Női junior kézi Eb: újabb magabiztos magyar győzelem

Vágólapra másolva!
2019.07.12. 20:10
null
A magyar válogatott 39–31-re legyőzte Ausztriát (Fotó: Koncz György)
Ismét győzött a győri junior női kézilabda Európa-bajnokságon a magyar válogatott, amely 39–31 múlta felül Ausztriát a második csoportmeccsén.

 

A mérkőzés szorosan kezdődött, hiszen bátor osztrák csapat lépett pályára. Tíz perc után mindössze 7–6-ra vezetett a magyar válogatott, majd az első negyedóra után már kezdtek elhúzni lányaink, így a 20. percben hatgólos különbség (15–9) volt a két válogatott között.

Szebbnél szebb gólokat láthattunk mindkét csapat részéről, de Ausztria nem tudott közeledni Magyarországhoz, ráadásul Albek Anna kétszer is villant a félidő előtt, így biztosan, 21–15-re vezetett Golovin Vlagyimir szövetségi edző válogatottja az első 30 perc után.

A második félidő elején kemény játék volt jellemző, Albek Annát többször is leküldték két percre, a magyar válogatott azonban így is megtartotta előnyét. Tizenkét perc után 28–22-re vezettek a mieink. A mérkőzés végére sem tudta szorosabbá tenni a találkozót az osztrák válogatott, így sima, 39–31-es győzelmet aratott Magyarország, amivel továbbra is százszázalékos.

A magyar válogatott legközelebb vasárnap 18.30-kor lép pályára Spanyolország ellen az utolsó csoportmeccsén.

NŐI JUNIOR KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, GYŐR
C-CSOPORT, 2. FORDULÓ
AUSZTRIA–MAGYARORSZÁG 31–39
(15–21)

AUSZTRIA: Ivancok, Krenn (kapusok), Cosic 2, Draguljic, Dramac 2, Failmayer 4, Fehringer, Kerestely, Kofler 2, Marksteiner 4, Neidhart 5 (1), Reichert 9, Schlegel 3. Edző: Helfried Müller.
MAGYARORSZÁG: Herczeg, Szabó D. (kapusok), Albek 5, Arany 4, Bánfai 4, Kácsor 4, Kellermann, Kuczora 4, Pál 3 (3), Schatzl 5, Simon 3, Stranigg 2, Szilovics, Tóth 2, Vámos 3, Zsiborás. Edző: Golovin Vlagyimir.
Kiállítások: 12, ill. 12.
Hétméteresek: 1/1, ill. 3/3.
Forrás: mksz.hu

A másik mérkőzésen: Montenegró-Spanyolország 21-21 (11-10)
A csoport állása: 1. Magyarország 4 p, 2. Spanyolország 3 p, 3. Montenegró 1 p, 4. Ausztria 0 p

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE

Kapusok: HERCZEG Lili (Mosonmagyaróvári KC), SZABÓ Dóra (DVSC Schaeffler)
Jobbszélsők: ARANY Rebeka (DVSC Schaeffler), BÁNFAI Kíra (MTK Budapest)
Jobbátlövő: ALBEK Anna (Graz, osztrák)
Irányítók: PÁL Tamara (Győri Audi ETO), TÓTH Nikolett (FTC-Rail Cargo Hungaria), KELLERMANN Dóra (Mosonmagyaróvári KC)
Beállók: SIMON Armilla (Érd), ZSIBORÁS Luca (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balátlövők: KÁCSOR Gréta (GVM Europe-Vác), VÁMOS Petra (NEKA), SZILOVICS Fanni (Győri Audi ETO), KUCZORA Csenge (GVM Europe-Vác)
Balszélsők: SCHATZL Natalie (Érd), STRANIGG Zsófia (MTK Budapest)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik