Női kézi BL: összecsap a legmagasabb és a legalacsonyabb játékos

Vágólapra másolva!
2014.10.26. 13:08
Szombat délelőtt Svédország felé vette az irányt a Győr női kézilabdacsapata, a kétszeres Bajnokok Ligája-győztes vasárnap a Sävehof otthonában vívja a második csoportmérkőzését a BL-ben. A találkozón összecsaphat a sorozat legmagasabb és legalacsonyabb játékosa.

A Sävehof az első körben 15–16-os első félidő után beleszaladt a késbe a Viborg ellen (25–38). Négy svéd válogatott játékosát is elveszítette a nyáron, akiket három, az utánpótlásból felhozott ifjonccal pótolt, így korántsem meglepő, hogy a skandinávoké 20.6 esztendővel a legalacsonyabb átlagéletkorú keret a mezőnyben, ráadásul 174 cm-rel a Sävehof a legalacsonyabb átlagmagasságú együttes a BL-ben (vasárnap így összecsaphat egymással a sorozat legmagasabb játékosa, a 198 centis győri Planéta Szimonetta és a legalacsonyabb, a 164 centire „nőtt" Louise Sand). Ettől függetlenül dőreség lenne egy kézlegyintéssel elintézni a svéd bajnokot, és ezt nem csak a hosszú utazás miatt mondjuk.

„A Sävehof tipikus skandináv kézilabdát játszik, hatékony lerohanásokkal – mondta Bognár-Bódi Bernadett, a Győr jobbszélsője. – Nagyon sok gólt lőnek indításból, sokszor többet, mint felállt védelemmel szemben. Pontos befejezésekre van szükség tőlünk, hogy megszűrjük az indulásaikat. A belső pozíciók is fontosak, a beállósaikra is figyelnünk kell. Ha egységesen, csapatként működünk együtt és a saját játékunkra és védekezésünkre koncentrálunk, nem adva nekik lehetőséget, akkor nem lesz gond."

A múlt szombati első BL-találkozó után kis pihenőt kaptak a győri játékosok, majd szerdán biztosan győzték le bajnokin a Fehérvárt (29–21), de a héten főleg a vasárnapi BL-találkozóra készültek. Ambros Martín azt mondta a végül sima győzelmet (32–23) hozó, Lokomotiva Zagreb elleni első csoportmeccs után, hogy reméli, az ott mutatott játék jó alapot nyújt a svédországi erőpóbán is. Ennek szellemében, de a másfél hete ujjtörést szenvedő Susann Müller nélkül vágott neki északnak a Győr.

 

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, 2. FORDULÓ
C-CSOPORT

IK Sävehof (svéd)–GYŐRI AUDI ETO KC, 17.00 (Tv: Digi Sport2)
RK Lokomotiva Zagreb (horvát)–Viborg HK (dán), 16.50

SZOMBATI EREDMÉNYEK
A-csoport: Hypo NÖ (osztrák)–Dinamo Volgográd (orosz) 25–25
B-csoport: Podravka Koprivnica (horvát)–Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) 27–32, Vardar Szkopje (macedón)–Thüringer HC (német) 26–21
Az állás: 1. Podgorica 4, 2. Thüringer HC 2 pont (54–46), 3. Szkopje 2 (43–44), 4. Koprivnica
D-csoport: MKS Lublin (lengyel)–Larvik (norvég) 23–28, Metz Handball (francia)–HCM Baia Mare (román, Szűcs Gabriella) 34–24
Az állás: 1. Larvik 4 (53–43), 2. Metz 2 (54–49), 3. Baia Mare 2 (54–59), 4. Lublin 0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik