Női kézi BL: igazolnia kellett a Fradi német riválisának

Vágólapra másolva!
2014.08.19. 19:07
A felkészülési időszakban a csapatot sújtó sérülések miatt új játékost kellett igazolnia Ferencvárossal közös Bajnokok Ligája selejtezőcsoportban szereplő HCL Leipzignek. A német klub 2015. június 30-ig szóló szerződést kötött a 25 éves román balátlövővel, Roxana Alina Ioneaccal.

A 182 cm magas játékosról a klub hivatalos honlapján közölt hírben elismeréssel nyilatkozott Norman Rentsch vezetőedző, kiemelve, hogy magassága ellenére gyorsnak mondható, és jól lát a pályán. A román válogatottal 2012-ben az egyetemi vb-n ezüstérmet szerző Ioneac az elmúlt szezonban a román SCM Craiova együttesében szerepelt.

Mint korábban beszámoltunk róla, a Leipzig keretében többen is megsérültek a felkészülési időszakban, balátlövő poszton Anna Atladóttir és fiatal poszttársa, Nicole Lederer is súlyos vállsérülést szenvedett, féléves kihagyással számolhatnak.

Szeptember 20-21-én Lipcsében rendezik meg azt a BL-selejtezőtornát, amelyben a Fradi is érdekelt. A népligetiek a holland Sercodak/Dalfsen ellen lépnek először pályára, és ha sikerrel veszik az első lépcsőfokot, a HC BNTU-BELAz Minszk (fehérorosz)–HC Leipzig (német) párharc továbbjutójával vívnak ki-ki mérkőzést a főtáblára jutásért.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik