Női kézi: a Fradi-meccs előtt már számolgat a Valcea; mi lesz Barbosáékkal?

Vágólapra másolva!
2013.03.04. 15:04
null
Alexandrina Barbosa (labdával) a Valcea egyik meghatározó játékosa, de vajon meddig? (Fotó: prosport.ro)
A női kézilabda Bajnokok Ligájában szombaton sorsdöntő meccs vár a Ferencvárosra, hiszen ha legyőzi a román Valceát Dabason, akkor már biztosan négy közé jut. Ugyanakkor a Valcea egy magyarországi sikerrel még csoportelső is lehet. A román sajtó ennek lehetőségét is számolgatja, miközben arról is ír, hogy ma sorsdöntő tárgyalás vár a vezetőkre.

 

Az orosz Zvezda hétvégi, 26–23-as legyőzése után a román Pro Sport napilapnál már azt is kiszámolták, milyen eredmények esetén nyerheti meg csoportját a jelenleg még csak a 3., továbbjutást sem érő helyen álló Valcea.

Az jött ki, hogy a román csapatnak az utolsó két mérkőzését, vagyis a Ferencváros elleni szombati idegenbeli és a jövő heti Ljubljana elleni hazai találkozót együttesen plusz kilenc vagy tíz góllal kell megnyernie, és akkor a hármas holtverseny esetén felálló minitabellán az élen zárhatna, és csoportelsőként bejutna a legjobb négy közé (a csoport második helyéhez ennél kisebb különbség is elég lehet).

Igen ám, de addig a vezetőkre még vár egy nagy meccs. A Prosport kifejti – mint a múlt héten már jeleztük –, hogy két kulcsjátékosnak, a portugál-spanyol Alexandrina Barbosának és a spanyol Silvia Navarrónak ma lejár a megállapodásukban szereplő, a jelentős anyagi gondokkal küzdő klubnak adott fizetési haladék a feléjük fennálló tartozás rendezésére.

A Nemzeti Sport Online klubközeli forrásokból úgy értesült, a vezetők a ma délutáni edzést követően ülnek le tárgyalni a két játékossal, de most arra van nagyobb esély, hogy megegyezés születik a két klasszissal a fizetés halasztásáról, így nem távoznak és szombaton játszhatnak a Ferencváros ellen. Információink szerint a játékosok hajlanak az egyezkedésre, miután múlt héten a decemberi bérüket megkapták – a városi önkormányzat segítségével –, és esély mutatkozik a januári fizetés rendezésére is.

A Valcea játékosai közül Ionela Stancánál március 6., míg Allison Pineau-nél március 12. a határidő, ameddig haladékot kapott tartozásai rendezésére a klub, de velük is szeretnének megegyezni.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, KÖZÉPDÖNTŐ, 2. CSOPORT
1. FORDULÓ
02. 03. Oltchim Valcea–FERENCVÁROS 22–23
02. 03. Zvezda Zvenyigorod–Krim Ljubljana 24–29
2. FORDULÓ
02. 10. FERENCVÁROS–Zvezda Zvenyigorod 35–34
02. 10. Krim Ljubljana–Oltchim Valcea 28–24
3. FORDULÓ
02. 16. Oltchim Valcea–Zvezda Zvenyigorod 29–25
02. 17. FERENCVÁROS–Krim Ljubljana 30–26
4. FORDULÓ
03. 02. Zvezda Zvenyigorod–Oltchim Valcea 23–26
03. 03. Krim Ljubljana–FERENCVÁROS 31–25
5. FORDULÓ
03. 09. FERENCVÁROS–Oltchim Valcea
03. 10. Krim Ljubljana–Zvezda Zvenyigorod
6. FORDULÓ
03. 16. Zvezda Zvenyigorod–FERENCVÁROS
03. 17. Oltchim Valcea–Krim Ljubljana
A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Krim Ljubljana (szlovén) 4 3 1 114–103 +11 6
2. FERENCVÁROS 4 3 1 113–113 0 6
3. Oltchim Valcea (román) 4 2 2 101–99 +2 4
4. Zvezda Zvenyigorod (orosz) 4 4 106–119 –13 0

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik