Női junior kézi Eb: felőröltük a románokat, irány az elődöntő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.07.17. 19:57
null
Készülhet a magyar válogatott az elődöntőre (Fotó: Török Attila)
A magyar női junior kézilabda-válogatott a második félidőben állva hagyta a románokat a hazai rendezésű Európa-bajnokság középdöntőjében, a tízgólos siker pedig azt jelenti, hogy hibátlan teljesítménnyel jutott be a pénteki elődöntőbe.

 

Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, nem sikerült leszakítani a románokat, amiben az is szerepet játszott, hogy sok helyzetet kihagytak a mieink, a szünetben így egy góllal, 12–11-re vezetett a magyar csapat.

A szünet után aztán egy 5–0-s sorozattal állva hagytuk keleti szomszédunkat, amely azonban nem hagyta annyiban, háromnál közelebb viszont már nem tudott kerülni. Herczeg Lili több fontos védést is bemutatott a kapuban, míg Stranigg Zsófia és Kácsor Gréta szép gólokat szerzett, de a többiek is kivették a részüket a munkából.

Egy 6–0-s szériával aztán végleg megtörtük a románokat, a mieink látszólag a végéig jól bírták erővel, amikor lehetőségük volt rá, rohantak, ennek tízgólos győzelem lett a jutalma. Golovin Vlagyimir együttese hibátlan teljesítménnyel várhatja a pénteki elődöntőt, ahol Oroszország lesz az ellenfele 18 órától.

„Kicsit túlizgultuk az első játékrészt, ekkor sok hibát követtünk el, viszont a második félidőben már játszottuk a kézilabdát. Úgy érzem, erőnlétileg múltuk felül a románokat, s ezért a lányok meg is érdemlik a csütörtöki pihenőt” – értékelt a szokott visszafogottsággal Golovin Vlagyimir, a magyar válogatott szövetségi edzője.

NŐI JUNIOR KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, GYŐR
KÖZÉPDÖNTŐ, II. CSOPORT, 3. FORDULÓ

MAGYARORSZÁG–ROMÁNIA 31–21 (12–11)
MAGYARORSZÁG: Herczeg, Szabó D. (kapusok), Albek 2, Arany 1, Bánfai 4, Kácsor 3, Kellermann, Kuczora 5 (5), Pál 3 (1), Schatzl 3, Simon 2, Stranigg 4, Szilovics 1, Tóth, Vámos 2, Zsiborás 1. Edző: Golovin Vlagyimir
ROMÁNIA: Chetraru, Ciuca, Ugran (kapusok), Balaceanu, Barabas 2, Cace 2, Darie, Jipa 4, Kerekes 1, Moraru 2, Moroianu 3, Pica 2, Popa 4 (3), Samant, Stamin, Valcan 1. Edző: Dobrescu Dragos
Kiállítások: 8, ill. 4
Hétméteresek: 7/6. ill. 4/3
Forrás: mksz.hu

A másik mérkőzésen: Norvégia–Spanyolország 23–21 (16–13)

A II. CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Magyarország 3 3 0 0 92–68 6
2. Norvégia 3
2
0 1 77–74 4
3. Románia 3 1 0 2 75–85 2
4. Spanyolország 3
0 0 3
68–85 0

AZ ELŐDÖNTŐBEN
Július 19. (péntek), 18.00: Magyarország–Oroszország – élőben az NSO-n

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: HERCZEG Lili (Mosonmagyaróvári KC), SZABÓ Dóra (DVSC Schaeffler)
Jobbszélsők: ARANY Rebeka (DVSC Schaeffler), BÁNFAI Kíra (MTK Budapest)
Jobbátlövő: ALBEK Anna (Graz, osztrák)
Irányítók: PÁL Tamara (Győri Audi ETO), TÓTH Nikolett (FTC-Rail Cargo Hungaria), KELLERMANN Dóra (Mosonmagyaróvári KC)
Beállók: SIMON Armilla (Érd), ZSIBORÁS Luca (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balátlövők: KÁCSOR Gréta (GVM Europe-Vác), VÁMOS Petra (NEKA), SZILOVICS Fanni (Győri Audi ETO), KUCZORA Csenge (GVM Europe-Vác)
Balszélsők: SCHATZL Natalie (Érd), STRANIGG Zsófia (MTK Budapest)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik