- Utolsó módosítás:
- 2010-03-22 00:09:55
Már az elején elhúzott öt góllal a magyar bajnok, amely végül 33–26-ra nyert hazai pályán.
A Veszprémnek nem okozott gondot a Kielce
Végig vezetve 33–26-os győzelmet aratott az MKB Veszprém a Kielce ellen a férfi kézilabda Bajnokok Ligája B-csoportjának 3. fordulójában. Már a 6. percben öt góllal vezetett a magyar csapat, amely végig tartani tudta előnyét, és végül magabiztosan nyert.
![]() |
| Renato Sulic (labdával) a Veszprém egyik legjobbja volt (Fotó: Török Attila) |
Alapjába véve kötelező volt a győzelem a Veszprém számára, ám figyelmezető volt, hogy a Kielce pontot rabolt a Löwen otthonából, ahol a magyar csapat vereséget szenvedett egy fordulóval korábban.
Ezzel mit sem törődve a veszprémiek 1–1 után zsinórban öt gólt lőve – ebből hármat Renato Sulic vállalt – 6–1-re elléptek, Bogdan Wenta, a vendégek edzője így már a 7. percben kénytelen volt időt kérni.
Ideiglenesen ez megoldást jelentett a lengyelek problémájára, ugyanis 7–4-re felzárkóztak, ám Dejan Perics ezután ismét elkapta a fonalat, az Iváncsik testvérek vezérletével pedig megint elhúzott a hazai csapat.
A vendégek Daniel Zoltak és az ukrán Vitalij Nat góljaival próbálták tartani a lépést, ez részben sikerült is nekik: a szünetben 16–11 volt az állás.
A második játékrészben a Veszprém nem tudta jelentősen tovább növelni előnyét, ám 5-6 góllal folyamatosan ellenfele előtt járt. Iváncsik Tamás helyén ekkor már Gulyás Péter szerepelt a jobb szélen, aki hamar felvette a mérkőzés ritmusát, második góljával 21–14 volt az állás a 40. percben.
Hiába próbálkozott a lengyel gárda faragni a hátrányán, nem tudott közelebb kerülni a magyar bajnokhoz. Az utolsó tíz percben Marko Vujin góljaival tartotta előnyét a Veszprém, amely végül 33–26-ra nyerte meg az összecsapást.
| B–CSOPORT, 3. FORDULÓ |
| MKB VESZPRÉM KC–KS VIVE TARGI KIELCE 33–26 (16–11) |
| Veszprém Aréna, 5000 néző. V: Kouz, Zhoba (ukránok) |
| VESZPRÉM: PERICS – Iváncsik T. 2, SULIC 7, Lapcsevics 1, LUSNYIKOV 2, TERZICS 4, Iváncsik G. 3. Csere: VUJIN 7, EKLEMOVICS 1, Pérez 3, Sesum, GULYÁS 3, Vilovszki |
| KIELCE: Cleverly – Piwko 1, Jurasik 2, ROSINSKI 5, STOJKOVIC 7 (2), Konitz 1, NAT 4. Csere: Kubisewsky (kapus), Zoltak 3, Grabarczyk 1, Knudsen 2 (2), Kuchczynski, Glinski, Krieger |
| Az eredmény alakulása: 6. p.: 6–1. 18. p.: 13–5. 22. p.: 13–8. 27. p.: 16–10. 34. p.: 17–13. 39. p.: 21–14. 45. p.: 23–19. 50. p.: 26–22. 55. p.: 29–24 |
| Kiállítások: 14, ill. 8 perc |
| Hétméteresek: –, ill. 5/4 |
-
24 óra sport
-
Legolvasottabb
- 17:05 AC Milan: Pato combizmában szakadás van, heteket hagyhat ki
- 16:49 Inter: Sneijder sérülés miatt szerdán nem játszik a Livorno ellen
- 16:44 Tenisz férfi fedett ob: Jaross Gábor nyerte meg a döntőt
- 16:43 Torna: Berki Krisztián a legjobb eredménnyel döntős Dohában
- 16:36 FTC: Tököli szerint a Fradi csatárai kevés használható labdát kapnak
- 16:25 Aerobik: testébresztő napot rendeznek vasárnap
- 16:25 Arsenal: Fabregas szerint nem számít, hogy a Barcelonát kapták a BL-ben
- 16:22 Videó: sportszerűtlen volt az összecsuklott védő mellett lőtt gól?
- 16:21 DVSC: Bücs szerint a Honvéd játékosai néha rapszodikusan teljesítenek
- 16:16 MU: Ferguson elmondta, nem az ázsiai mezeladás miatt vették meg Pakot
- 16:08 Videó: a hamburgi hátvéd fekve, a gólvonalról fejelte ki a labdát
- 16:05 Arsenal: közeleg Robin van Persie visszatérése a csapatba
- 15:58 Kajak-kenu: április második hétvégéjén eldől, lesz-e ismét vb Szegeden
- 15:51 Úszás: a szövetség elfogadta a 2009-es beszámolókat és az új költségvetést
- 15:50 U19-es válogatott: Telkiben az Eb-elitkörre készülő nemzeti csapat

