nemzetisport.hu 2016.02.04 11:19 Frissítve: 2016.02.04 11:53

Női kézi: a különbség Dánia és hazánk között – Groot szerint

Nycke Groot nagyszerű formában kézilabdázik, meccsről meccsre a Győri Audi ETO KC egyik legjobb játékosa. A holland játékos is elégedett a teljesítményével.

 

„Azt gondolom, egyre jobb formában vagyok, s ez boldogsággal tölt el. Persze mindez nem azt jelenti, hogy nem kell már fejlődnöm, igenis vannak területek, melyekben előre kell lépnem, s biztos vagyok benne, hogy ez megtörténik” – mondta a kisalfold.hu-nak a holland játékos, akinek meg kellett szoknia, hogy Győrben minden poszton klasszisok szerepelnek.

„Magyarországon sokkal inkább az erő, a fizikum dominál, míg Dániában inkább a taktikára helyezik a hangsúlyt” – tette hozzá Nycke Groot, aki remekül érzi magát a városban, a klubnál, s mint mondta, valóban fantasztikus az a hangulat, ami a meccseken tapasztalható.

„Ellenfélként is látszott sokszor, hogy milyen nagyszerű közönsége van a győrieknek, de tényleg teljesen más, amikor a lelátóról a buzdítás nekem, nekünk jön. Az pedig, hogy itthon és az idegenbeli meccseken is így támogatnak bennünket, rengeteg pluszenergiát ad nekünk, játékosoknak. Hozzáteszem, a csarnokon kívül is csupa kedves emberrel találkozom, és segítenek is, ha látják, hogy valamivel nem boldogulok” – mesélt tapasztalatairól a holland „karmester”.

„Otthon nem annyira népszerű a sportág, a bajnokságot sem mondhatni erősnek, viszont a legjobb játékosok elég hamar külföldre kerülnek. Én is rengeteget tanultam Dániában, és sokat számít, hogy szinte mindegyikünk a világ legerősebb bajnokságaiban, a legjobb játékosokkal edzhet, s játszhatunk egymás ellen is. Ezáltal pedig nemcsak mint játékos, hanem mint ember is sokat fejlődünk” – indokolta a holland válogatott vb-ezüstéremben csúcsosodó sikerét Groot, aki tisztában van azzal, hogy Győrben mindig a legmagasabb szinten kell teljesíteni.

„Egyértelműek a célok Győrben, megnyerni mindent, amit lehet. Ezt akkor is tudtam, amikor ide igazoltam. Ennek ellenére nem érzem a mindennapokban ezt az eredménykényszer okozta nyomást. Keményen dolgozunk, s bár több jó csapat is van a Bajnokok Ligájában, hiszem, hogy meg tudjuk nyerni. Akárcsak a bajnokságot, melyben nagy harcot vívunk a Ferencvárossal, de hiszem, hogy egyre jobbak leszünk, s a bajnoki döntőben legyőzzük a riválisunkat” – mondta bizakodva az irányító, aki szabadidejében honfitársával, a győriek másik hollandjával, Yvette Brochkal szívesen utazik Budapestre, Bécsbe vagy Pozsonyba, emellett pedig szeret főzni és sütni is, így a konyhában is sok időt tölt. Bevallása szerint a tradicionális magyar ételek közül még nem sokat kóstolt, de a gulyáslevest mindenképpen szeretné kipróbálni. 

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2016.12.06 17:32:57

Kézilabda NEDELYKOV TAMÁS (MALMÖ)

Az irányító a csehek ellen nem érezte, hogy a hátára tudná venni a csapatot, de tudja, min kell változtatnia.

2016.12.05 17:40:35

Kézilabda nemzetisport.hu

Rosszul kezdtük az Európa-bajnokságot: most először vertek meg minket a csehek.

2016.12.05 10:48:22

Kézilabda NEDELYKOV TAMÁS (MALMÖ)

KEZDÉS: 18.30. A kapitány szerint nyernünk kell, de ehhez végig koncentrált játékra lesz szükség.

2016.12.04 16:24:39

Kézilabda nemzetisport.hu

Végig dominálva, ötgólos különbséggel győzte le a dán bajnok Silkeborgot a magyar együttes.

2016.12.03 13:16:26

Kézilabda nemzetisport.hu

Hat góllal múlta felül a Celjét hazai pályán a Tisza-parti csapat, amely már biztosan „dobogón” telel.