Női kézi: a Fradi 17 éves beállója szeretné letenni a névjegyét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.13. 09:56
Az FTC 35–30-ra megnyert, Érd elleni női kézilabda bajnoki mérkőzésén Zsiborás Luca immár harmadszor kapott játéklehetőséget Elek Gábortól. A 17 éves beállót decemberben hívta fel a „nagyokhoz” a zöld-fehérek vezetőedzője, a fiatal játékos élni akar a lehetőséggel.

„Nagy boldogsággal tölt el, hogy pályára léphetek a Fradiban, de még szoknom kell a közeget, azért nálam még sokkal gyorsabbak a lányok
– mondta Zsiborás Luca, az FTC 17 éves beállója.– Próbálok magasabb fokozatra kapcsolni, ők irányítanak engem, én pedig igyekszem azt csinálni, amit mondanak. Amikor a Kisvárda ellen először pályára léphettem, nagyon izgultam, de a csapattársaim sokat segítettek, bíztattak, így túllendültem ezen, ma már sokkal kevésbé lett úrrá rajtam az izgalom.”

Ha már megkapta a lehetőséget, élni is akar vele, mint az NSO Tv-nek elmondta, a szezon hátralévő részében szeretné letenni a névjegyét a Fradiban.

„Amikor csak lehetőséget kapok, be akarom bizonyítani, hogy mennyire jó vagyok. Ha ez sikerül, boldog leszek.”

NŐI KÉZILABDA NB I

FTC-RAIL CARGO HUNGARIA–ÉRD 35–30(16–14)
Elek Gyula Aréna, 1200
néző.V:Bonifert, Oláh V.
FTC:
Bíró B. – LUKÁCS V. 6, Háfra N. 3, KOVACSICS 6, Mészáros R. 2, PENA 8 (4), Schatzl Nadine 3.Csere:Szemerey (kapus), Horváth D., KLIVINYI 4, Klujber 3, Zsiborás.Edző:Elek Gábor
ÉRD:
Janurik – Krpezs-Slezák 3 (1), SZABÓ L. 6, Kiss N. 2, J. Kovacsevics 3, TÓTH G. 7, C. LASSOURCE 4.Csere:Foggea (kapus), Lavko 1, Jerábková 2, Simon A., Schatzl Natalie 2.Edző:Szabó Edina
Az eredmény alakulása. 8. perc:
6–2.12. p.:9–4.23. p.:15–10.35. p.:21–16.49. p.:29–23
Kiállítások:
6, ill. 16 perc
Hétméteresek:
4/4, ill. 1/1
MESTERMÉRLEG
Elek Gábor: –
Jól kezdtük a mérkőzést, majd hullámvasúton érezhettük magunkat, parádés megoldások mellett gyermeteg hibákat követtünk el, és ez így is ment a lefújásig.
Szabó Edina: –A második félidő elején megtört az a lendület, amellyel szerettük volna folytatni a játékot. Kijöttek azok a hibák, amelyeket feltétlenül javítani kell, de sok pozitívumot is láttam. Köszönöm szurkolóinknak, hogy elkísértek minket.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik