd belemenés.
12. perc Korsós
nem kegyelmezett a szélről. 3–7
12. perc
Grimsbö védett egy gyengécske, a blokkon erejét vesztő lövést.
11. perc Broch
lőtte be beállóból Amorim bejátszását. 3–6
10. perc
Amorim találta el a lécet.
10. perc
Ezt a figurát eladták a hazaiak, a szélső befutott a hármas védők mögé és beállóból lőtt gólt. 35
9. perc Löke
fordult be két védő között, majd lőtt gólt pattintva és közben kiharcolt egy kiállítást is. 2–5
8. perc
Svéd átlövés kötött ki a jobb felsőben. 2–4
8. perc
Eladott svéd labda. Groot átlövése kötött ki a bal alsóban. 1–4
7. perc Svéd időkérés. Sokat mozognak a hazaiak, de a győri faltól 12-14 méterre. Sok munkával ritkán kerülnek helyzetbe.
6. perc
Grimsbö érezte a szándékot, védett, majd a győri lerohanás után Broch volt eredményes. 13
5. perc Amorim
zúzta be. 12
5. perc
Szélről leadott lövést védett Grimsbö.
4. perc Löke
egyenlített. 1–1
4. perc
Sok mozgás a győri fal előtt, majd betörés. 10
3. perc
Elpasszolt győri labda a svéd fal előtt.
3. perc
Szép hazai betörés, csúnya lövéssel. Győri szemmel fordítva...
2. perc
Sulland lövését védte a svéd kapus.
2. perc
Passzívig támadtak a svédek, majd Grimsbö könnyedén védte a kényszerből ellőtt labdát.
1. perc Elkezdődött a mérkőzés, a hazaiak támadhattak először.

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2016.06.15 19:22:50

Kézilabda nemzetisport.hu

Szerbia csak rövid időre tudott nehezítő tényező lenni: 30–25 a vége, összesítésben 56–50.

2016.06.10 17:20:45

Kézilabda nemzetisport.hu

Bár már nyolc góllal is vezettünk, a szerbek visszakapaszkodtak – de a győzelem a miénk lett.

2016.06.10 12:55:42

Kézilabda nemzetisport.hu

A női válogatott Dániával és Csehországgal is megmérkőzik Svédországban.

2016.05.29 13:15:26

Kézilabda NEDELYKOV TAMÁS (Köln)

Sokáig úgy tűnt, a magyar csapat simán megnyeri, aztán jött a Kielce…

2016.05.29 10:15:12

Kézilabda nemzetisport.hu

KEZDÉS: 18.00. A magyar csapat a harmadik, a lengyel az első fináléjára készül • Sabaté vagy Dujsebajev?