Női kézi BL: érzelmek nélkül - volt győriek a Podgorica ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.05.01. 10:52
Május 3-án, szombaton kezdetét veszi a női kézilabda Bajnokok Ligája 2013–2014-es idényének fináléja. A final fourba jutó négy együttes közül a Vardar Szkopje a Buducsnoszt Podgoricával csap össze az elődöntőben. Andrea Lekics és Jovanka Radicsevics az előző idényben még a Győri Audi ETO-val nyert BL-t, az idén már a Vardar sikeréért harcolnak.

„A Bajnokok Ligája történetében először rendezik final four formában a döntőt, így nagyon örülök, s egyben izgatott is vagyok, hogy részese lehetek ennek a történelmi eseménynek – idézi a Vardar hivatalos honlapja Andrea Lekicset. – Az elmúlt nyolc-tíz hónapban pontosan ezért dolgoztunk ilyen keményen. Mindannyian készen állunk, hogy megnyerjük a serleget. Ahogy egész Macedónia, mi is nagyon várjuk a finálé kezdetét. Ugyanakkor türelmesnek kell lennünk, mert egy nagyon erős Buducsnoszt vár ránk. Mind meg akarjuk nyerni a mérkőzést. Bár sok játékost ismerek a Podgoricából, profiként félre kell tennem az érzelmeket, s remélhetőleg a BL-trófeával térünk majd vissza Szkopjéba.”

„Maradandót szeretnénk alkotni Budapesten – kezdte Jovanka Radicsevics. – A Buducsnoszt ellen kemény találkozóra számítok. Jól ismerjük a játékát, kiélezett meccs lesz, két balkáni mentalitású csapattal. Bár pályafutásom nagy részében Buducsnoszt-játékos voltam, élsportolóként ez nem befolyásolhatja a játékomat, s ezt az elődöntőben bizonyítani is fogom.”

Kövesse nyomon a női kézi BL final four felvezetését a Nemzeti Sport Online-on!

Legfrissebb hírek

„Mindig azt éreztem, hogy Győr az otthonom” – Kari Brattset ismét edzésbe állt

Kézilabda
Tegnap, 14:24

Szokatlan döntés született a Győri ETO BL-elődöntőjéről a budapesti final fourban

Kézilabda
2026.04.28. 11:43

Per Johansson: A Brestet is teljes, minden elemében erős csapatnak tartom

Kézilabda
2026.04.27. 16:54

Sorsoltak a női kézilabda BL-ben, a Brest Bretagne lesz a Győri ETO ellenfele az elődöntőben

Kézilabda
2026.04.27. 15:27

Szemerey Zsófi: Igazi csapatként hengereltünk az Odense ellen

Kézilabda
2026.04.27. 09:42

A Győr távozó irányítója: Az utolsó meccsemig mindent beleadok

Kézilabda
2026.04.26. 11:20

A Ferencváros nagy hátrányból jött vissza a meccsbe, de a Metz jutott be a BL négyes döntőjébe

Kézilabda
2026.04.25. 19:37

Gálázva jutott sorozatban tizedszer a négy közé az ETO a kézi BL-ben

Kézilabda
2026.04.25. 17:30
Ezek is érdekelhetik