Női kézi BL: pozitív eset(ek) Rosztovban, halasztják a CSM elleni rangadót

2020.09.24. 13:04
null
Újabb két meccset töröltek (Fotó: AFP)
Hivatalossá vált, hogy újabb két mérkőzést elhalasztanak a női kézilabda Bajnokok Ligája hétvégi programjából. A Krim Ljubljana és az Esbjerg, valamint a CSM Bucuresti és a Rosztov-Don összecsapását kell későbbi időpontban játszani a koronavírus-járvány miatt.

 

A halasztás előzménye, hogy a Krim Ljubljanának a Rosztov-Don otthonában játszott mérkőzése után, a frankfurti reptéren végzett teszt a küldöttség egyik tagjánál pozitív eredményt hozott. Az Oroszországba indulás előtt még mindenki negatív volt, így hazatérve az egész csapat tíznapos karanténba került, ezzel lehetetlenné téve, hogy a hétvégén pályára lépjen a csapat.

Az EHF beszámolója szerint a hét elején a Rosztov-Donnál is találtak fertőzötteket, ezért a másik mérkőzést sem lehet lejátszani. A hír érdekessége, hogy az orosz csapat honlapja viszont csak egy érintett játékosról tesz említést.

A Krim Ljubljana–Esbjerg mérkőzést szombaton, a CSM Bucuresti–Rosztov-Don összecsapást vasárnap játszották volna.Korábban a Ferencváros Metz elleni találkozóját halasztották el a harmadik fordulóból, miután a magyar csapatban egyre több játékos produkál pozitív mintát.

Legfrissebb hírek

Női kézilabda BL: megvan, mikor kezd az FTC és a DVSC a nyolcaddöntőben

Kézilabda
2026.02.25. 15:39

Női kézilabda BL: a Dortmund vár az FTC-re, a DVSC a Győrrel meccselhet a final fourért – így néz ki a folytatás

Kézilabda
2026.02.22. 17:50

Simán megverte a Dortmundot, és csoportelső lett a Győr a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.02.22. 17:30

A DVSC hazai győzelemmel zárta a csoportkört a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.02.22. 15:33

Női kézilabda BL: Ana Gros elérte az ezergólos határt

Kézilabda
2026.02.22. 12:49

Az FTC nyert Dániában, de rájátszásra kényszerül a negyeddöntőért a női kézi BL-ben

Kézilabda
2026.02.21. 19:33

Új beálló debütál Győrben, nagy visszatérő a Ferencvárosnál – zárul a BL csoportköre

Kézilabda
2026.02.21. 12:26

Hámori Konszuéla: Rengeteget fejlődünk egyénileg és csapatként is

Kézilabda
2026.02.17. 11:51
Ezek is érdekelhetik