Németh András: Gyors kézilabdát szeretnénk játszani

Vágólapra másolva!
2014.03.25. 19:42
null
Szentgotthárdon óriási érdeklődés fogadta Németh András válogatottját (Fotók: Veres Viktor)
Több száz érdeklődő előtt hangulatos edzést tartott Szentgotthárdon a magyar női kézilabda-válogatott. A kilátogatók személyesen is megtapasztalhatták a régi-új szövetségi kapitány, Németh András által felvázolt alaptaktikát, Görbiczék a tréning nagy részében a gyors játékot gyakorolták.

Szentgotthárd, Széchenyi István Általános Iskola, 15 óra: a suli már kiürült, csak a parkolóban álló újságírók és tévéstábok autói jelzik, hogy hamarosan a női kézilabda-válogatottnak lesz edzése a tornateremben. A Németh András vezette csapat vasárnaptól itt készül a pénteken kezdődő umagi felkészülési tornára, ahol a horvátok első és második együttese lesz az ellenfél. A helyszínnek a későbbi utazás miatt praktikus okai is vannak, de a válogatott egyben a Vas Megyei Kézilabda-szövetség vendégszeretetét is élvezi.

„Nagy mértékben a helyi szövetség közreműködésével edz itt a válogatott. Azt szűrtem le, hogy mindennel elégedett a csapat” – mondta el Farkas Ágnes, volt világklasszis átlövő, aki a megyei szövetség elnöke.

Farkas Ágnes és Görbicz Anita
Farkas Ágnes és Görbicz Anita

Fél négy előtt begördül a csapat busza, először fotózásra kerül sor az aulában, majd az egyéni portrék is elkészülnek. A hangulatra nem lehet panasz, csupa mosolygós lány váltja egymást a fotós előtt.

„Meglettem volna edzések nélkül, nem arról van szó, de kevés olyan ajánlat volt, amivel rá tudtak volna venni, hogy dolgozzam, ez volt az egyik” – mondta Németh András, régi-új szövetségi kapitány.

Közben szinte varázsütésre megteltek a terem lelátói, gyerekek és családok népesítették be a pálya melletti és a karzaton levő helyeket. A bemelegítést Németh segítője, Köstner Vilmos irányításával végezte a csapat, a játékos feladatok után a gyors támadásvezetést gyakorolták Görbiczék.

Döntően a gyorsaságra szeretnénk helyezni a hangsúlyt, gyors kézilabdát szeretnénk játszani. Ez a legfontosabb, illetve a felállt fal elleni játékban a keresztmozgások. Rosszul jött a többi válogatott visszalépése, mindenképpen szerettünk volna színesebb ellenfelek ellen gyakorolni" – adta meg a válogatott alapfilozófiáját Németh.

A kapusokat Pálinger Katalin csapatmenedzser irányította, akinek bizony hiányzott már a közeg:

„Előtte is éreztem már, hogy hiányzik a hangulat, bár lejártam a lányokhoz Győrben, de azért nagyon jó itt lenni, remek társaság ez is – mondta a korábbi klasszis kapus, aki megindokolta azt is, hogyan választották ki az első keret három hálóőrét. – Szeretnénk több kapust is kipróbálni, mindenki előtt nyitott a kapu, de első alkalommal mindenképpen olyan játékosokat akartunk behívni, akik stabil teljesítményt nyújtanak. Kiss Éva formája mindenképpen indokolta a behívását, ugyanúgy Víg Viviennek is nagy szerepe volt abban, hogy a Dunaújváros harmadik helyen zárta az alapszakaszt, Szikora Melinda pedig most került olyan csapatba, ahol igazán megmutathatja magát. Az egy hét alatt mindhármuknak megadjuk a lehetőséget a bizonyításra."

Pálinger elmondta, Herr Orsolyát sem felejtették el, de sajnos az utóbbi időben keveset játszott. Az ETO kapusa mellett megemlítette a fiatalokat is, Szemerey Zsófit, Bíró Blankát és Csapó Kyrát szintén szemmel tartják.

Kiss Éváéknak különleges edzést vezényelt Pálinger Katalin
Kiss Éváéknak különleges edzést vezényelt Pálinger Katalin

Közben Németh hangos szóval instruálta a lányokat, akik fél pályán gyakorolták a támadásvezetéseket. Planéta Szimonetta felső lécről bevágódó bombája, vagy éppen Görbicz rá jellemző test melletti lövése után csak csettinthetett a kilátogató több száz fős közönség. A kapitány, ha úgy látta jónak, megállította az edzést, és újra elmagyarázta, milyen mozgást szeretne viszontlátni.

„Sokat edzettünk az elmúlt napokban, minden nap kétszer két órát. András már az első este lefektette az alapszabályokat, hogy mik a célok, ez mindenképpen fontos volt. Elég sok információ volt ez egyszerre, ez a hét arra jó, hogy begyakoroljuk, mit szeretnénk játszani támadásban, védekezésben és lerohanásban. Az a fontos, hogy a decemberi Eb-n már mindenki tudja, mi a dolga. A gyakorlás miatt jobb lett volna, ha Tunéziával és Angolával is meg tudunk mérkőzni, akik nem képviselnek akkora játékerőt, mint a horvátok. Talán a második csapatuk ellen jobban tudunk majd kísérletezni" – mesélte az első tapasztalatokról Tomori Zsuzsanna, az FTC átlövője.

A névsorból is kitűnik, de a kapitány is hangsúlyozta, hogy a kapusok mellett szélen és beállóban is keresi a megfelelő megoldást.

„Egy játékosnak, aki először kerül be a válogatottba, az mindig hatalmas öröm. Személy szerint rendkívül boldog voltam, hatalmas lehetőség áll előttem. Első nap nagyon izgultam, amikor indultam, de utána sikerült ellazulnom. Könnyebbséget jelentett, hogy nemcsak én voltam újonc, de a keret nagy részét is ismertem. András jó edzéseket vezényel, már beszéltünk róla, mit vár el tőlem" – nyilatkozta Schatzl Nadine, az érdiek balszélsője, akit sokan szívesen láttak volna már hamarabb is a csapatban.

Schatzl nagyon izgult első nap
Schatzl nagyon izgult első nap

„Mindenki segít a beilleszkedésben, az egy poszton játszók is támogatják egymást. Számítottam rá, hogy majd egyszer nagyválogatott leszek, de hogy ilyen hamar, az meglepett. Egyszerűbb, hogy sok fradista van a csapatban, ugyanakkor ismerik a gyengéimet is, szoktak ugratni" – mondta egy félmosoly kíséretében Mészáros Rea, a Fradi beállója.

Közben az a variáció is előkerült, amikor Görbiczet emberfogással őrzik, majd kétkapus játék zárta a több mint másfél órás edzést. A lelátón helyet foglalók hangos tapssal búcsúztak, majd jöhetett az elmaradhatatlan autogramvadászat és közös fényképek készítése.

„Örülök neki, hogy sokan eljöttek a nyílt napra, a kézilabdás rajongóknak lett meghirdetve, szeretném ha látnák, Vas megyében van érdeklődés a sportág iránt és szeretik is. Ez ismét egy régi-új folyamat, nehéz dolga van Andrásnak, abból főz, ami van. Hogy milyen módon használja ki a játékosokban rejlő lehetőségeket, az rajta múlik. Aki dolgozott vele, tudja, egy humánus edzőről van szó, minden játékosnak az előnyös oldalát hangsúlyozza, és én remélem, ez elősegíti, hogy fejlődjünk. Nagyon nehéz megjósolni, mire lehetünk képesek a hazai Eb-n, folyamatában látszódik majd meg, hogyan hangolódnak össze a játékosok, hogyan válnak be a figurák" – tekintett már előre Farkas Ágnes.

A magyar válogatott a szerdai napon egy edzéssel készül, emellett egy kis fürdőzéssel és kirándulással színesítik a programot. Csütörtökön az utazást követően már Umagban gyakorol egyet a csapat, majd következik pénteken a felkészülési torna első mérkőzése, a horvát B-válogatott ellen.

Németh András kerete
Németh András kerete

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Kiss Éva (Fehérvár), Szikora Melinda (FTC), Vig Vivien (Dunaújváros)
Jobbszélsők: Bognár-Bódi Bernadett (Győr), Kovacsicz Mónika (FTC), Orbán Adrienn (Győr)
Jobbátlövők: Kovács Anna (Érd), Planéta Szimonetta (Veszprém), Soós Viktória (Győr)
Irányítók: Görbicz Anita (Győr), Szucsánszki Zita (FTC), Tóth Gabriella (Veszprém)
Beállók: Kisfaludy Anett (Érd), Mészáros Rea (FTC), Takács Dusmáta (Dunaújváros)
Balátlövők: Bulath Anita (Dunaújváros), Tomori Zsuzsanna (FTC)
Balszélsők: Kovacsics Anikó (Győr), Erdősi Ildikó (Siófok), Schatzl Nadine (Érd)

A HORVÁT VÁLOGATOTT KERETE A MIEINK ELLEN
Kapusok:
Jelena Grubisic (Krim Ljubljana), Marta Zderic (Buducsnoszt Podgorica), Ivana Jelcic (Lokomotiva Zagreb)
Mezőnyjátékosok: Maja Zebic (Vardar Szkopje), Tea Grubisic (Lokomotiva), Anita Gace (Lokomotiva), Josipa Jercinovic (Zamet), Aneta Benko (Lokomotiva), Katarina Jezic (Buducsnoszt), Vesna Milanovic Litre (Podravka Koprivnica), Andrea Covic (Podravka), Lana Frankovic (Sesvete), Andrea Penezic (Krim Ljubljana), Iva Milanovic Litre (Samobor), Dina Havic (Podravka), Sonja Basic (Lokomotiva), Miranda Tatari (Asztrahanocska), Ivana Lovric (Samobor), Kristina Elez (Rosztov Don), Maja Koznjak (Lokomotiva), Ana Marija Gugic (Zamet)

FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM
PÉNTEK
Horvátország B–Magyarország 19.00
SZOMBAT
Horvátország–Magyarország 18.00
VASÁRNAP
Horvátország–Magyarország 10.00

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik