Női kézi: az FTC kétszer is megmérkőzik a Győrrel a felkészülés során

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2020.06.06. 22:36
A tervek szerint tizenegy mérkőzést játszik az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapata a felkészülés során, és kétszer is összecsap a Győri Audi ETO-val.

Mint beszámoltunk róla, július 6-án kezdi meg nyolchetes felkészülését az új idényre az FTC. A játékosok június közepéig folytatják a szinten tartó munkát, majd szűk három hetes pihenő következik. Az új játékosoknak július 6-án kell csatlakozniuk a felkészüléshez.Mint beszámoltunk róla, július 6-án kezdi meg nyolchetes felkészülését az új idényre az FTC. A játékosok június közepéig folytatják a szinten tartó munkát, majd szűk három hetes pihenő következik. Az új játékosoknak július 6-án kell csatlakozniuk a felkészüléshez.

A Fradi augusztus 21-én és 22-én részt vesz egy nagybányai tornán, ahol a helyi csapat mellett a DVSC és a Bistrita (Beszterce) is érdekelt lesz. A Loki és a nagybányai együttes mellett kétszer szerepel a nyári ellenfelek között a Vác, az MTK és nem utolsósorban a Győri ETO is – olvasható a fradi.hu-n.

AZ FTC FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Július 21. (kedd): DVSC–FTC-Rail Cargo Hungaria
Július 29. (szerda): Vác–FTC-Rail Cargo Hungaria
Augusztus 4. (kedd): FTC-Rail Cargo Hungaria–MTK
Augusztus 7. (péntek): FTC-Rail Cargo Hungaria–Vác
Augusztus 11. (kedd): FTC-Rail Cargo Hungaria–Minaur Baia Mare
Augusztus 14. (péntek): Győri Audi ETO–FTC-Rail Cargo Hungaria
Augusztus 18. (kedd): FTC-Rail Cargo Hungaria–DVSC
Augusztus 21-22. (péntek, szombat): Nemzetközi felkészülési torna, Nagybánya
Augusztus 28. (péntek): FTC-Rail Cargo Hungaria–Győri Audi ETO
A nyilvános mérkőzések kezdési időpontjairól és a tizenegyedik meccsről későbbre ígért tájékoztatást a Ferencváros.

Legfrissebb hírek

Sokat hibázott, de nagy csatában nyert az ETO az Odense ellen

Kézilabda
2 órája

Női kézilabda BL: 150. nemzetközi győzelmére hajt az FTC

Kézilabda
13 órája

Az ETO a favorit a román női kézibajnokság sztárjának megszerzésében – sajtóhír

Kézilabda
2026.10.14. 15:40

Az ETO könnyed győzelemmel vette el az Esztergom veretlenségét a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.10.13. 19:32

Deli Rita: Komoly sikerek kapujában a Ferencváros, jó nézni a játékukat

Kézilabda
2026.10.13. 14:09

„Ez egy megnyert pont” – Győri-Lukács Viktória

Kézilabda
2026.10.12. 13:55

Galéria: hatalmas csata után játszott döntetlent a Győr és a Metz

Kézilabda
2026.10.11. 13:12

A hibátlan mérleg megőrzése a tét a két rangadón a női kézi BL-ben

Kézilabda
2026.10.10. 08:30