Női kézi: az FTC alelnöke szerint korai döntést hozott az MKSZ

2020.04.10. 13:50
null
Nyíri Zoltán szerint korai döntést hozott az MKSZ (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
A Ferencváros ügyvezető alelnöke, Nyíri Zoltán volt a Sport Televízió Heti helyzet című műsorának vendége, és úgy fogalmazott: elfogadja a Magyar Kézilabda-szövetség döntését, hogy lefújja a bajnokságokat, ugyanakkor korainak tartja.

 

„Én eddig azt mondtam, hogy mindenhol amellett kardoskodom, hogy játsszunk. Most álszent lenne, ha azt mondanám, hogy jaj, nem baj, hogy lezárták a kézilabda-bajnokságot. Én azt meg merem kockáztatni – a döntést elfogadva, nem az ő (MKSZ – a szerk.) székükbe ülve –, hogy szerintem korai döntést hoztak – mondta Nyíri Zoltán a Heti helyzetben. – Várni kellett volna még, hiszen nincs olimpia, nyáron lehetett volna kézilabdázni is szerintem. Lehet, hogy a Fradinak ez most éppen jó, mert tavaly másodikok voltunk, de így van, a Bajnokok Ligája-indulást szabadkártyák döntik el, nem a helyezések. Az első indul, a többiek pedig reménykednek.”

Az MKSZ döntése értelmében nemcsak helyezéseket nem osztanak ki, de kiesők és feljutók sincsenek. A labdarúgóknál még nem született ilyen döntés, de példaként hozta Nyíri a másodosztályt, ahol az MTK szinte biztos feljutónak számított, hiszen 12 ponttal előzte meg a harmadik helyen álló Vasast. „Ha a fociban most lezárják ugyanígy, akkor annak a klubnak, aki toronymagasan vezeti az NB II-t, annak mit mondasz? Hogy még egy évet várjál? A szponzorainak mit mondasz? Hogy még egy évet várjál?”

Ahogy arról beszámoltunk, az FTC labdarúgói kisebb csoportokban megkezdték az edzéseket, a pénteki gyakorlásról galériát is készítettünk. Erre is reagált Nyíri Zoltán.

„Azt gondolom, ha a gyógyszertárakban dolgoznak, a boltokban dolgoznak, van egy csomó ember, aki dolgozik a focistákon kívül, akkor dolgozzanak ők is. Ők csak dolgoznak, munkaszerződésük van, ez a munkahelyük, a munkahely látogatása nem tiltott. Nem kóricálnak a városban, beülnek edzésfelszerelésben az autóba, háztól-házig utaznak, itt kiszállnak, edzenek, visszaszállnak, hazamennek.”

 

Legfrissebb hírek

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Megszerezte első pontjait az Alba Fehérvár a női kézi NB I-ben, gálázott az Esztergom

Kézilabda
2026.09.19. 18:19

Női kézi NB I: az újonc felett aratta első győzelmét a NEKA

Kézilabda
2026.09.18. 19:45

Női kézi NB I: az MTK legyőzésével folytatta menetelését a Fradi

Kézilabda
2026.09.16. 19:37

Óriási kapusteljesítményekkel nyert a Győr a Kisvárda ellen a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.09.15. 19:30

Ünnepi meccsen kapott ki a Vasas, a DVSC viszont nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.09.12. 20:35

Női kézilabda NB I: nehezen indult, végül könnyedén nyert az ETO az MTK ellen

Kézilabda
2026.09.09. 19:55

Női kézilabda NB I: simán nyert az FTC a NEKA vendégeként

Kézilabda
2026.09.09. 18:35