Női kézi BL: két helyszín közül választhat az elődöntőre a Valcea

2013.03.19. 00:11
Bár korábban több lehetőség is felmerült, most úgy tűnik, két helyszín közül választhat a Bajnokok Ligája elődöntőjére az Oltchim Valcea női kézilabdacsapata. Mint ismert, a románok a magyar bajnok, a BL-ben még hibátlan Győri Audi ETO KC-val találkoznak a négy között.

Mint korábban beszámoltunk róla, a román lapok azt sem tartották elképzelhetetlennek, hogy a bukaresti Nemzeti Stadionban rendezzék meg a Valcea mérkőzését, de mint utóbb kiderült, ennek kevés realitása volt. Szintén ötletként felmerült a Romexpo, ahol egy ideiglenesen kialakított pályán rendezhették volna a mérkőzést, ám az első áprilisi hétvégére már egy koncertre van kiadva a létesítmény. Más lenne a helyzet, ha a Valca megnyerte volna a csoportját, mert akkor a visszavágót játszaná hazai környezetben, és arra a hétvégére szabad lenne a hely. Szintén bedobták lehetőségként a craiovai csarnokot, de az nincs elfogadva az EHF által, és hátránya, hogy nem veszi körbe négy oldalról lelátó a pályát.Mint korábban beszámoltunk róla, a román lapok azt sem tartották elképzelhetetlennek, hogy a bukaresti Nemzeti Stadionban rendezzék meg a Valcea mérkőzését, de mint utóbb kiderült, ennek kevés realitása volt. Szintén ötletként felmerült a Romexpo, ahol egy ideiglenesen kialakított pályán rendezhették volna a mérkőzést, ám az első áprilisi hétvégére már egy koncertre van kiadva a létesítmény. Más lenne a helyzet, ha a Valca megnyerte volna a csoportját, mert akkor a visszavágót játszaná hazai környezetben, és arra a hétvégére szabad lenne a hely. Szintén bedobták lehetőségként a craiovai csarnokot, de az nincs elfogadva az EHF által, és hátránya, hogy nem veszi körbe négy oldalról lelátó a pályát.

Hasonló okok miatt a valceai csarnokot is el kellett fogadtatni a szezon előtt az EHF-el, és a románok végül megkapták az engedélyt, hogy akár az elődöntőt is ott játszhassák. A háromezer férőhelyes saját csarnok tehát az egyik variáció, a másik a 2010-es BL-döntőnek is otthont adó bukaresti sportcsarnok, ahova 5500 néző férne be. A döntést mindenesetre napokon belül meg kell hozni

Mint ismert, a Petrom vállalat ígérete szerint az elődöntőbe jutással 500 ezer eurót folyósít a csapatnak, amely ebből rendezni tudja a játékosok felé az elmaradt béreket.

Az elődöntő első mérkőzésére az április 6-7-i hétvégén kerül sor, míg a veszprémi visszavágót egy héttel később rendezik.

Legfrissebb hírek

„Nem az volt az álmom, hogy bejussak a BL-döntőbe, hanem hogy megnyerjem” – így motivált a Metz edzője az ETO legyőzése előtt

Kézilabda
2026.06.10. 17:56

A benevezett klubok közül csak egy nem indulhat a női kézi BL-ben

Kézilabda
2026.06.10. 16:09

Női kézilabda BL: a Ferencváros szabadkártyát igényelt

Kézilabda
2026.06.09. 16:13

Az ETO ügyvezetője: Legközelebb még eredményesebbek leszünk

Kézilabda
2026.06.09. 15:43

Csak rossz hétvégéje volt a Győrnek, vagy ennél nagyobb a baj?

Kézilabda
2026.06.09. 08:13

Per Johansson: A következő szezonban sokkal erősebben fogunk visszatérni!

Kézilabda
2026.06.08. 21:06

Köszöntötték a magyar bajnok és BL-ezüstérmes Győri Audi ETO KC játékosait

Kézilabda
2026.06.08. 19:51

„Többet elértem, mint amiről valaha is álmodtam” – Ana Gros különleges búcsúajándékot is kapott a final four végén

Kézilabda
2026.06.08. 15:51
Ezek is érdekelhetik