Döcögős győri játék, csodás pontmentéssel a végén

Vágólapra másolva!
2017.02.12. 16:52
null
A Győr nagyszerű hajrával mentett pontot (Fotó: Veres Viktor)
A Győri Audi ETO női kézilabdacsapata hazai pályán 27–27-es döntetlent játszott a norvég Larvikkal a Bajnokok Ligája középdöntőjének 2. csoportjában. A találkozó utolsó három percének kezdetén a vendégek három góllal vezettek!

 

Rendkívül döcögősen kezdte a meccset a magyar csapat, az első győri találatra a 7. percig kellett várni, tíz perc után pedig hiába dobott kevés gólt a Larvik is, simán vezetett (1–3).

A 17. percig nem is nagyon változott a játék összképe, a norvég együttes minden támadását igyekezett minél tovább húzni, ezt nagyszerűen egészítette ki a lerohanás a labdaszerzések után, amiből volt elég (2–6).

Ekkor kicsit magához tért a győri támadójáték, és Toft sem védett már ki mindent, Groot vezérletével feljött ikszre a házigazda (6–6), de a fordítás nem jött össze, sőt, 7–7 után Stangéék egy 4–0-s szériával megint elléptek (7–11). A szünetre kettőt faragott a hátrányból a Győr, így 9–11-gyel fordultak a felek.

A második félidő elején a Győr kezdett hatalmas elánnal, Mörk fantasztikus akciójával a 37. percben 14–12-re már az ETO vezetett.

Ekkor azonban újítani tudott a Larvik, az addig főleg időhúzásra játszó norvégok elkezdték szórni a gólokat, és Kurtovic vezérletével folyamatosan egyenlítettek.

Az 53. percben Bódi lövésével még itt volt az előny (24–23), de Stange átlövése négy perccel később már háromgólos vendégfórt jelentett (24–27)!

Már-már úgy tűnt, eldőlt a mérkőzés, de a győriek nem adták fel, lehúzták a rolót, és Bódi, Amorim valamint Broch góljával egy pontot megmentettek (27–27).

NŐI KÉZILABDA BL
KÖZÉPDÖNTŐ, 2. CSOPORT, 3. FORDULÓ

GYŐRI AUDI ETO KC–LARVIK HK (norvég) 27–27 (11–9)
Győr, 5273néző.V:Alpaidze, Berezkina (oroszok)
GYŐR:Grimsbö – Bódi3, N. MÖRK7 (4), Görbicz1 (1), Broch1, Amorim3, Hársfalvi. Csere:Kiss É. (kapus), GROOT5, Tomori2, Puhalák3,Knedlíková2, al-Gaui. Edző:Ambros Martín
LARVIK:TOFT –Riegelhuth2,KURTOVIC10 (5),Hammerseng3, FRAFJORD4, Breistöl2, T. Mörk3. Csere:Dias (kapus), Breivang, Stange2, Edin1. Edző:Tor Odvar Moen
Az eredmény alakulása. 3. perc:0–2.14. p.:2–520. p.:6–6.28. p.:7–11.37. p.:13–1243. p.:17–15.46. p.:18–18.55. p.:24–2559. p.:26–27
Kiállítások:6, ill. 12 perc
Hétméteresek:5/5, ill. 5/5
MESTERMÉRLEG
Ambros Martín:
– Tisztában voltam vele, hogy lesz ilyen meccsünk, és a Larvik az első félidőben valóban fölénk nőtt. Nagyon idegesek voltunk, sokat hibáztunk, de a szünetben rendeztük a sorainkat támadásban, viszont a védekezésünk szétesett és amikor fordítottunk, nem tudtuk eldönteni a meccset. De mindennek ismeretében örülhetünk az egy pontnak és hogy nem csökkent az előnyünk a csoport élén.
Tor Odvar Moen:– Kezünkben volt a meccs, mi voltunk a jobb csapat, ennyiből csalódott vagyok, de előre aláírtam volna az egy pontot. Nagyon kemény ellenállást fejtettünk ki védekezésben, és a játékosaim hatalmasat küzdöttek, hiába van a klubunk nehéz helyzetben.

A TÖBBI MÉRKŐZÉSEN
CSM Bucuresti (román)–Team Esbjerg (dán) 33–25
SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Midtjylland (dán)–Krim Ljubljana (szlovén) 28–19

A 2. CSOPORT ÁLLÁSA
1. GYÖRI AUDI ETO KC7511212–170+4211
2. Midtjylland (dán)743178–170+8 8
3. Larvik (norvég)7322191–188+3 8
4. CSM Bucuresti (román)7313179–176+3 7
5. Krim Ljubljana (szlovén)734174–201–27 6
6. Team Esbjerg (dán)716187–216–29 2



PERCRŐL PERCRE

60. Véget ért a mérkőzés.
60.
Három másodperc, szabaddobás. Grimsbö visszajön, véd!
60.
Még 21 mp, időt kér a Larvik.
60.
Labdaszerzés! Broch egyenlít! 27–27
60. Elvesztik! De belemenés Amorimtól.
59.
Kurtovic lövését kirúgja Kiss! Amorim szépít. 26–27
58. Bódi
a hosszú alsóba lőtt. 25–27
57.
Még egy győri időkérés.
57. Stange
újabb gólja. Eldőlt? 24–27
57. Rossz bejátszás.
56.
Kurtovic újabb hetest értékesít. 24–26
55. Bódi a jobb szélről most a jobb felső mellé lőtt.
55.
Győri időkérés.
55.
Amorim lövése a kapufáról kijött, a kipattanó az övék, és a vezetés is most már. 24–25
54.
T. Mörk harcolt ki hetest, Kurtovic ezt is belövi. 24–24
53. Hammersengnek
megjött a lövőkedve, de Bódi sem rest. 24–23
52. Kurtovic
nagyon megveri az emberét, betörésből egyenlít. Puhalák gyorsan felel! 23–22
52.
Norvég időkérés.
52. Groot
talpról, újra győri előny. 22–21
51. A rendszer kicsit döcög, Kiss Éva viszont véd.
51.
Rossz passz, gyors Larvik-gól, de gyors Bódi-válasz. 21–21
50. Hammerseng
lőtt 9-ről a kapuba. 20–20
49. Kiss véd, de visszakapják a norvégok.
49.
Kurtovic most ront, Groot nem. 20–19
48. Bódi ziccerét is védi Toft.
48.
Kiss hozzáér, de Kurtovic lövése is gól. 19–19
48. Kiss hiába véd, hetes.
47.
Megint Mörk lövi, megint gól. 19–18
47.
Óriási daráló, Frafjord kap egy két percet.
47.
Kiss a kapuban.
47. Labdavesztés, de utolérik Frafjordot, Grimsbö véd. Megint indítás, Groot és Grimsbö ütközik.
46. Tomori
góljára Frafjord felel gyorsan. 18–18
45. Görbicz talpról, blokkba.
44.
Rossz passz, fordulás, T. Mörk egyenlít. 17–17
43. Kurtovic
Kissnek bedobja. 17–16
43.
Hetes és újabb győri két perc.
43. Tomori
betörésből a bal felsőbe lő. 17–15
43. Breistöl átlövését védi Grimsbö.
43. Groot
megint két percet kap.
42.
De most nem, a lerohanás végén ezúttal eredményes a szélső. 16–15
41. Knedlíková ziccerét védi Toft. Hihetetlen formában van.
41. Stange
is kap egy erősnek tűnő két percet.
40.
Groot próbálkozása kimarad, Stangéé nem. 15–15
39.
Villámgyors válasz. 15–14
39.
Görbicz nehéz helyzetből a kapufára lő, a kipattanót Knedlíková bevágja. 15–13
38. Kurtovic
a jobb alsóba lő. 14–13
37. MÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖRK.
Mekkora egykezes elkapás volt, és ügyes befejezés. 14–12
37. VÉGRE. Puhalák
góljával először itt az előny. 13–12
37. Mörk
hátrányból bombáz hatalmas gólt. 12–12
36. Edin
is megvillan, Grimsbö csak hozzáérni tud. 11–12
36. Groot
kap erősnek tűnő két percet.
35. Kicsit hasonlít eddig a magyar–dán férfimeccsre…
35. Labdaszerzés, de az indítást lábra dobjuk.
34. Stange belemegy, Knedlíková ziccerét védi Toft, de marad a labda a Győrnél. Toft Görbicz ziccerét is védi!
33.
Most Görbicz lövi, be. 11–11
33.
Amorim harcol ki hetest és két percet.
32. Passzívnál egy blokk és egy Grimsbö-védés.
31. Amorim
talpról, már csak egy közte. 10–11
31.
Folytatódik a meccs.

30.
Véget ért az első félidő.
30.
Grimsbö véd, Puhalák átejti Toftot. 9–11
30. Rossz bejátszás ott, rossz passz itt, déja vu.
29.
El-Gaui harcol ki hetest. Mörk ezt is belövi. 8–11
28. Thea Mörk
kínaiból eredményes, ez igencsak szép. 7–11
27. Groot fölé lő.
27.
Hihetetlen, norvég indítás, Stange-gól.7–10
26.
Megint passzív, megint végigviszik, Frafjord betalál. 7–9
25. Mörk fölé lő. Rossz bejátszás náluk, rossz passz nálunk.
24. Stange
visszaveszi az előnyt, Broch lövését Toft védi. 7–8
24. Mörk
büntetője ismét jó. 7–7
23. Amorimmal szemben belül védekeznek, hetes.
23. Passzív, Kurtovic, most mellé. Nem túl kreatív játék, de eddig hatásos.
21. Toft ezúttal Groot ziccerét védi.
21. Kurtovic
passzívnál visszahúzza. 6–7.
20. Groot
nagyon él, a nem rendező védelmet bünteti. 6–6
20. Mörk
szétlövi a jobb felsőt. 5–6
20. Breistöl
két percet kap, az ETO hetest.
19. Rossz passz, majd kétszer indulás.
19.
Most a Larvik kér időt.
19.
Passzívnál elveszik most, de Toft megint véd. Groot betörése után viszont már nem. 4–6
17. Mörk
is betalál. 3–6
17. Ez viszont már fölé.
17.
Újabb kimaradó győri akció, majd Grimsbö hiába véd, marad a labda a Larviknál.
16.
Újabb norvég indítás, de Mörk visszafutva labdát szerez.
15. Riegelhuthnak
is van már gólja. 2–6
14. Görbicz betörését és Hársfalvi szélről leadott lövését is védi Toft.
14.
Jön is a győri időkérés.
14.
Hiába a győri labdaszerzés, visszafújják, és gyorsan büntet a Larvik. 2–5
13. Toft Tomori lövését is védi.
13. Rossz norvég bejátszás, Mörköt blokkolják, a túloldalon a ziccerből a kapufa óriási véd. Kis pihi, ápolás. Groot ül le kicsit.
12. Görbicz a bal szélről nem találja el a bal felsőt.
11. Kurtovic
magabiztos. 2–4
11. Hammerseng harcol ki hetest. Kiss érkezik.
11.
Groot betörése hozza meg a második győri gólt. 2–3
10. Félelmetesen nagy csata van a győri hatos előterében, végül passzívnál elveszik az orosz játékvezetők.
9.
Mörk lövését is védi Toft.
8. Frafjord
bünteti a kimaradó lehetőséget. 1–3
8. Kurtovic a kapu mellé tüzel, Bódi szélső próbálkozását Toft hárítja.
7. Amorim
töri meg a jeget, betörésből eredményes. 1–2
6. Passzív a Larviknál, labdavesztés, de a pálya közepén visszaszerzi a labdát a norvég csapat. Az akció lezárása Grimsbö védése.
5. Rossz győri passzal ér véget az újabb akció.
4.
Hosszan támadnak a norvégok, Breistöl a jobb alsóba lő. 0–2
3. Toft véd, továbbra sincs győri gól.
2.
Grimsbö most védi Kurtovic lövését.
2.
Görbicz kezd irányítóban, lövését a kapufa védte.
1.
Az első támadást villámgyorsan góllal fejezik be a norvégok. 0–1
1.
Elkezdődött a mérkőzés.
Felcsendült az EHF himnusza után a Himnusz is. Mindjárt kezdünk.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik