Női kézi: 26 évesen visszavonul a magyar válogatott beálló

R. B.R. B.
2020.08.03. 12:40
null
Mészáros Rea ízületei nem bírják tovább a versenysportot (Fotó: Tumbász Hédi)
Felhagy a profi sporttal Mészáros Rea, a Váci NKSE kézilabdázója – jelentette be a Pest megyei együttes a hivatalos honlapján.

A 26 éves válogatott beálló 2015-ben bajnoki címet, két évvel később Magyar Kupát nyert a Ferencvárossal. Mészáros decemberben tért vissza nevelőegyesületéhez, a Váchoz. A 2019–2020-as idényben 18 NB I-es mérkőzésen lépett pályára, összesen három gólt dobott.

Mészáros mostantól technikai vezetőként dolgozik a váci utánpótlásban.

„Sajnálatos módon a szervezetem döntéshozatal elé állított, ami az aktív sportolói pályafutásom befejezését jelentette számomra – idézi a vacinkse.hu Mészáros Reát. – Az utóbbi időben az edzések és a pályán eltöltött idő az ízületeimet olyan mértékben megterhelte, hogy nem tudtam megfelelően koncentrálni, és az edzés, a játék sem okozott már örömöt. A szívem még most is vinne előre, de a racionális gondolkodás megálljt parancsolt. Megnyugtat az a gondolat, hogy sikeres sportolói pályafutást tudhatok magam mögött. Melyet köszönhetek a kluboknak, ahol eredményekben és sikerekben gazdag éveket tölthettem el. Köszönettel tartozom a mindenkori magyar ifjúsági, junior- és felnőttválogatott edzőknek, hogy felfigyeltek rám, és a pályafutásomat segítették. Amíg a szervezetem engedte, mindent megtettem a klubok sikereiért, illetve a válogatottban maximálisan küzdöttem a nemzeti csapat minél jobb eredményességéért. Ezekhez a sikerekhez nagyban hozzájárultak a szurkolók, akiknek a buzdítása nélkül nem tudtam volna ennyire jól teljesíteni. A sors úgy hozta, hogy nevelőegyesületemnél a Váci Női Kézilabda Sportegyesületnél tudom abbahagyni a pályafutásomat, amely ebben a helyzetben sem hagyott cserben, és civil életem megkezdéséhez segítséget nyújt, amit ezúton is köszönök. Így nem szakadok el a sportágtól, és bár kívülről, de segíteni tudom a fiatalok aktív sportolói pályafutásának elindítását.”

Legfrissebb hírek

Kézilabda: leány U16-os vb: Molnár Hanna az MVP

Utánpótlássport
2026.10.25. 16:17

Kézilabda: vb-ezüstérmet szerzett az U16-os leányválogatott

Utánpótlássport
2026.10.24. 23:36

Kézilabda: ismét nyert a franciák ellen a junior leányválogatott

Utánpótlássport
2026.10.23. 16:25

Kézilabda: vb-döntőbe jutott az U16-os leányválogatott

Utánpótlássport
2026.10.22. 20:09

Kézilabda: vb-elődöntős az U16-os leányválogatott

Utánpótlássport
2026.10.20. 22:57

U16-os leány kézi-vb: magabiztos győzelem a fehéroroszok ellen

Utánpótlássport
2026.10.18. 19:09

Kézilabda: győzelemmel kezdtek az U16-os lányok a vb-n

Utánpótlássport
2026.10.16. 18:41

Kettős vereséggel búcsúzott a női kézilabda El-selejtező első fordulójában a Vác

Kézilabda
2026.10.10. 16:00