Női kézi: a Fradi a vb-ezüstérmes csapatkapitányával erősített

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.22. 18:10
null
Danick Snelder érkezett a Ferencvároshoz
A Ferencváros hivatalos honlapján bejelentette, hogy szerződtette Danick Sneldert, a vb-ezüstérmes holland válogatott csapatkapitányát.

„Szeretnénk a következő szezonban még előrébb lépni, ennek megfelelően meg kívánjuk erősíteni a következő évekre a csapat védelmének tengelyét és egyben a beállós posztra is egy nemzetközi szinten kimagasló játékerőt képviselő kézilabdást kerestünk. Aki nyomon követte a legutóbbi világbajnokságot, annak számára nem lehet kétséges, hogy ezen elvárásoknak Danick maradéktalanul megfelel" – mondta a fradi.hu-nak, a kézilabda-szakosztály elnöke, Jeney Zsolt Ákos.

„Emellett az is sokat elmond róla, hogy annak a holland válogatottnak a csapatkapitánya, amely decemberben ezüstérmet szerzett a világbajnokságon. Személyesen is megismerve nyugodt szívvel állíthatom, hogy egy újabb nagyon vidám, kiegyensúlyozott és a sikerekért harcolni kívánó csapattaggal erősödött a Fradi-család. A szerződéses tárgyalások során végig nagyon pozitív és korrekt volt, és külön öröm számunkra, hogy más nagy nevű külföldi riválisunkkal szemben minket választott, akik elsőként kerestük meg őt."

Snelder kétéves szerződést kötött a magyar bajnokcsapattal, amellyel szeretne egy magasabb szintre lépni a Bajnokok Ligájában.

„Az elmúlt hat évben sok tapasztalatot szereztem és rengeteg álmom valósult meg Németországban. Úgy érzem most jött el az idő, hogy megtegyem a következő lépést az utamon. Eddig is rengeteget tanultam pályafutásom során, de hatalmas lehetőségnek érzem, hogy a magyar bajnokságban játszhatok majd és a Bajnokok Ligájában is magasabb szintre léphetek” – mondta Danick Snelder, aki 201 meccsen 505 gólt lőtt a Thüringerben.

A német csapat két nappal ezelőtt közölte, hogy a szezon végén távozik a klubtól a játékos. És valóban, a következő szezon elejétől lesz a holland a Ferencváros játékosa.

„Nemcsak Magyarországon, hanem az egész egész kézilabdás világban elismert az együttes, ezért nagy megtiszteltetés, hogy 2016-tól a csapat tagja lehetek. Remélem, hogy a játékommal a magyar bajnokságban és a Bajnokok Ligájában is egyaránt segíteni tudom majd a csapatot. Természetesen az eddig megkezdett kézilabdás utamat is ugyanilyen sikeresen szeretném folytatni és tovább fejlődni minden téren.”

ÍME, DANICK SNELDER!

NÉVJEGY – DANICK SNELDER
Poszt:
beállós, belső védő
Született: Hollandia – Pijnacker, 1990. május 22.
Korábbi csapatai: Oliveo Pijnacker, Omni SV Hellas, Thüringer HC
Eddigi eredményei: 2012–2013 KEK-elődöntő, 2014–2015 BL-negyeddöntő, 2015 vb-ezüstérem,
négyszeres német bajnok, egyszeres német kupagyőztes (a fradi.hu alapján)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik